Ahol a gyerekek számára az iskola sem magától értetődő

Tele csomagtartóval érkezünk Marosvásárhely egyik romatelepére, a Băneasába, Koreck Máriával, a Divers Egyesület elnökével és Lacival, a sofőrrel. Az Ady lakónegyedben már kiszosztották néhány hátrányos helyzetű családnak az élelmiszert és a gyógyszert. A Băneasába is friss kenyeret, zöldséget, tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, gyógyszert hoztunk. Jelenleg 27 család kap csomagot rendszeresen, de Máriáék eleget tesznek a krízisbe került családok sürgős kéréseinek is. 

– Marika néni, engem nem irat be az iskolába? – kérdi egy kamasz fiú, miközben a közösségi központ felé indulnak a gyerekek. 

Mialatt a családok átveszik a csomagokat, szóba kerülnek azok az ügyek, amelyeket a bürokrácia miatt a hátrányos helyzetűek nehezen tudnak elintézni. Például: hogyan igényelje az unokáját egyedül nevelő nagymama a gyermeknevelési támogatást, hogyan iratkozzon be újból az iskolába az a fiatal, aki egyszer már abbahagyta. Hogyan igényeljen valaki szociális lakást vagy az iskolába járó gyereknek a szociális támogatást. 

„Az, hogy megjelenünk minden héten, sokat számít, mert elmondják a problémáikat, és lehet, hogy adunk egy-két tanácsot, ami tovább viszi az ügyet” – mondja Mária.  

A pandémia alatt vált láthatóvá a mélyszegénység

2020 tavaszán kevés ember mászkált az utcákon, hiszen kijárási tilalmat rendeltek el a pandémia miatt. Aki elhagyta az otthonát, annak jó indoka kellett hogy legyen: vagy a munkahelyére tart, vagy onnan haza, bevásárolni ment, beteg családtagot gondozni, kutyát sétáltatni, esetleg gyógyszertárba vagy orvoshoz. Sokan otthonról dolgoztak vagy átmenetileg lelassult az életük. 

A roma telepeken élők egyik napról a másikra elveszítették alkalmi munkáikat és megélhetésüket. A marosvásárhelyi Băneasa telepet és a nagyjából háromezer lakosú Hidegvölgyet a járvány idején lezárták. Kevesen rendelkeztek hivatalos munkaviszonnyal. Sok családnak nem maradt pénze élelemre. A rendőri túlkapás gyakorivá vált.

A Băneasa telepen még vezetékes víz sem volt. A Divers önkéntesekkel és támogatókkal keresett ideiglenes megoldásokat, később sikerült elérniük, hogy legalább egy közkútnál legyen víz. A szükség nagy volt, a kényszer-szabadidő meg egyre több: így a pandémia alatt egyre többen kezdtek el önkénteskedni, amit Máriáék igyekeztek becsatornázni a romatelepekre. Több szervezettel és önkéntessel működnek azóta is együtt A város segít ernyője alatt.

Az élelmiszeradományokból az Transilvană Alpha Alapítvány meleg ételt főzött. A főleg külföldről érkező pénzadományokból pedig megvették a többi szükséges alapanyagot. Az éttermek is beszálltak a meleg étel akcióba, bár ez a logisztikai nehézségek miatt hamar abbamaradt. 

Eleinte csak ételt és gyógyszereket vittek, megszervezték az oltást a telepen, segítettek az orvoshoz időpontot kérni vagy valamilyen iratot elintézni. Ekkor még nem volt neve a programnak. A Város segít nevet később kapta, amikor a Szociális Igazgatóság által támogatott rövid projektben felmérték a szükségleteket és feltérképezték a lehetséges megoldásokat. 

Hogyan tanuljon a gyerek, ha nincs hol gyereknek lennie? 

A Divers akkori önkéntesei azt látták, hogy a telepen élő gyerekek számára az iskola szinte folyamatos kudarcélmény. Sokan olyan barakkokban élnek, ahol egyetlen helyiségben alszik és él az egész család. Nincs víz, áram vagy fűtés, hideg időben bent főznek és fűtenek, ami nagyon sok füsttel jár. A járvány idején az online oktatás ezeknek a gyerekeknek gyakorlatilag elérhetetlen volt.

Ha a telepi körülmények között egy fiatal egyáltalán befejezi a negyedik osztályt, az már nagy dolog. Különösen, ha utána munkát is talál. A 7-es Általános Iskola Második esély programja által sikerült több telepi fiatalt visszairatni az iskolába, olyanokat is, akik korábban vagy egyáltalán nem jártak iskolába, vagy kiskorukban abbahagyták. 

Néhányan közülük az Orizont közösségi központ foglalkozásaira is jártak. Négyen már el is végezték az elemit. Egyikük a Második esély programban tovább folytatja az általános iskolai tanulmányait. Másikuk ősztől szeretné folytatni két év kihagyás után, már munka mellett, mert időközben sikerült munkaszerződéshez jutnia, ami ritka dolog a telepen. 

Az sem segíti az iskolába járást, hogy messze van az iskola. Hogy a négy kilométerre található körzeti iskolába eljussanak, kétszer kell buszt váltaniuk, ami egy elemi iskolásnak egyedül nehéz feladat. A szülők pedig nem tudják kísérgetni, mert vagy korán mennek napszámba, vagy a kisebb gyerekeikre kell vigyázniuk. 

Délutáni felzárkóztatással a korai iskolaelhagyás ellen

Először egy üresen álló szociális lakásban kezdték el a délutáni foglalkozásokat tartani. Álmodni sem mertek arról, hogy kis szervezetként lesz egy saját helyiségük, de 2023-ban erre is sor került. Németországi partnerüknek, az Orizont Egyesületnek sokat köszönhetnek. Az ő segítségükkel vásároltak három konténert, amiből létrehozták a 45 négyzetméteres Orizont közösségi központot, és ők állják a félnormás ifjúsági dolgozó bérét is. Délutánonként két csoportos foglalkozásra jut idő: a kicsikkel és a 2–6. osztályos gyerekekből álló nagyobb csoporttal. 

Rendszeresen tizenöt gyerek jár a foglalkozásokra, tízen pedig időnként benéznek, és részt vesznek a szabadidős foglalkozásokon, amikor színházba, múzeumba, állatkertbe viszik őket. 

Mária szerint a rossz lakhatási körülmények óriási stresszt jelentenek a gyerekeknek. Későn fekszenek le, reggel alig tudnak felkelni, ezért az iskolában, és a délutáni foglalkozásokon is állandóan fáradtak.

„Nem akarunk mi olyan óriási nagy dolgokat véghez vinni. Egy olyan helyet szeretnénk biztosítani, ahol a gyerekek tiszta környezetben lehetnek, tanulhatnak, játszhatnak és egy kicsit gyerekek lehetnek” – mondja Mária. 

Szeretnék hosszabban nyitva tartani a közösségi központot 

„Ez igazából az álmunk, de még tervezni se merjük, mert egyelőre épphogy kijön a kolléganőnk félnormás fizetése” – mondja. 

Jelenleg a tinédzserekkel egyáltalán nem tudnak foglalkozni, mert arra már nem jut erőforrás, pedig igényük nekik is lenne rá. Mária szerint a szülőkkel is nagyon kellene, de arra hely sincs, hiszen a 45 négyzetméteres konténer csak egy helyiségből áll. 

Az elmúlt hónapokban egy német önkéntes, Lucia is segítette a munkájukat, aki hamarosan hazautazik. Bár a nyelvet nem beszéli, sikerült megtalálnia a közös hangot a gyerekekkel a nyelven túl is – mondja. Őt is a közösség összefogásának köszönhetően tudták fogadni, ebédjét öt étterem biztosítja felváltva. 

Ősztől új németországi önkéntesük érkezik, aki ráadásul itteni gyökerekkel rendelkezik, így beszél románul és magyarul is. Lehet, hogy az ő segítségével majd meghosszabbíthatják a nyitvatartási időt. 

Kis szervezet, hosszú távú jelenlét 

Csak Marosvásárhelyen több romatelep is található, a Hidegvölgy a legnagyobb, nagyjából háromezer lakossal. A Divers korábban több Maros megyei és marosvásárhelyi telepen is dolgozott, de idővel világossá vált számukra, hogy kis civil szervezetként akkor tudnak valódi hatást elérni, ha huzamosabb ideig kizárólag egy kisebb közösségre koncentrálnak.

A Băneasa telepen ma körülbelül hatvan személy él összetákolt barakkokban. A legtöbbjükben nincs áram, kanalizálás, vízvezeték és gáz se. A telep a Băneasa utca egyik szakaszán található, ahol főként raktárak és különböző cégek vannak.  

A szervezet munkájának egyik legfontosabb része az intézmények és a családok közötti közvetítés. Sokszor olyan alapvető ügyekben segítenek, amelyekhez mások könnyen hozzáférnek: szociális támogatások, lakáskérelmek, iskolai ügyintézés vagy egészségügyi ellátás.

Koreck Mária szerint gyakran már az is problémát jelent, hogy az emberek nem mernek kiállni magukért egy hivatalban, vagy kérni, hogy iktassák a kérelmüket. Bár elviekben kötelező lenne minden kérelmet iktatni, úgy néz ki, a gyakorlatban ez nem működik automatikusan. „Ha nincs iktatószám, utána szinte lehetetlen bármit bizonyítani vagy megfellebbezni” – mondja.

A lakhatás továbbra is az egyik legsúlyosabb probléma

Mária szerint alig van esélyük, hogy szociális lakáshoz jussanak, akik ilyen körülmények között laknak, mert a pontrendszer egyáltalán nem kedvez nekik. „Olyan is van, aki az elmúlt tizennégy évben minden évben letette a kérelmet, de még mindig a lista alján van” – mondja. 

Közben az elmúlt hónapokban négy–öt olyan gyerek is kiesett a foglalkozásokról, akivel már négy éve dolgoztak, ugyanis az épület veszélyességre hivatkozva abból a szociális lakásból, amelynek udvarán az Orizont közösségi központ is áll, több családot is kiköltöztettek, és szétszórták őket a város különböző pontjaira. A gyerekek az iskoláiktól is sokkal távolabbra kerültek. 

Az épület most üresen áll, nem tudni, mi lesz a sorsa. Az, hogy ott néhány gyerekkel felzárkóztató munka folyt, senkit sem érdekelt, Máriáékkal nem konzultáltak a jövőbeli tervekről. Pedig így fennáll a veszély, hogy a gyerekek megint lemorzsolódnak az oktatásból. 

Mária szerint az Adyban – ahol szintén segítenek néhány szociális lakásban élő családnak – sokkal jobb a helyzet, látszik, hogy ahogy megoldódik a lakhatás, egyből beindul a változás. A családok nagyon igyekeznek, mert szeretnék megtartani a lakást, a gyerekek is több ideig maradnak bent az oktatásban. 

„Eredmény az lenne, ha eltűnnének a barakkok, és emberibb körülmények között élhetnének, ami alatt azt értem, hogy ne ázzon be a lakás, legyen víz, villany és fűtés. Addig igyekszünk a gyerekeknek ott, a telepen a lehető legjobb környezetet biztosítani, de hát az nem igazi eredmény” – mondja Mária.

A pandémia lejárt, a Város segít maradt

A Város segít program mögött folyamatos közösségi kampány áll. A Divers évente több alkalommal gyűjt adományokat, főként ünnepek előtt, olyankor az adományozási kedv is sokkal magasabb. De tanévkezdéskor is rendszeresen gyűjtenek a gyerekek iskoláztatásához. A Merkúr élelmiszer-áruházban nemrég állandó kosarat helyeztek ki, amibe szintén lehet adományozási céllal termékeket bepakolni. 

Mária szerint a lisztből és a cukorból szokott a legtöbb összegyűlni, pedig abból kell a legkevesebb. Hisz az alapvető körülmények hiányoznak ahhoz, hogy bizonyos ételeket elkészítsenek. 

A szervezet munkáját helyi cégek, magánszemélyek és más civil szervezetek is támogatják. Székelyföldi gazdák például krumplit és búzát adományoznak, a TimKo pékség pedig ezt kipótolja és megsüti a heti egy kenyeret a családoknak. A Babér pékség a közösségi központba járók uzsonnájához biztosít naponta pár kenyeret, a Mini Gourmet Bistro pedig péksüteménnyel látja el a gyerekeket és önkénteseket minden nap.

Gyakran a közösségi médián keresztül fordulnak a támogatókhoz, ha valamire sürgősen szükség van, vagy ha egy váratlanul krízishelyzetbe került családnak van szüksége valamire, például egy kályhára. Ilyenkor általában mindig akad valaki, aki tud segíteni. 

A cipők sokkal hamarabb rongálódnak 

Ruhával és cipőkkel is ellátják a rászorulókat. Mivel ruhaneműből sok adomány érkezik, azt időnként más városrészeken is osztanak, vagy turkálásokat szerveznek. Cipőből minden évszakban több párt is kiosztanak. A telepen a cipők különösen gyorsan tönkremennek, mert sok helyen még járható út sincs, csak sár és szemét. 

Egy idő után annyi ruhaadomány gyűlt össze, hogy egész egyszerűen nem volt mit kezdeniük vele. Innen indult a Charity Shop adományközpont ötlete. A Művészeti Líceummal szemben a Forradalom utcában lévő boltban az adományba kapott ruhákat és tárgyakat jelképes, önkéntesen felajánlott összegekért adják tovább. Így az alacsony jövedelműek vagy a fenntarthatóság elkötelezettjei olcsón juthatnak használható dolgokhoz, miközben a ruhák nem hulladékként végzik.

A Charity Shop működtetése egy félnormás alkalmazott és tíz önkéntes rendszeres munkájának köszönhető, akik a délutáni váltást biztosítják, és az adományok válogatását és csomagolását is segítik.

Mária kezdeményezésére nemrég az EcoStil nevű szociális vállalkozás is elindult az Ecotex Egyesület gondozásában, ahol a már nem eladható, de jó anyagú ruhákat újítják fel, és adják el a kézműves termékek mellett. Ezáltal négy munkahelyet hoztak létre munkanélküliek számára. A kézműves termékeket kisnyugdíjasok, édesanyák és sérült személyek készítik jövedelemkiegészítésként. Ennek már weboldala is van, és a Forradalom utca 2. szám alatt az üzlet is látogatható. 

A környezetvédelmi célok mellett hosszabb távon szeretnék elérni, hogy a vállalkozással finanszírozni tudják az Orizont közösségi központ működését. 

Mélyszegénységben az egészségügyi állapot is leépül 

„Adjon valami fájdalomcsillapítót. Erősen fáj a fogam, Marika néni” – panaszolja egy középkorú nő az Adyban, miközben élelmiszert és ruhát osztunk. Ugyanez a történet a Băneasában is. A gyerekek szipognak a megfázástól, az időjáráshoz képest alulöltözöttek. 

Időnként egészségügyi vizsgálatokat is biztosítanak, főleg a gyerekeknek és a nőknek. Gyógyszerekkel is segítik azokat, akiknek épp sürgősen szükségük van rá. Ezekben a Marosszéki Közösségi Alapítvány, a Maros Megyei Vöröskereszt és a Szociális Gyógyszertár segít be. 

A szociális igazgatóságnál szokták megpályázni egészségügyi kampányokra a szükséges pénzt. Idén viszont nem lesznek projekt kiírások náluk, így nagyon nehéz lesz folytatniuk a hátrányos helyzetűek egészségügyi támogatását. 

Néhány hónapja egy gyors teszt huszonnyolc személyből egy kivételével mindenkinél a D vitamin hiányát mutatta ki. A többségük vashiányos is. Sokan cukorbetegséggel és pajzsmirigy problémákkal is küzdenek. Sok az epilepsziás gyermek és felnőtt is. Gyakori a fogfájás, gyomorproblémák, a megfázás, a lista hosszú – tudjuk meg Máriától. 

Egymást is támogatják a civilek 

Gyakran megosztják más szervezetekkel az erőforrásaikat, vagy egymás között átirányítják az embereket oda, ahol jobban értenek egy adott területhez. Évente olyan  eseményeket is szerveznek Marosvásárhelyen, ahol a civil kezdeményezések bemutatkozhatnak és adományt gyűjthetnek.  

Idén az Európa-napon 23. alkalommal szervezték meg a Civil Vásárt Marosvásárhely főterén, ahol a szervezetek felvonultak, és aztán interaktív foglalkozásokkal, standoknál mutatták be a tevékenységeiket az érdeklődőknek. A Divers Egyesület mellett a Maros Közösségi Alapítvány, a Transilvană Alpha Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület is részt vesz a szervezésben. 

„Az első civil vásáron azt hiszem, tizenegy szervezet árválkodott fekete-fehérben a Főtéren” – emlékszik vissza Mária. Azóta viszont egyre több szervezet kapcsolódott be. Idén huszonegy szervezet képviselte magát a főtéren, ami az elmúlt évekhez képest kevésnek számít. Ez azonban a felvonuláson nem látszódott: ugyanannyian voltak, mint tavaly, pedig közben az eső is eleredt.

„Idén visszatértünk az alapokhoz” – mondja. Vagyis pénz nélkül szervezték meg, mint az első években. A város idei költségvetését csak május közepére szavazták meg, így a pályázatokat sem írták ki. Ezért idén sokkal szerényebb körülmények között gyűltek össze.

Úszhatsz és biciklizhetsz is a civilekért 

A Marosszéki Közösségi Alapítvány évente két adománygyűjtést szervez, a Swimathont és a Bikeathont. 

„Nekik én sokat köszönhetek. Mi nem voltunk fundraisingben jártasak, inkább projekteket írtunk, és belehaltunk mindegyikbe. Nem szerettünk kérni – mondja Mária nevetve. Aztán ők mondták, hogy de aki kér, az kap. Szóval belerángattak szó szerint, Sándor mondta, hogy ebben most vegyünk részt és kész.” 

A Marosszéki Közösségi Alapítvány célja, hogy felkarolja a különböző civil kezdeményezéseket és ezáltal fejlessze a térséget. A rendezvények mellett cégektől is adományt gyűjtenek, amellyel aztán a civil kezdeményezéseket tudják támogatni. Bár kezdetben a cégek szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy miért kellene egy alapítványnak adományozniuk, amely aztán tovább osztja a pénzt, de ez a rendszer ma már elég jól működik – mondja Gál Sándor, az alapítvány ügyvezető igazgatója. 

Nehézségek azonban továbbra is vannak. Az egyik, hogy a sok kisebb adományból nehéz egy-egy konkrét ügyre nagyobb összeget összegyűjteni, amelyből nagyobb szabású programokat lehetne finanszírozni. Ezért inkább kisebb költségvetésű projektekben gondolkodnak.

A másik nagy probléma, hogy nagyon nehéz hosszú távra tervezni, amikor a projektek csak meghatározott ideig tartanak.

„Mondjuk van egy EU-s támogatás, kitalálsz, felépítesz valamit. De az egyszer véget ér, és az a rengeteg erőforrás elpazarlódik. Kipróbáltál valamit, működik és aztán nem tudod biztosítani tovább. És azok az emberek, akik benne vannak, elkezdenek valami mást csinálni, más projektet, és az a tudás elvész. Ez szerintem a legnagyobb kihívás nagyon sok szervezetnek. Megnehezíti azt, hogy stratégiailag tudj gondolkodni és beavatkozni” – mondja Sándor. 

Országos szinten további problémát jelent, hogy a megszorítások és a gazdasági nehézségek miatt a civil szférában egyre kevesebb pénz mozog, így sok szervezet a túlélésért küzd. Bár Sándor szerint ugyanakkor közösségi összefogással nagyon sok mindent meg lehetne oldani, ha jobban figyelnénk egymásra, és nem mindig másokat hibáztatnánk.

Újra és újra el kell mondani, hogy azok a gyerekek nem hibásak

Mária szerint a sajtónak is nagyon sokan köszönhetnek, hogy láthatóvá teszik a mélyszegénységben élők problémáját, és a civilek munkáját. A gyakori sajtómegjelenéseknek köszönhetően egyre többen ismerik meg a munkájukat.

„ A gyerekek nem hibásak, hogy ott születnek. Ezt azért mindig el kell mondani, hogy annak oka van, hogy ilyen körülmények között élnek. Akik a telepen most szülők, ők is gyerekek voltak, amikor odakerültek. Nem az ő hibájuk, hogy oda kerültek lakni, és ott nőttek fel. És ezt nem tudják az emberek.” – mondja Mária. 

„Nem lehet azt elfogadni, hogy gyerekek nyomorban éljenek”

Koreck Mária éveken keresztül dolgozott együtt nemzetközi és kormányzati szervezetekkel olyan projekteken, amelyek az interetnikus kapcsolatokat és a kisebbség helyzetét javította. 2007-ben alapította a Divers Egyesületet, amelynek keretében azóta is a hátrányos helyzetű csoportokkal, többek között roma közösségekkel és nőkkel foglalkozik. 

Elmondása szerint a romák helyzetével 1993-ban szembesült, a hadrévi pogrom alkalmával, amikor Nicolae Gheorghe emberjogi aktivistával felkeresték a Hadrév körüli dombokon szétszaladt roma családokat. Azóta aktívan foglalkozik a roma közösségek helyzetével. 

Akkor még nem értette, hogy hogyan történhet meg egy ilyen pogrom, hogyan lehet ennyi gyűlölet az emberekben. Akkor kezdte el megérteni a konfliktusok okát: hogy a roma közösségek miért különböznek ennyire egymástól is és a többségtől is, miért nem fogadják el, ha valaki jót akar nekik. Ennek hatására kezdte el keresni, hogy hogyan lehetne úgy segíteni, hogy ne erőltessünk olyasmit a roma közösségre, amit nem fogad el, ugyanakkor mégis közeledjenek az álláspontok. Főleg az foglalkoztatta, hogy a gyerekeknek hogyan lehet jobb, hogyan lehet jövőjük. 

„Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy gyerekek nyomorban éljenek ebben a században, és ez senkit ne érdekeljen, illetve hogy az állam ne vállaljon felelősséget akkor, amikor a szülő nem tudja ellátni a feladatát. Annak a gyereknek jogai vannak. A tanulás például alapvető joga, és mégis számtalan esetben sérül a tanuláshoz való jog, a gyermekkorhoz való jog vagy a megfelelő lakhatáshoz való jog azokon a helyeken, ahol mi dolgozunk. Ez elfogadhatatlan” – mondja Mária.

„Amíg ez így van, szerintem valakinek tennie kell valamit, még akkor is, ha nem lesznek látványos eredmények. Mert ha senki sem csinálna semmit, el sem tudom képzelni, hol tartanánk.”

A Város segít program és a Divers önkénteseinek munkája nem látványos, és nem oldja meg a rendszerszintű problémákat. De hosszú távú jelenlétükkel olyan embereket támogatnak, akik teljesen kiestek az állami intézmények látóteréből.

A kérdés nem az, hogy egy kis civil szervezet képes-e megoldani a szegénységet. Hanem az, hogy mi történik azokkal a közösségekkel, ahol rajtuk kívül senki sincs jelen.

A cikk „A filantrópia témájú újságírói ösztöndíjak” keretében készült, amely programot a Közösségi Kapcsolatokért Egyesület (Asociația pentru Relații Comunitare) szervezett a Lidl Románia támogatásával. 

The post Hetente visszatérnek oda, ahol nincs igazi gyermekkor appeared first on Átlátszó Erdély.

Cikkünkben végigvesszük, hogyan segített a sportcsarnokba menekített romákon a városvezetés erőfeszítése, a lakosság adományai és a tetemes kormánytámogatás, és hogyan akadályozták a város egyes hangadói, hogy a tűzkárosultak emberhez méltó lakásokba költözhessenek. Az integrálásukért tett látványos erőfeszítések és ígéretek mind elbuktak Csíkszereda egyes lakóinak ellenállásán. Akik inkább fizetnek azért, hogy eltűnjenek a romák, mint hogy segítsék őket beilleszkedni.

Kiderítettük, a romák helyzetén jelenleg közpénz nem, csak magánadományok javítanak. Megtudtuk, miért szakította meg az arénabeli együttműködését a Caritas és a városháza, mivel járultak hozzá a romák a mostani lakásukhoz, és hogy még a törvény is akadályozhatja Szereda nagyobbik telepének felszámolását a sokkal zűrösebb Tavasz utcában.

A városháza és a civil szervezetek a hátuk közepére se kívánják a sajtót. Azt állítják, így is nagy a helyiek ellenszenve, a cikk csak még több uszítást fog eredményezni. Úgy döntöttünk, mégis közöljük a romák otthonkeresésének történetét úgy, ahogy a főbb szereplők révén megismertük. 

A történet sok szereplős, nem tudtunk mindenkivel beszélni, és azoktól se került bele minden a cikkbe, akiket elértünk. És persze maga a fő történet ‒ a város és a romák integrációs törekvései ‒ sem ért véget a lendület kifulladásával: következik a kínkeserves aprómunka.

2021. január 7-én égett le a csíkszeredai Somlyó utca 33 szám alatti romatelep egy része: húsz faépület tíz ár területen. A katasztrófát egy szigetelés nélkül hagyott kályhacső okozta. A tűzeset éjszakáján a város polgármesteri hivatala a telep teljes lakosságát, 258 személyt (hatvankét családot) az Erőss Zsolt Arénába szállította át.

Az emberek megkapták az alapvető elsősegélyt, élelmet és szálláshelyet, a város lakossága rengeteg adománnyal segített. A tűzben huszonnyolc család lakása veszett oda. Összesen 119 személy (köztük 66 gyermek) háza égett le teljesen vagy részlegesen. 26 család még abban a hónapban visszaköltözött a somlyói telepre. Az utolsó családok 2022. november 14-én költöztek ki az arénából.

Költözés bírsággal és szétfoszló ígéretekkel

Közel két évvel később, november elején látogattam meg az aréna és a Somlyó utcai telep lakóit. A sportcsarnok mellett üres lovasszekér fogadott, amit nagyon gyorsan megpakoltak ruhákkal, ágyneművel. Az utolsó hullámban elköltöző egyik család szállította ki a dolgait Somlyóra. Nem azért, mert készen állt volna a lakása, hanem mert így állapodott meg a szociális munkásokkal: hogy hamarabb menjen majd a beköltözés, az ingóságaikat a telepen kell raktározniuk.

Csakhogy a városban nem szabad szekérrel közlekedni, és folyton megbüntetik őket a rendőrök, mesélték az arénás romák. Az egyik férfi az arénától megfenyegette őket, hogy ha nem pakolnak gyorsan, akkor a ruháikat kidobja a szemétbe, tették hozzá. Másnap megtudtam, hogy azt a szállítmányt is megbüntették, amelyiket láttam elindulni.

A sportcsarnoknál elég nagy forgatagba érkeztem. Zavartam azokat, akik csomagoltak, de más romák jópofán fogadtak a bejárat előtt. Ahogy be akartam volna menni velük, szociális munkások ugrottak szembe velem az ajtónál. A városháza engedélye nélkül nem léphetek be, mondták, és nem adnak interjút senkinek, mert legutóbbi interjú után is valótlanságokat írtak a Transtelexen.

A felháborodásuk okát firtató kérdésemre a szociális munkások csak annyit mondtak, hogy se a részükről, se a roma közösség részéről nem azok az információk hangzottak el, amelyet leírtak. Erre nyomatékosan helyeselt az egyik roma nő is.

Sógor Enikő, Csíkszereda szociális ügyekért felelős alpolgármestere később azzal magyarázta, hogy a kiköltözés nem volt ultimátumhoz kötve, szó sem volt soha arról, hogy bárkit kitegyenek az utcára. Mégis minden hétvégére kitűzték a költözés időpontját már legalább két hónapja, mert ezzel akarták motiválni a romákat arra, hogy haladjanak a teherautó utánfutók lakhatóvá tételével.

Viszont egy határidő leszögezése csak akkor működik, ha az egyezséget mindkét fél ugyanúgy betartja. Csakhogy a városháza és a romák között a tűzeset óta sokszor megtörtént, hogy ellenőrizetlen információkból hamis ígéretek születtek.

Ráduly Gábor és felesége, Júliána a helyszínen mesélte, hogy Júliána már hét hónapja munkát vállalt az Eco-Csíknál azért, hogy szociális lakást tudjanak kérvényezni. A városvezetés ígért is nekik egyet a Petőfi Sándor utca tetején, de kiderült, hogy az egy pincehelyiség, amibe a villany ugyan be van vezetve, de a falak mállanak, víz nincs, így nem lakható.

Sógor Enikő az esetről úgy nyilatkozott, hogy a Ráduly családnak nagyon szerettek volna segíteni kiköltözni az arénából. Meggyőzték őket, hogy legalább az egyikük dolgozzon, és az is siker, hogy a család meg tudott állapodni abban, hogy a nő vállaljon munkát. Az alpolgármestert felhívták a Vagyongazdálkodási Igazgatóságról, hogy találtak egy üres lakást a Ráduly családnak, a hírt tovább is adták az arénában dolgozó szociális munkásoknak, akik azonnal szaladtak Gáborhoz újságolva, hogy megvan a lakás. Az alpolgármester és munkatársai csak ezután nézték meg a helyet, mire kiderült, hogy egy pincehelyiségről van szó, amelyet nem lehet lakhatóvá tenni. A polgármester és az alpolgármester sajnálta, de elismerték, hogy megtörtént.

Ehhez hasonló félreértéseken csúszott el nagyon sok energia, jóindulat és pénz ebben a történetben.

Gáborékkal a gyerekeikről is beszélgettünk, akikre nagyon büszkék. „A zongorázásra és gitározásra szinte maguktól éreztek rá a fiatalok” ‒ mondták, és mosolyogva kihúzták magukat. Majd felkiáltottak, hogy már dél van, mennek ki ők is dolgozni Somlyóra.

Belakni az utánfutókat

Csíksomlyón örvendő gyerekek fogadtak, akikkel megismerkedtem már a Csíki Csobbanóban tartott úszóedzésük után. Hátravittek az utánfutókhoz, ahol a szüleik dolgoztak. 

A gyerekek csacsogva mesélték, hogy milyen jó volt nyáron a Máltai tábora (Mikóújfaluban) és a Superar tábora, amikor benéztünk Czinéékhez. A házaspár épp a falakat tapétázta, elpirultak, amikor megdicsértem a választásukat. Megkérdeztem tőlük, hogy ha egész nap kint dolgoznak, akkor hogyan kapják meg a napi meleg ebédjüket. Erre felkacagtak, hogy jó volna, ha megkapnák az arénában akár este is, de mire hazaérnek, már hűlt helye van csak. Pár nap múlva a fülembe jutott, hogy a következő napokban a szociális munkások kivitték Somlyóra a meleg ebédet azoknak, akik kint dolgoztak.

Egy másik látogatásomkor Lajosék büszkén mutatták, hogy a belső munkálatok nemsokára készen vannak, és a falakról már csak a szegőléc hiányzik. Ketten készítettek el mindent a feleségével, amit bent látok: szalagparkettát, a csempézést, a tapétázást, a kagylók felszerelését. A fürdőszobában már csak a tusolót és a vécékagylót kellett beszerelni. „A fürdőszobai csempéknek egyik reggel nekifogtam, s másnap reggel hétig raktam” ‒ újságolta Lajos.

Legalább két-három év kell ahhoz, hogy külföldi munkával annyi pénzt összegyűjtsenek, hogy tovább tudjanak lépni, például albérletbe költözzenek ‒ vázolták a kilátásaikat Lajosék.

A telep legszegényebb emberének, ahogy a társai nevezték, az utánfutóját öt férfi javította. Ez volt mind közül a legrosszabb minőségű, korábban lovakat szállítottak benne. Kint gödröt ástak a víz és a csatornázás bekötéséhez, bent a gipszkartont rakták fel. Napi bérért dolgoztak egymásnak is. A mester olyan kétszázötven lejt kap napjára, és megsaccolták, hogy egy utánfutó berendezése két-három ezer euróba kerül.

Kicsit kihúzták magukat, mikor mondták, hogy ők biza „ellopták” a mesterséget. Kértem, hogy magyarázzák meg, ez mit jelent. Előbb bocsánatot kértek, hogy le fognak tegezi, majd felharsantak: „Például ezt a gipszkartont felrakod te, látom, hogy hogyan raktad fel, s én is úgy csinálom! Így követjük a mesterembereket.”

Sokan örültek, hogy kiköltözhettek az arénából, végre lett saját lakásuk, nem mellesleg a rokonaik közelében. Itt vannak a „nyámjaik”, azaz a rokonok, komák, barátok, és ő is ott született, mondta az egyik nő.

De hiába volt jó hangulat kint, mára olyan híreket kaptunk a Somlyó 33-ból, hogy három konténer is beázott. Dezsőéknél, akik legelsőként költöztek utánfutóba, múlt héten berepedt a tető, és csepegő vízben állt az ágyuk. Kátránypapírt kaptak a befoltozáshoz, megcsinálták, ahogy tudták, de a szél hamar lerántotta a foltozást is.

Carmenéknél a vitrines szekrény háta és a szalagparketta megszívta magát vízzel úgy, hogy nem tudják, honnan jön a szivárgás.

Vissza a gettóba

A város sem így tervezte, a romák sem gondolták volna, hogy közel két évig az Erőss Zsolt Arénában élnek majd. Azt pedig a végsőkig ellenezte mindenki, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a somlyói gettóba. Az egyik álláspont a társadalmi inklúzió reményében tartott ki, a másik számára viszont a romatelep felszámolása annyit jelentett volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Kevésbé gettókörülmények között, de a következő néhány évben a Somlyó 33 nevű telepen fognak élni az „arénások” (az utóbbi másfél évet az Erős Zsolt Arénában töltő családok ragadványneve) is, döntötte el a városvezetés 2022 tavaszán.

A helyzet kaotikusságát az idézőjelek is érzékeltetik. A tizennégy „arénás” család „konténerekben”, valójában teherautók utánfutókban alakította ki ideiglenes otthonát. Ezeket egy helyi vállalkozó szerezte be, tőle a Máltai Szeretetszolgálat vásárolta meg civil adományokból.

Az önkormányzat informális lakóövezetté nyilvánította a két csíkszeredai romatelepet, tizenöt éven belüli felszámolásukhoz pedig idén augusztusban intézkedési terveket rendelt. Többek között a telepek kataszteri felmérését, közművesítését rendelte el, közösségi terek és mosdók létesítését. Olyan szociális szolgáltatásokat fog megrendelni, hogy a lakosok egészségesebbek és képzettebbek legyenek, egyre többen szerezzenek munkát, és fokozatosan el tudjanak költözni a telepekről.

Csíksomlyón a Máltai Szeretetszolgálat 2021 májusa óta mentorálja az ott élő romákat. A Tavasz utcában még nem tudni, kik és mikor tudják elkezdeni a beavatkozást.

Az arénából idén november 14-én költöztek ki az utolsó családok is úgy, hogy akik nem tudtak időben vagy eleget befektetni az utánfutók kipofozásába, azoknál még nincs folyóvíz. Egy teherautó utánfutóban egy vagy két család lakik, körülbelül hat-tíz fő. Eddig nyolc utánfutó van teljesen berendezve, ezekre meg is kötötték a szerződéseket a családokkal. Jövő június 1-ig ingyen lakhatnak az utánfutók berendezéséért cserébe, utána bérleti díjat kell fizessenek. A lakbért minden esetben a családok jövedelméhez képest állapítják meg, mondta el Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat csíksomlyói koordinátora.

Felbuzdulás és előrelátható csapdák a tűz után

Az első hetekben az eset akkora társadalmi megmozdulást idézett elő – a civilek anyagi és szellemi felajánlásaitól a román kormány támogatásáig –, hogy a városházának esélye nyílt jobb lakhatási körülményeket biztosítani a mélyszegénységben élőknek, felzárkóztató programokat indítani és felszámolni a romatelepet.

Csakhogy a rengeteg felajánlás – használati tárgyak, pénz és ráfordított idő – mellett a társadalmi inklúzió irányába tett lépések nem vezettek eredményre. A romatelep felszámolása a legtöbb ember számára azt jelentette volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Vagyis Csíkszereda belesétált néhány csapdába, amelyről már közvetlenül a tűzeset után tudni lehetett:

• a tűzkárosultak ideiglenes elhelyezése akár több tíz évig tarthat;
• a romák anyagi támogatása és a konténerlakások elhelyezése lakossági ellenállást szíthat;
• ezt az önkormányzat azzal tudja kezelni, ha előre közli a stratégiáját a többségi lakossággal is;
• érdemes elkerülni, hogy „gyámsági” viszony alakuljon ki a romák (vagy mélyszegénységben élők) és a városvezetés (és a támogató lakosság) között azért, hogy a tűzkárosultak pontosan tudják, mihez van joguk és mit várhatnak el az önkormányzattól;
• ennek a jó és egyértelmű kommunikáció az egyik feltétele, 
• és hogy a közösséget olyan ember képviselje, aki vállalja a megbízható közvetítő szerepét a két fél között.

A Somlyó 33-ban élő romák körülményeit és elvárásait 2021. január 25-27. között mérte fel az önkormányzat kérésére Sólyom Andrea és Kiss Tamás szociológus a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek segítségével. A kutatás gyorsjelentését a városháza küldte el az adatigényünkre adott válasz részeként (168-191. oldal). Szinte minden megkérdezett elvárta a városházától, hogy lakást és munkahelyet biztosítson vagy segítsen találni, és a közösség háromnegyede várta el, hogy ételt és anyagi támogatást is kapjon a városvezetéstől. A kutatók jelezték, hogy „ezeknek az elvárásoknak a tisztázása hozzájárulhat a potenciális konfliktusok elkerüléséhez”.

A romák zöme pedig azt jelezte, hogy a helyzete javítása érdekében dolgozni szeretne, és kivétel nélkül támogatja gyermekei oktatását. Túlnyomó többségük azt hitte, a szeredaiak minden gond nélkül befogadják őket, munkatársként mindenképp. Akár családtagként is, vélte a megkérdezettek fele. És csak egy-két ember gondolta úgy, hogy barátként vagy szomszédként nem.

Élet az arénában, 3,5 millió lejért

A sürgősségi helyzetben Csíkszereda önkormányzata az Erőss Zsolt sportcsarnokban rendezett be szálláshelyet a károsult családoknak a Városi Sportklub engedélyével. Az egyik szint előcsarnokában rendezkedtek be, előbb az adományként gyorsan összehordott matracokból, később paravánokkal elválasztva, ágyakkal és szekrényekkel (lásd a Transindex helyszíni riportját).

A krízisintervenció első három hónapjában az arénában naponta huszonöt-harminc szakképzett önkéntes dolgozott. András Lóránd szociális munkás, Hargita Megye Tanácsának mélyszegénységgel foglalkozó munkacsoportjának koordinátora sokat segített az önkéntesek toborzásában, mert korábban több szociális szervezetnél is dolgozott. Legtöbben a Gyulafehérvári Caritas-tól és a Máltai Szeretetszolgálattól érkeztek, de jöttek az unitárius Gondviselés Segélyszervezettől, valamint a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központból pszichológusok és szociális munkások, a Xántus János Általános Iskola pedagógusai. Rajtuk kívül a helyszínen dolgoztak a város és a megye szociális igazgatóságainak munkatársai is, összesen körülbelül tizenöten.

A krízisintervenció a feszültségek csökkentéséről és az alapvető szükségletek kielégítéséről szólt. „Volt egy csomó ijedt, elbizonytalanodott, tanulatlan ember, akit meg kellett nyugtatni, biztatni. Plusz minden nap kiosztani a reggelit, vacsorát, ebédet és a segélyeket. Tehát irtózatos munka folyt ott” ‒ mondta Sógor Enikő.

Az emberek főként azért voltak nyugtalanok és idegesek az első időszakban, mert nem tudták, mi lesz velük, hol fognak lakni. Illetve amiatt is, hogy elterjedt, a gyermekvédelem elveszi tőlük a gyerekeket, tudtuk meg András Lórándtól. A gyermekvédelem több tucat munkatársát rendelte ki az arénához az első hetekben, ezt a tévhitet is ők oszlatták el sok beszélgetéssel.

A hatékonyabb munka érdekében legfeljebb tíz fős csoportokra osztották a bentlakókat, mesélte András. Mindegyik csoporttal külön pszichológus, szociális munkás és két önkéntes foglalkozott, hogy a családok őszintén el tudják mondani, mit szeretnének, mitől félnek, és a szakemberek fel tudják mérni, milyen segítséget tudnak nyújtani szociális, egészségügyi és oktatási téren.

Az első három hónapban az önkéntesek és a szociális szervezetek alkalmazottainak napi étkezését a városháza biztosította úgy, hogy ugyanazt a napi adagot kapták, mint amit a tűzkárosultak. A városháza idén augusztusig 811 ezer lejt költött a napi meleg ételre, derül ki az adatigényünkre küldött válaszból (159. oldal). 

Az erre szánt közpénzt a Caritas kiegészítette saját forrásaival, amikor az első fél évben ők vitték be a szociális konyhájukról a napi három étkezéshez szükséges ételt, tudtuk meg Péter Györgytől, a Caritas Szociomedikális Ágazatának igazgatójától. 2021 júliusától az étkeztetési közbeszerzést a Cornet vendéglő nyerte el, idén augusztustól újra a Caritas szociális konyhájával szerződött a városháza az arénából való kiköltözésig.

A Caritas maga tavaly több mint félmillió lej adományt gyűjtött a tűzkárosultaknak. Ebből 140 ezer lej értékű volt az élelmiszeradomány, és 290 ezer lej értékben főztek, küldte el nekünk a szervezet a tavalyi kimutatását. Jól látszik, hogy a legtöbbet a Heineken adakozta, a második legnagyobb összeg pedig a Caritas honlapján, illetve az egyházmegyében gyűjtött pénzadományokból állt össze.

A nem Szeredában élőket a városháza a tulajdonában lévő, régi Postabank épületében szállásolta el, amelynek egyik szárnyában szállodai szobák voltak kialakítva. Erre 2021-ben több mint 70 ezer lejt költött a város. A szociális szférában dolgozó egyik forrásunk úgy nyilatkozott a helyről, hogy nem volt mindig tiszta, de a célnak megfelelt. Viszont ezt a szálláshelyet az első három hónap elteltével a városháza már nem tudta biztosítani az önkénteseknek, így ha akartak jönni, a szállásukat más forrásból kellett fizetniük.

Az aréna rezsiköltsége a tűzkárosultak beköltözésétől idén augusztusig 1,15 millió lej volt, az őrzése közel félmillió, a közösségi, oktatási és szociális programok több mint 800 ezer lejbe kerültek a városháza összesítése szerint. A rászorulókkal dolgozók fizetésére 150 ezer lej ment a városi büdzséből ebben az időszakban.

Adatigényünkre küldött válasza szerint a város idén augusztusig 4,4 millió lejt költött a tűzkárosultak arénabeli ellátására. Ebbe beleszámolták a két romatelepre tervezett szaniter konténerek 900 ezer lejes értékét is azzal a megjegyzéssel, hogy a beszerzésük folyamatban van.

Zűrök az arénában

A szociális munkások és a romák együtt készítették el az aréna rendszabályzatát. Megegyeztek, hogy bent tilos a cigarettázás és az alkoholfogyasztás, kötelező a higiénia, rendben kell tartani a környezetet, tiszteletben kell tartani a csendórát. A gyerekeket iskolába kell küldeni és támogatni a délutáni foglalkozásokon, sőt a felnőttek is részt kell vegyenek a nekik szánt programokon. Az volt a megállapodás, hogy aki nem tartja be a szabályokat többszöri figyelmeztetés után sem, az el kell, hogy hagyja az arénát.

„Ilyen eset csak egyetlen egy volt a másfél év alatt. Egy férfi nagyon sokszor tartózkodott ittas állapotban az arénában, ezért őt a szabályzat miatt el is küldtük” ‒ idézte fel Sógor Enikő. „Csak azért voltam hajlandó erre, mert egyedülálló volt, és volt ahova menjen, de olyat sosem tettem volna, hogy elküldjek gyerekes családokat” ‒ tette hozzá.

Az arénások hetente kiértékelőt tartottak  a rendszabályzat alapján, és mindenki pontozta saját magát a közösség előtt. Nemcsak a házirend betartása ért pontot, hanem a munkavállalás is. A pontok alapján ranglistát készítettek a családokról, és olyan sorrendben kapták meg később a berendezésre váró utánfutókat, ahogyan ezen a listán szerepeltek. A szabálykövetők hamarabb nekifoghattak az utánfutók felújításának.

Panaszt hallottunk arra, hogy olyanok is bejártak, akik nem is laktak ott. A tömeges együttélés nehézségeit szóvá tette az egyik, névtelenséget kérő roma nő is, amikor már az új lakóhelyét mutatta. Elmondta, nagyon várta, hogy kiköltözzenek, mert nehéz volt odabent megegyezni és sok szemétkedés volt. 

Káosz alakult ki egyik este, amikor egy testvérpár dulakodni kezdett. Egyikük azt állította, hogy a másik nem gondozta kellő figyelemmel a haldokló apjukat. Ordibálásukra az őr kihívta a csendőrséget, de így is odáig fajult a dolog, hogy előkerült a bicska, és az egyik testvér megvágta saját magát ‒ mondta el egy másik forrásunk.

Az aréna mosdói sem működtek mindig. A földszinti mosdók vécéi, amelyeket a személyzetnek és az önkénteseknek tartottak fenn, két hét után felteltek. Kihívták a szerelőket, mire kiderült, hogy a földszinti mosdók sosem voltak összekötve a város csatornahálózatával. Ezt csak a tél elmúltával tudták megoldani.

Egyes gyerekcsínyek nagyobb károkat is okoztak. Például a gyerekek lenyomtak egy nadrágot az egyik emeleti vécécsészén, mire a csővezeték elrepedt és az emeleti fal teljesen átázott. Ezeket a helyi közműcég, a HARVíz Rt. javította meg. A javítási munkálatok idén október 22-ig közel 15 ezer lejbe kerültek.

A fűtéssel egyszer volt gond, de nagy port kavart. 2022. május elején elromlott a kazán, ezért egy hétig nem volt melegvíz az arénában. Azért tartott ilyen hosszan, mert Brassóból kellett megrendelni a speciális alkatrészt, magyarázta az alpolgármester. 

Betegségek is könnyen terjedtek az arénában. Előbb a Covid ütötte fel a fejét, majd himlővel, rühvel szembesültek. A legnagyobb baj később a poloska volt: időnként fertőtlenítették a teret, olyankor reggel mindenkit kiküldtek az arénából és csak este engedték be őket. De a poloska teljes kiirtásához olyan erős anyaggal kell fertőtleníteni, amely veszélyes lehet az emberekre. Ehhez a végleges költözés után fogtak neki.

Ezeken kívül nem esett nagy kár az arénában, a falak alsó egy méterén majd ki kell cserélni a gipszkartont és ki kell meszelni az épületet, tudtuk meg Biró Albin városi tanácsostól.

Pozitív elmozdulások

Az arénában töltött idő alatt számos pozitív irányú változás is történt az emberek személyes és szociális viszonyaiban. Nőtt a higiénia iránti igényük, csökkent a családon belüli agresszió mértéke, igyekeztek tudatosan kontrollálni az érzelmeiket és indulataikat. A szülők kezdtek figyelni a gyerekek érzelmi szükségleteire, megjelent a közösségi együttműködés igénye, valamint a tanulás és az új munkák megtanulásának igénye.

Az arénabeli életről az egyik bentlakó, Moldován Mária is beszámolt a Caritas honlapján, aki szeretne újságíró lenni.

Minden gyerek ellenőrzötten járt iskolába, és a felnőttek is újrakezdhettek tanulni: 47 személyt írattak be a Második esély programba. Megkeresték az iskolák archívumaiban, hogy ki hány osztályt fejezett be, és a megfelelő osztályba iratták be őket.

Esti tagozatra tizenegyen iratkoztak, őket mikrobusszal vitték át az órákra a szentegyházi szakközépiskolába. „A tizenegyből három most is végzi. Az egyharmad jó arány, hátha ezután egyre többen lesznek” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Az általános iskolai tanulmányokat a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában tudták folytatni. Felnőtteknek szóló elemi oktatásra nem volt lehetőség, de a Xántus János Általános Iskola három tanára elvállalta a feladatot az arénában. A huszonegy beiratkozóból nyolcan végeztek, akik biztosan megtanultak írni és számolni, mesélte Sógor Enikő, aki boldognak és büszkének látta őket a nekik szervezett évzárón.

A tűzeset előtt két embernek volt helyben állandó munkahelye, az arénás időszakban tizenöten kezdtek dolgozni a városban: a köztisztasági vállalatnál, építkezésen és az útügy alkalmazásában. Az útügynél méltányos fizetést kapnak, a kezdeti háromból ketten most is ott dolgoznak.

Az EcoCsíknál már sokkal kisebb a fizetés és a társadalmi megbecsültség. Nem szeretik, ahogyan az ott dolgozó többségiek beszélnek velük, mondták el a romák az arénában. Sógor Enikő elismerte, az egy nagyon terhelt közeg, amelyben próbálnak mediálni, hogy az ott dolgozók ne bántsák a romákat.

A legtöbben külföldi munkát vállaltak, az számított a legjövedelmezőbbnek is. Idén tizenhárman mentek külföldre szezonmunkákra. Tavaly nyáron az is külföldre ment dolgozni, akit korábban a Caritas alkalmazott, hogy közvetítsen a közösség és az önkormányzat vagy a szociális munkások között. Három hónap alatt kiderült, hogy az illető nem volt alkalmas a közvetítői feladatokra.

Ezután a kapcsolattartást másképp oldották meg. Sógor Enikő hetente tárgyalt egy kilenc fős roma „bizottsággal”, akik között voltak az arénában lakók és a Somlyó 33 lakói is, hogy kétfelé vigyék a híreket, és mindig kellett köztük legyen legalább egy nő is.

„Az, hogy gyűlölöd bármelyik felet, nem működik. Érzékenyíteni kell – nem szeretem ezt a szót, de azt jelenti, hogy megismertetni mindkét felet a másikkal, a kultúráját, a motivációit, hogy mitől működik rosszul. Ez nem is roma kérdés, ami itt van, kiderült, hogy egyikük sem tud cigányul, nincs cigány identitásuk. Ők egy megrekedt társadalmi réteg, amelyik egyik napról a másikra él” – mondta az alpolgármester, amikor említette azokat a gyermekelőadásokat, amelyeken roma és magyar gyerekek egyaránt részt vettek.

Magánúton nehéz kitörni

Az Erőss Zsolt Arénából 2021 tavaszáig azok, akiknek épen maradt a háza, visszaköltöztek Csíksomlyóra. Pár család a környező falvakba és városokba költözött át rokonokhoz, néhány személy a Csíkszereda peremén fekvő másik romatelepre, a Tavasz utcába. A 2022-es tavaszi kiköltözések után az arénában hetvenkét személy maradt.

Az arénában élők közül három család együtt akart házat vásárolni a Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdőn, de az ajánlat átverésnek bizonyult: többet kértek az eredetileg megbeszélt árnál. Néhányan megpróbáltak lakást bérelni a városban, de akár személyesen mentek, akár a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai keresték meg a tulajdonosokat, az ingatlant romáknak nem adták ki.

A város közvetítésével csak pár személy tudott úgy kiköltözni az arénából, hogy ne az egyik gettóba kerüljön vissza. A hajléktalanszállón kapott egy szobát egy sokgyermekes család, illetve egy egyedülálló férfi. A szociális munkások nagyon jó visszajelzéseket adtak a családról, viszont a szomszédok panaszkodtak arra, hogy a gyerekek hangosak és neveletlenek, mondta el Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere.

Rajtuk kívül tizenketten nyújtottak be kérvényt szociális lakásra, de a városnak nincs kiadható ingatlanja. A kérvények megírásában Csata Orsolya segített a romáknak 2022 nyarán, amit a városháza nem nézett jó szemmel, mert tudták, hogy nincs szabad lakásuk, sőt az addigi várólista is hatalmas.

Szintén a városháza közvetítésével került be a kolozsvári Kozmutza Flóra hallássérülteket oktató iskola kollégiumába egy olyan család három gyermeke, amelynek többi tagja egy Csíkszereda környéki faluba költözött.

A kiköltözést segítendő olyan egyházi alapítványokat is megkerestek személyesen vagy közvetítő révén, amelyekről tudták, hogy rendelkeznek lakóépületekkel. Az egyiktől bontásra ítélt épületből lehetett volna építőanyagot elhozni, de az odaküldött emberek inkább ellopták a fémhulladékot, így az a szervezet megtagadta az együttműködést, a másik nem válaszolt a hivatalnak, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Nem működött a kezdeti munkamegosztás és siettetés

A romák emancipálásának munkáját két nagy civil szervezet vitte a hátán, a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat együtt a város és megye szociális munkásaival. Az arénában nagyon-nagyon sok ember fordult meg az első hónapokban, amelyből jól látszik a segíteni akarás mértéke, de az is érthető, hogy akkora kavalkádban a munkavégzés nem volt túl hatékony.

A városháza kezdetben, 2021 februárjában a Caritas-szal kötött szociális szolgáltatói szerződést három hónapra közel 135 ezer lej értékben, mivel csak a Caritas-nak volt munkapontja Szeredában. A Caritas 48 ezer lejt utalt át a Máltai Szeretetszolgálathoz, ugyanis az első időszakban felváltva egy-egy hetet dolgozott a két civil szervezet. 

A közpénzből mindkét szervezet az alkalmazottait és a járulékos költségeket fizette. De egyik civil szervezetnek sem volt a városban romaintegrációs projektben jártas szakembere, addig csak időseket és fogyatékkal élőket mentoráltak. 

„Úgy kell elképzelni, hogy egyik héten a Máltaitól jött egy kolozsvári csapat, a következő héten egy sepsiszentgyörgyi a Caritas-tól, utána a Máltainak a sepsiszentgyörgyi csapata, majd a székelyudvarhelyi Caritas-osok” ‒ magyarázta Ludescher László, a Caritas Szociális Gondozás ágazatának igazgatója. A szervezet munkatársai nyolc településről is ingáztak Csíkszeredába.

Nem működött ez a munkamegosztás, ezért 2021 márciusában, miután a romák fele visszaköltözött a somlyói telepre, a Máltai Szeretetszolgálat kiment velük Csíksomlyóra dolgozni, a Caritas pedig az arénásokkal maradt. A kiköltözött romáknak nem küldtek tovább anyagi juttatásokat, ők visszaálltak az addigi szociális segélyre.

Az első szolgáltatói szerződés lejártával, május közepétől augusztusig mindkét szervezet maga finanszírozta a csíki roma programját. Sógor Enikő kiskapukat keresett, hogy az önkormányzat támogathassa a munkájukat. Ezt a város kulturális alapjában találta meg, ide pályázott mindkét szervezet tavaly augusztus és december között, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Így ment össze a tej a Caritas-szal

Sógor Enikő elmesélte, hogy már a beiktatása után, 2020 novemberében tárgyalt Ludescher Lászlóval és Péter Györggyel a csíki romakérdésről. Akkor gyerekprogramokkal és oktatással tervezték elkezdeni a munkát a telepeken. De jöttek az ünnepek, majd január elején a tűzeset, amely azonnal elindított minden szintű beavatkozást.

Tavaly augusztustól a Caritas nyolc alkalmazottal és egy koordinátorral kezdte újraszervezni a tevékenységét az arénában. Hiszen sikerült szociális szolgáltatói szerződést kössenek 2021. augusztustól 2022. márciusig. A bizalmas szerződésből Ludescher annyit közölt, hogy a két szolgáltatói és egy pályázati szerződéssel a Caritas összesen 545 ezer lej közpénzt kapott.

Sógor Enikő nehezményezte, hogy a Caritas csak akkor kezdett új munkaerőt keresni, amikor már biztos volt, hogy a város tud szociális szolgáltatásokra szerződni vele.

Ehhez képest Ludescher László úgy nyilatkozott, hogy eleve nagyon nehéz alkalmazottakat találni roma felzárkóztatásra: „A Csíki medencében akkora mértékű a diszkrimináció a roma közösség felé és akkorák az előítéletek, hogy a segítő szakmában dolgozók egy része sem hajlandó romákkal dolgozni. Alig voltak jelentkezők, mi is kompromisszumokat kellett kössünk.”

Egyetlen új alkalmazott sem volt jártas a roma felzárkóztatásban, de a krízishelyzetben azonnal várták volna tőlük az eredményeket. „A csapat nem tudta hozni azokat az eredményeket, amelyeket az önkormányzat elvárt volna” ‒ jelentette ki Ludescher László.

Szerinte „csodavárás” volt a városháza részéről az, hogy a romák érdeklődően részt vegyenek minden nekik szervezett programon olyan körülmények között, hogy teljesen bizonytalan volt a lakhatási kilátásuk. Az aréna közege egyre irritáltabbá vált, egyrészt mivel sok ember kellett osztozzon egyetlen közös téren, másrészt a számtalan határidőtolódás és ígéret miatt becsapottnak érezte magát a roma közösség.

„Nem mintha ők régen Somlyón olyan jó körülmények között éltek volna, de mégiscsak megvolt mindenkinek az intim tere. Nagyon nehéz volt úgy foglalkozni oktatási, egészségügyi, munkavállalási témákkal, hogy közben állandóan az volt a kérdés, meddig maradunk bent az arénában. A határidő minden egyes elnapolása után belső felháborodás, lázadás és reménytelenség vett erőt a romákon. Igazából már nem hittek abban, hogy elköltözhetnek olyan normális szociális lakásba, amiről az elején szó volt. Ennek a kezelése rengeteg energiánkat elvette” ‒ magyarázta Ludescher.

A Caritas mindvégig abban bízott, hogy a roma közösséggel átköltözhetnek a tervezett krízisközpontba, és biztonságos környezetben rendezkedhetnek be. Ezt a munkát viszont sehol sem lehet siettetni, tette hozzá az igazgató: „Kell tudni, hogy roma közösségekkel csak évek alatt lehet előrehaladni, sokkal lassabban, mint más közösségekkel. Hosszas, amíg a bizalmukba férkőzöl, amíg komolyan veszik azokat az ajánlatokat, amiket adsz nekik.”

Az arénában végzett felzárkóztató tevékenységekről itt mesélnek a Caritas munkatársai.

A szocmunkások és a városháza is elégedetlen volt

Elszámolási gondokból feszültségek alakultak ki a városvezetés és a Caritas munkatársai között. Például, amikor a Covid terjedése miatt nem mehettek be az arénába: „Magyarul mi ledolgoztunk egy hetet és a következő hét hétfőjén kaptuk meg, hogy előző héten nem dolgozhattunk volna az arénában. Ez azt jelentette, hogy a ledolgozott hétnek a költségeit nem számolhattuk el” ‒ mondta Ludescher László.

A városháza közben azt kifogásolta, hogy a Caritas nem papírozta le elég jól a foglalkozásokat. „Nem voltunk megelégedve azzal, ahogyan dolgoztak, mert állandó konfliktusok voltak. Főleg az elszámolásnál volt gond, mert nem értették meg, hogy mi hogyan tudjuk elszámolni. Le kellett volna írni pontosan, hogy milyen nap, melyik órában, hány emberrel, mit csináltak. És ez nem történt meg, tehát volt olyan, hogy nem tudtuk elszámolni a költségeiket. Millió egyszer elmagyaráztuk” ‒ mondta Sógor Enikő.

„Bizonyos tevékenységeknél a polgármesteri hivatal törvényi akadályokra hivatkozott, mi meg úgy éreztük, hogy nem is mernek rizikót vállalni ilyen szempontból” ‒ mondta Ludescher. Arra például, hogy a gyerekeket reggelente előkészítették és elkísérték iskolába, a városháza azt mondta, hogy nem lehet elszámolni. „Messziről nézve ez frusztráló volt. Sokszor úgy éreztem, nem úgy kezelnek, mint aki ott segítség akar lenni, hanem mint aki kerékkötő. Ezt volt, amikor sikerült átbeszélni, volt, amikor nem” ‒ véli Ludescher.

Ráadásul mindkét fél haragudott, ha önkéntesek tűntek fel az arénában, sokszor előzetes egyeztetés nélkül, és a roma gyerekeket elcsábították a Caritas-os oktatási tevékenységekről. Itt Sógor Enikő a Csata Orsolya által szervezett reggeli futóedzésekkel példálózott.

A többségi közösség érzékenyítésére is rákérdeztünk Ludeschernél. „Nem volt olyanra energiánk”, válaszolta, de hozzátette, hogy Székelyudvarhelyen van kidolgozott stratégiájuk erre és komoly kampányokat szerveztek már azért, hogy a közösségek közötti szakadékot szűkítsék.

Borult a segítő bili

Összességében a Caritas és a csíki városvezetés közötti arénás együttműködés 2021 végére kifulladt. Öt vállalkozó épp akkor indított pert krízisközpont kialakítása ellen a város ipari zónájában, így a megoldások egyre kilátástalanabbá váltak, és a városvezetés lemondott az együttműködésről a Caritas-szal. 

„Az állandó bizonytalanság, ami a romákkal volt, hogy ígértünk valamit, s nem tartottuk be, na ugyanúgy volt a Caritas-szal is. Mindenki azt várta, hogy a krízisközpontba kiköltöznek. Ott van terem, iroda, végre elindul a munka, de ez mind haladt, s maradt. Mindig jött a Caritas-tól a nyomás, hogy mikor lesz már meg, onnan is csak azt látták, hogy mi nem akarjuk és totál tökéletlenek vagyunk. Így nagyon megromlott a kapcsolat” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Ludescher elmondása szerint a Caritas-osok azt nehezményezték, hogy a városháza egy formális telefonhívásban közölte ezt velük. Majd ők kérték arra a városvezetést, hogy tartsanak legalább egy kiértékelő beszélgetést az elköszönés előtt.

A Caritas szociális szolgáltatói szerződése 2022. március végéig tartott, de ők úgy döntöttek, hogy a projektek lezárásának érdekében ottmaradnak még áprilisban is. Távozásuk bejelentésekor a romák felháborodtak, és petíciót akartak írni a városházának, tudtuk meg, de aztán a Caritas-osok sokat beszélgettek velük, hogyan folytassák az életüket nélkülük az arénában.

A Caritas kizárólag a bevált kórusprogramját vitte tovább önerőből. A Superar-kórus szociomuzikális foglalkozását Kostandi-Ferencz Kinga vezeti a csíkszeredai Szent Ágoston központban. Ukulelén tanítják játszani a gyerekeket és már számos fellépést szerveztek a kórusnak, „ennél jobb munka nem létezik”, mesélte a kórusvezető.

Elana Andrews, a Superar koordinátora felidézte, hogy kezdetben hetekig tartott, hogy a százas nagyságrendű gyereksereget rávegyék, maradjanak egy pillanatra csendben, amíg a kórusvezető megadja az alaphangot. Még a plafonon is gyerekek lógtak és ki-be szökdöstek az ablakon. Mára huszonöten járnak, de ők nagyon pontosan és lelkesen.

Végül pedig a jelenlegi helyzetről is kikértük Ludescher véleményét. „Azt kell tudni, hogy Somlyón önmagában nem számolták fel a gettót. A problémát nem oldotta meg, hogy végül nagyon sokan visszakerültek oda. Az elején azt hittük, hogy ez sikersztorivá válik, de nem” ‒ mondta el Ludescher, hogy mit gondol a jelenlegi megoldásról.

Kérdésünkre, hogy a városháza kereste-e a Caritast, hogy működjön együtt a másik romatelep, a Tavasz utcai felszámolásában, az igazgató azt válaszolta, hogy az áprilisi tárgyaláson úgy váltak el, hogy még bármiről lehet szó. Akkor a Tavasz utcát is említették, de még nem kereste meg őket a városháza. Ha megtenné, akkor ők is megint alkalmazottakat kell keressenek, „mert nincs helyben öt-tíz ember, aki csak arra vár, hogy kezdjék el a Tavasz utcai projektet” ‒ jegyezte meg Ludescher.

A városháza nem tudta pótolni a civil segítőket

Miután a Caritas „kiköltözött” az arénából, a városháza nem tudta pótolni terepmunkában járatlan személyzettel. Sógor Enikő elmondta, hogy 2022-ben fel szeretett volna venni a városi Szociális Igazgatósághoz hét új embert: szociális munkásokat és pszichológusokat. De ő is csak a tervei nyomán tudta meg, hogy idén a közalkalmazotti keret le van zárva, egyáltalán nem tud új embereket felvenni.

(A városháza idén februárban 12 helyi rendőri állást hirdetett meg. Az ehhez szükséges álláskeretet természetesen jóval korábban hagyták jóvá.)

A romák végleges kiköltöztetését az arénából, azaz a márciustól novemberig terjedő időszakot három emberrel vezényelték le: ketten a megyei szociális igazgatóság alkalmazottai, egy pedig a városé. Egyiküket, Bodor Emesét angyalként emlegetik a romák és a városvezetés is. 

Ebben a kritikus időszakban dőlt el, hogy az is kénytelen visszamenni a csíksomlyói telepre, aki azért maradt sokáig az arénában, mert azt remélte, a csíkiak összefogásával ki tud törni a gettóból. Annak története következik, hogyan tört meg ez a remény. A romák kiköltöztetése az arénából ugyanis már a tűz másnapján napirendre került.

Háromszázheten írták alá: kertvárosba ne jöjjenek a romák

A városvezetés költséghatékonyabban szerette volna elhelyezni a romákat. Az Erőss Zsolt Arénát eredetileg vészhelyzeti szállásnak szánták, mert kéznél volt a tűzeset éjszakáján. Másnap a városháza katasztrófa-bizottságot hívott össze. A városi, megyei tanács, prefektúra, katonaság, közegészségügyi, közoktatási és a civil szervezetek együtt keresték, hova költöztessék át a tűzkárosultakat.

„Nyilván ez volt a közös szál, amin elindultunk, hogy mindenki megnézi, van-e olyan ingatlanja a város szélén vagy a városon kívül, ahová esetleg be lehetne költöztetni őket. Igazából konkrét, írott ajánlat sehonnan sem jött: sem a katonaságtól, sem a prefektúrától, sem a közegészségügytől” ‒ idézte fel Sógor Enikő.

A prefektúra ugyan felajánlott egy marosfői ingatlant, de mire felmérték volna, a parlamentbe frissen megválasztott Dan Tanasă beszólt a csíki városvezetésnek, hogy „a román vidéket meg akarják nyomorítani” a romákkal, tudtuk meg Sógor Enikőtől.

Az első használhatónak tűnő ötlet a zsögödfürdői Caritas-ház volt, amelyre azonnal rábólintott mindenki, tudtuk meg Péter Györgytől. Az udvarra helyezték volna a lakókonténereket, a lakók használhatták volna az épület illemhelységeit, de maga az épület az oktatási és felzárkóztató programoknak adott volna helyet.

A városvezetés ekkor negyvennégy lakókonténert kért a kormánytól, de még nem volt világos, hogy a kormány kiutalja-e ezeket. De már január 12-én másik felajánlás is érkezett: az Oltmenti Vízügyi Hatóság összegyűjtötte a tulajdonában lévő lakókocsikat, amelyeket tüzetesebb ellenőrzés nélkül ki is szállított a zsögödfürdői területre. A városháza örült a gyors megoldásnak, de se a terület, se a lakókocsik, se a közhangulat nem állt mellettük.

A zsögödi lakosság ugyanis rögtön tiltakozni kezdett. Január 15-én petíciót indítottak, amelyet a Zsögöd a világ közepe nevű Facebook-csoportban népszerűsítettek. A petíciót már első nap aláírták százharmincöten, majd összesen háromszázheten. Erre a városvezetés még aznap közzétett egy űrlapot, amelyen javaslatokat várt a tűzkárosultak elhelyezésére. Az űrlapot január 17-ig tölthették ki a lakosok, mivel aznapra hívták össze a városházán a zsögödi tiltakozókat. A gyűlésen arra jutottak, hogy a romákat nem költöztetik át Zsögödfürdőre, és ennek bizonyítékaként el is szállították a lakókocsikat a helyszínről.

Gondolhatnánk, hogy itt a lakossági ellenállás győzött, de a városháza által kiküldött szakértők vizsgálata után kiderült, hogy a zsögödi villanyhálózat nem bírta volna kiszolgálni a negyvennégy konténert, amelyeket árammal kellett volna fűteni. Az Electrica nem vállalta a hálózatbővítést, valamint kanalizálásra is szükség lett volna, mert ott csak pöcegödör van, mondta el Péter György.

A vízügy lakókocsijai nem voltak szigetelve, és túl kicsik voltak, így télen egyáltalán nem, de huzamosabb ideig sem lehetett volna lakni bennük ‒ magyarázta Sógor Enikő alpolgármester: „Nem csak azért hiúsultak meg az előző próbálkozások, mert tiltakozott a lakosság. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy rasszisták vagyunk. Például itt kiderült, hogy a víz- és a villanyhálózat sem bírja meg annyi ember kiköltözését.”

Viszont a zsögödiek petíciójának csak egy mondata kifogásolja az infrastruktúra gyengeségét. A többi arról szól, hogy Zsögödfürdő turizmusa túl jó, kertvárosi hangulata és ingatlanai túl értékesek, kivilágítása pedig túl gyenge ahhoz, hogy ott mélyszegénységben élő közösséget integráljanak: „Zsögödfürdő népszerű turisztikai célpont, és rendelkezik gyógykezelő bázissal is, ami miatt nem alkalmas integrációs programok lebonyolítására”, illetve „Egy ilyen központ létrehozásával Zsögödfürdő elveszíti nyugodt kertvárosi jellegét, így az illetékes hatóságok anyagi kárt okoznak az ott lakóknak.”.

A romakérdésnek Zsögödfürdőn eléggé terhelt a háttere. 2004-ben több mint száz embert, 12 roma családot lakoltattak ki a Zsögödi Nagy Imre utca egy teljesen romos épületéből, amelyet még az 1970-es évektől bérelt egy roma család az önkormányzattól. Ezeket a családokat a Tavasz utcai szennyvíztelep mögé költöztették fémkabinokba. 

Az ideiglenesnek szánt elhelyezésből beláthatalan ideig tartó nyomornegyed lett, ahol jelenleg körülbelül már négyszázan laknak. Ezen a telepen nincs közművesítés, és a szomszédos szennyvíztisztító üzem miatt folyamatos a lég- és vízszennyezés. Ugyancsak a Tavasz utcában bérelt ki két szűk lakást az az öt roma család, akiket 2013-ban a zsögödi közbirtokosság bírósági úton lakoltatott ki a telkéről. 

Nincs telek: így bukta el Csíkszereda a kormány és a civilek lakásajánlatát

Csíkszeredában jelenleg csak harmincegy szociális lakás van, és mindegyikben laknak. Az igény viszont hatalmas, még a tűzesetet leszámítva is sokan vannak várólistán.

Az RMDSZ kérésére a kormány 2021 januárjában felajánlott a városnak hatvan darab lakókonténert a tűzkárosultak ideiglenes elszállásolására. „Az ideiglenes időszak másfél vagy két évről szólt, amely után vissza kellett volna küldeni a konténereket. Tehát az egy gyorsabb lefolyású megoldás lett volna” ‒ mondta Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Szigorú feltételként írták elő, hogy a konténereket csak betonozott, közművesített területre helyezhetik ki, amely a város tulajdonában áll. A város nem rendelkezett ilyen területtel, és hiába várta az ajánlatokat a lakosságtól is. Január végén kénytelen volt megüzenni a kormánynak, hogy nem tudja fogadni a konténereket. A kormány még egy ideig fenntartott negyven konténert a célra, de idén márciusban jelezte, hogy az ukrajnai menekültek ellátására használta fel őket.

Rá pár hónapra, 2021 áprilisában a Homes of Hope keresztény civil szervezet felajánlotta, hogy önerőből felépít öt szociális lakást, ha a városháza ad erre területet. Egy ház lakófelületét ötvennégy négyzetméterre tervezték, értékét pedig akkor 8500 euróra becsülték. Ez jelentős segítség lehetett volna a szociális lakások és megoldások hiányával küszködő városvezetésnek.

A városháza tavaly nyáron írta ki a közbeszerzést telekvásárlásra a Rét, a Hargita vagy a Hajnal utcákban, amelyek a város kvázi körgyűrűjén találhatók. Az utóbbi másfél évben egyetlen ajánlatot kaptak: több tulajdonos illesztette össze az eladható földterületét. De az urbanisztikai felmérésekből kiderült, hogy ennek csak a fele volt beltelek, a másik része mező, amelyre nem szabad építeni.

„Sajnos a közigazgatásban nem viselkedhetsz úgy, mint egy magánember. Gondoltam, hogy jó is lett volna egy olyan terület, amelynek a felén földet lehet művelni, de ezt a közbeszerzést nem engedte meg semmilyen törvény” ‒ mondta el Sógor Enikő. A tulajdonosok pedig nem akarták csak a beltelket eladni, mert úgy a megmaradt rész teljesen elértéktelenedett volna. 

A város továbbra is keres a magánszemélyek és ingatlanügynökségek ajánlatai között: „Most már van egy olyan lehetősége is az önkormányzatnak, hogy ha talál megfelelő telket, akkor azt megpróbálja kisajátítani” ‒ tette hozzá Sógor Enikő. Idősek otthonának építésére is keresnek telket, de még erre sem kaptak ajánlatot.

Újabb szociális lakások építéséért már tavaly tavasszal felvették a kapcsolatot az Országos Lakásügynökséggel (ANL) ‒ mondta el Korodi Attila. A Tudor negyedben akarnak négy tömbházat építeni, vázolta a polgármester. Az ANL-tömbházakban viszont nem lesznek szociális lakások, cáfolta a polgármestert Sógor Enikő alpolgármester. Ezek fiatal pályakezdőknek épülnek majd, etnikumtól függetlenül lehet majd pályázni rájuk.

A krízisközpont krízise

Tavaly év elején a költségvetés késése miatt sem tudott a város ingatlant vásárolni. Mivel az országos büdzsé jelentősen csúszott, így a város 241 millió lejes költségvetése is csak április 20-ra készült el. 

A kormány még március 25-én 4,4 millió lejt utalt ki a tartalékalapjából. A határozat szövege ugyan nem szögezte le az összeg célját (ahogy az októberi és novemberi 5-5 millió lejes költségvetéskiegészítésnek sem), de az utalást bejelentő RMDSZ-közlemény egyértelműen hosszútávú megoldásokat is ígért a pénzből: szociális lakások és iskola építését, konténerek kihelyezését és lakhatóvá tételét. 

A szeredai önkormányzat egyiket sem tudta megcsinálni ebből az összegből. A fél évvel későbbi ötmillió lejhez már általánosabb ígéretet fűzött az RMDSZ: a csíksomlyói tűzvész utáni költségekre is fordíthatta a város. Csíkszereda végül is vett ingatlant a kormánypénzből. De a krízisközpont terve egy év alatt elpárolgott arról a telekről: a környékbeli vállalkozók erősebbnek bizonyultak, mint a segíteni akarás. 

A városháza olyan területet szeretett volna vásárolni, ahová kihelyezhetik a kormány által ígért, és végül soha meg nem érkező lakókonténereket. Urbanisztikai felmérések nyomán a Hajnal utca 34-es számon találtak rá az alkalmas területre, amely ugyan belterület, de ipari zóna. A betonozott udvar és a hozzá tartozó épület az ingatlanközvetítő BRICO PRAKTIK SRL tulajdonában állt 2018 óta. Az udvarhelyi vállalkozás hajlandó volt felmondani a bérlőinek és tehermentesen eladni az ingatlant a városnak.

Korodi Attila azt nyilatkozta, hogy a környéken rengeteg eladó ingatlan volt, de egyik sem felelt meg a követelményeknek. Kaptak ugyan egy tippet az Eco-Csíktól egy felszámolás alatt álló felületről, de nem volt tiszta a jogi háttere, így nem is próbálkoztak vele, mondta el a polgármester.

A város tavaly nyári felmérése megfelelőnek találta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlant krízisközpont kialakításához. Az elképzelés szerint a betonozott területre helyezték volna a kormány által felajánlott konténereket, az épületben pedig foglalkoztatóközpontot hoztak volna létre. Az arénás romáknak és a Caritas munkatársainak is nagyon tetszett az ötlet. Csakhogy nem kérdezték meg a közelben működő vállalkozásokat, így végül ez a terv is dugába dőlt.

133 vállalkozó tiltakozott, heten pereltek is

A környék vállalkozói ugyanis megtudták, hogy a tűzkárosult romákat az ipari zónába akarják költöztetni. Július 19-én panaszlevelet küldtek a városnak százharminchárom aláírással, amelyben nehezményezték, hogy a Hajnal utcában krízisközpontot hozzanak létre „a tűzkárosult romák ideiglenes/állandó elszállásolásának céljából”. Burkoltan jelezték, attól is tartanak, hogy a roma közösség állandó jelleggel fog majd ott lakni.

A vállalkozók tiltakozó érvei között egyetlen objektív szempont volt: hogy az ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet kialakítani. Megemlítették, hogy például a nagyüzemi szállítás, a por és a zaj miatt nem lehet ott lakni, de azt nem, hogy nincs a közelben óvoda, iskola, üzlet és tömegközlekedés. 

Ellenben kitértek arra, hogy „ilyen központ létrehozása, amely kétszáz roma polgárt látna el, akik többségének nincs állandó munkahelye, szabálysértési és bűncselekmény jellegű problémákat generálna a környéken, ahol sok a különböző tevékenységű jogi személy”. Ismert precedensként említették a közeli Tavasz utcai romatelepen élő közösséget anélkül, hogy pontosították volna, mit követtek el az ott lakók. „Levágják a lakatot, kiszívják az üzemanyagot, a szerszámokat elviszik. Többször volt precedens, hogy jött a másik és 100 lejért elárulta a többieket” ‒ vázolta később az egyik vállalkozó.

Kifogásolták, hogy a krízisközpont odatelepítésével a környék ingatlanjai veszítenének az értékükből. És felrótták, hogy a beruházás tervezése előtt a városvezetés hivatalosan nem konzultált velük.

A városvezetés nem reagált a vállalkozók panaszlevelére, hanem tartotta magát ahhoz, hogy minél hamarabb kiköltöztessék a romákat az arénából. Így 2021. november 26-án a városi tanács jóváhagyta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlan megvásárlását.

Az összesen 7478 négyzetméteren lévő terület és a többemeletes épület árát a szeredai városháza nettó 450 ezer euróra alkudta le a tulajdonos által kért nettó 638 ezer euróról. A közvéleményben felmerült, hogy nem fizetett-e túl sokat a város. Ellenőriztük: Csíkszereda ipari zónájában száz négyzetméter területnek átlagosan 2,5-3 ezer euró között mozog az ára. A 450 ezer euró + TVA ennek a piaci ársávnak az alsó negyedében helyezkedik el.

Ne költözzenek az ipari zónába se

A vállalkozók nem törődtek bele abba, hogy a városháza ignorálja őket. 2021. december 22-én hat vállalkozás (a HAJDU TRANS SRL, a SAVNELSON GSA SRL, az ING SERVICE SRL, a FERGUSON SRL, a RITAB TECHNICS & SUPORT SRL, az ELECTROMATIC SYSTEMS SRL) és Szőcs Dénes magánszemély beperelte a csíkszeredai önkormányzatot. Azt akarták elérni, hogy a bíróság érvénytelenítse az ingatlan megvásárlását jóváhagyó tanácsi határozatot.

A felperesek azzal érveltek, hogy ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet létrehozni. A bíróság a per végéig felfüggesztette a városháza minden olyan határozatát, amely krízisközpont létrehozását célozta volna a Hajnal utcában. Korodi Attila szerint ha ragaszkodtak volna a krízisközponthoz, az ingatlan legalább három-négy évig használatlanul állt volna. „Az önkormányzat azt mondta, hogy ez nem út, mert rengeteg kritériumnak meg kell feleljünk. Ezért figyelembe véve a bíró felfüggesztési indoklását augusztusban úgy döntöttünk, hogy célirányt váltunk” ‒ mondta a polgármester.

Sógor Enikő szerint ők eredetileg is figyelembe vették, hogy ez ipari zóna, és azzal érveltek, hogy vészhelyzet esetén meg kellene engedni az ideiglenes lakhatást ipari zónában is. És arra sem várhattak, hogy az övezeti rendezési terv (PUZ) módosításával lakóövezetté nyilvánítsák, mert az is egy-két év.

Az október 12-i tárgyaláson a város elállt a szándékától, így a bíróság a pert lezártnak tekintette. A Hajnal utca 34 számon a mostani tervek szerint az Eco-Csíknak lesz hulladékgyűjtő lerakata.

Mivel így a krízisközpont terve is dugába dőlt, szeptemberben 13 jogvédő szervezet felszólította az ombudsmant, ellenőrizze, hogy az önkormányzat döntései mennyiben szolgálják a tűzkárosultak javát, és nem sértik-e az egyenlő bánásmód elvét. Az ombudsman kérdéseire nagyjából azokkal az adatokkal tervezte a városháza, hogy válaszol, amelyeket nekünk is elküldtek, tudtuk meg Sógor Enikőtől. 

A Székelyhonnak november végén azt nyilatkozta, terepszemle hiányában ezek a panaszok csak fölösleges elvárásokat és bizalmatlanságot keltenek az emberekben, akiken a városvezetés segíteni szeretne. A panaszokat a jogvédők azután fogalmazták meg, hogy eldőlt: akik nem tudtak önerőből máshova költözni, azok kénytelenek lesznek visszamenni a somlyói telepre kétes minőségű konténerekbe.

Előkerülnek az utánfutók

A per elindítása után a városvezetés felszólította a vállalkozókat, hogy ha elutasítják a Hajnal utcai krízisközpontot, akkor ajánljanak fel ők területet. „Ez több hivatalos helyen is elhangzott” ‒ mondta egy Fürdő utcai forrásunk. A kezdeti felhívásuk folyamatosan élt, mondta erről Sógor Enikő, de egyetlen ajánlat sem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket a kormány szabott a konténerek kihelyezéséhez.

Kapva az alkalmon, a Ferguson szállítási cég tulajdonosa, Simon Szilárd egy ötven áras területet ajánlott fel az ipari zónától nem messze, a Tavasz utcában. A telekről kiderült, hogy egyenetlen talajú mező, ahol régen sínek futottak. Mivel nem beltelek, közművesíteni se lehetett volna, a polgármester nem fogadta el az ajánlatot.

Simon maga azt állítja, Biró Albin városi tanácsossal beszélt erről, majd egy lakásötlettel is előrukkolt. „Simon Szilárd mutatott nekem egy átalakított konténert, ami luxus minőségben volt berendezve, még jacuzzi is volt benne. Elmeséltem Csata Orsolyának, aztán Orsi saját ambícióból megkereste Szilárdot, és megbeszélte vele, hogy adna telket, és adja a konténereket” ‒ idézte fel Biró Albin.

Így jutott el az ötlet Csata Orsolya újságíróhoz, aki a tűzeset óta vette pártfogásába a roma gyerekeket, folyamatosan gyűjti a kisebb-nagyobb adományokat számukra. Futóedzésekre és versenyekre vitte a mellé szegődő húsz fős csoportot, majd úszóleckékre a Csíki Csobbanóban Túrós Endre edzőhöz. Online angolórára járatja őket, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanárai pedig a zeneoktatásukat vállalták el. Bíró Albinnal is egy adományozás keretében ismerkedtek meg.

A romák állásszerzését megkönnyítendő támogatókat keresett ahhoz, hogy megtanuljanak vezetni. Húszan jelentkeztek jogosítványért, két nő és 18 férfi, de a MOL alapítványa csak öt személy oktatását tudta finanszírozni. „Gyönyörű volt látni, ahogyan az a húsz ember megvitatta, ki legyen maguk közül az az öt, aki elkezdi a sofőriskolát. Nagy volt a tét, olyanok kellettek, akikben megbízott a közösség, hogy sikeresen teljesítik a feladatot. Jól választottak” ‒ idézte fel Csata Orsolya. Az ötből négynek sikerült a vizsgája. Később Biró Albin Keresztény Segítség Alapítványától kapott pénzt arra, hogy tizenöt másik személy is be tudjon iratkozni a sofőriskolába.

A Tavasz utcai területvásárlás kapcsán Csata arról számolt be, hogy találkozásuk után Simon még a nevére is akarta íratni a telket, csak haladjon már a dolog. „Mondtam, hogy az én nevemre ne irasson semmi telket, hanem a Biró Albin egyesületére írassa rá, s akkor nézzük meg, hogy tovább mi van. Azzal én elmentem az Ultrabalaton versenyre” ‒ mesélte Csata, hogy miről tárgyalt Simon Szilárddal idén áprilisban.

Zsákutcák a Tavasz utcában

Simon Szilárd második telekajánlata jóval könnyebben közművesíthető. Az ő telkétől két háznyira, a roma utcasoron egy Csíkszeredában élő olasz állampolgár birtokolt huszonkilenc ár bekerített területet. A városháza terepszemléje után, közös megegyezéssel ezt meg is vásárolta a Biró Albin igazgatta Keresztény Segítség Alapítvány 13,5 ezer euróért. 

„Átmeneti helyzetet kellett volna megoldani, és erre volt ő nyitott. Az alapítvány most is fenntartja a szándékát, hogy olyan programot indítson a Tavasz utcai telepen, mint a Máltai Csíksomlyón, amelyen keresztül az emberek segíthetővé válnak” ‒ mondta Korodi Attila polgármester.

Simon a városházának szóban megígérte, hogy hoz a telekre tizenegy használt, de hőszigetelt utánfutót. Darabját akkor 4-5 ezer euróra becsülték, de ősszel már 5-7 ezer euróért lehetett beszerezni. Három utánfutót már azon a héten a telekre szállítottak, mire az arénások között kitört a pánik, hogy milyen pléh konténerekbe akarják őket költöztetni, tudtuk meg Csata Orsolyától.

„Pont a verseny napján kezdtek hivogatni az emberek, hogy nézzem meg, milyenek a konténerek, és hova akarják őket költöztetni. Nekem ennyi közöm volt a konténerekhez” ‒ idézte fel Csata Orsolya. A helyzetet súlyosbította, hogy a Caritas is ebben az időszakban távozott az arénából.

A városvezetés is átverve érezte magát: „Csomó buktató volt itt is, mert Simon Szilárd azt mondta, hogy ezek termoizolált hűtőkocsik, erre pont az első kettőről derült ki, hogy nem is hőszigeteltek” ‒ mondta el Sógor Enikő. 

Az összeset az internetről rendelte, mindegyiknél azt tüntették fel, hogy hőszigetelt, mondta a vállalkozó. Hat utánfutó már akkor Csíkszeredában volt, az ő tulajdonában, a többi ötöt pedig később hozatta Bukarestből, Marosvásárhelyről és Hollandiából. 

„Lehet, hogy volt, amelyik nem volt annyira (termoizolált – szerk.), hanem más jellege volt. Van, amibe ‒ teszem föl ‒ halat hordanak, az plusz negyven fokban csinál mínusz harminc fokot. Kívülről mindegyik egyformán nézett ki, de van, amelyik nem olyan” ‒ magyarázta Simon Szilárd. 

A HARVíz Rt. bevezette volna a vizet és csatornázást a város költségén a Tavasz utcának ebben a nyúlványába, de a kis utca nem közterület. Habár mindenki beleegyezett, ketten nem tudták engedélyezni, hogy a közműcég a területükön fektesse le a csöveket. Ugyanis adósság miatt zárolták a telküket, így nincs aláírási joguk, derítette ki a városháza.

Névtelenséget kérő forrásainktól megtudtuk, miért igyekeztek ennyire a vállalkozók szállást szerezni az arénás romáknak. Hogy gyermekeik jó körülmények között sportolhassanak, a sportcsarnok három évvel ezelőtti felújítását többen is előfinanszírozták a munkálatokkal, amelyeket a város később fizetett ki. 

„Mint csíki vállalkozó bevállaltam, hogy a későbbiekben fogom megkapni a pénzemet, de beköltöztették oda (a romákat – szerk.), onnan csak ki kellett valahogy kerüljenek. Nem? […] Addig bejárt abba a sportcsarnokba 50 ezer ember évente. Nem nézett ki közel se, a 3 százalékára sem volt úgy lelakva, mint itt egy év alatt” ‒ magyarázta egyik forrásunk.

Lakossági fórummá szelídítették a betiltott tüntetést

Az eseményekkel párhuzamosan a közeli Fürdő és Tavasz utcai lakosság is felfigyelt az utánfutókra. A Fürdő utcai nem roma lakosok 2021. decemberi beadványukban csendháborítás, szemetelés, rongálás, kéregetés, lopás miatt és ezek megelőzésére rendőröket és térfigyelő kamerákat kértek a polgármesteri hivataltól.

Arra kérték Korodit, javítsa a környék közlekedését, távolítsa el a Tavasz utcai telepről a szeredai papírokkal nem rendelkező romákat, és utcafórumon hallgassa meg a helyieket. A hivatal januári válaszában megígérte a kamerákat, és hogy több rendőr- és csendőrjárőrt kér a környékre. Igyekeznek városi tulajdonba venni a vasúttársasághoz és a szállítási minisztériumhoz tartozó területeket a forgalom rendezése érdekében, de ez sok időt igényel.

A helyi fórum kérdésére nem reagáltak, mire a helybéliek május elejére tüntetést hirdettek a városháza elé. Engedélyt kértek rá a hivataltól, amit a polgármester elutasított arra hivatkozva, hogy a tüntetés sértené a gyülekezési törvény mindenféle kirekesztést tiltó cikkelyét. Szóban is azt mondták a szervezőknek, hogy a felhívás diszkriminatív és rasszista kicsengése miatt nem engedélyezték a tüntetést.

„Oda akartuk hívni a PRO TV-t és a TVR-t, hogy nézzék meg, milyen körülmények között laknak a romák, nemhogy víz nincs, hanem még folyamatos szennyezésnek is ki vannak téve a közeli szennyvíztelep miatt” ‒ mesélte egy Fürdő utcai forrás. A helyi sajtóval nem akartak tárgyalni, tette hozzá.

Erre a Fürdő utcaiak szívatni kezdték Korodit, hogy összepótolnak és a csobotfalvi háza mellé telepítenek két roma családot egy konténerbe. „Akkor mondja, hogy ők is emberek, ha egy év alatt már hetvenen lesznek ott” ‒ mesélte egy Fürdő utcai lakos.

Másnapra a polgármester lakossági fórumot hívott össze a Fürdő, Tavasz, Hajnal és Baromtér utcák lakóit, beleértve a romákat is. Itt a tüntetők nyertek, a városháza eldöntötte, hogy elszállítják az utánfutókat a Tavasz utcából. 

Sógor Enikő így idézte vissza az ügyet: „Először jó ötletnek gondoltuk azt, hogy nem hozunk létre egy harmadik telepet, hanem marad a somlyói, ahol már dolgozik a Máltai Szeretetszolgálat, és a Tavasz utcai, ahová így szintén könnyebben el tudjuk juttatni a segítséget. Igazából engem az fordított meg, hogy maguk az arénás romák nem akartak a Tavasz utcába menni, és nem a konténerek miatt, hanem mert a közösségek szembenálltak egymással.”

Ezt viszont már közvetlenül a tűzeset után lehetett tudni. A 2021 januári felmérésben az 57 somlyói háztartás közül 48 ellenezte, hogy a Tavasz utcába költözzenek át.

Az arénában egy roma nő azt mondta nekünk, féltek volna a Tavasz utcába menni, mert ott a mindennapos ivás mellett összetűzések lettek volna: verekedés, késelés, kaszázás. Ezt a polgármesternek is így mondták el, hogy nem akarják, hogy minden héten verekedjenek a férfiak. De ugyanezt mondták nekünk a Tavasz utcában is: hogy az arénásokkal csak a baj lett volna, verekedés, sőt még a gyilkolás is elhangzott a beszélgetés hevében.

Egyik Fürdő utcai forrásunk azt állította, Simon Szilárd azzal győzködte őket, ne aggódjanak, ha még több roma költözik a Tavasz utcába, mert ő akkora falat húz oda, hogy a romák csak a Brassói úthoz tudnak majd kimenni, a többségiek által lakott utcákba nem. 

„Falat?! Ilyet nem mondtam, hogy falat húzzanak. De nyilván az embereknek fáj, hogy az utcán kijárnak (a romák – szerk.). Ott, ahol most élnek, van nekik nyolc kijáratuk” ‒ válaszolta a vállalkozó. Mindenki telkén átjárnak, és nyolc irányba tudnak elfutni, ha a rendőr keresi őket, vázolta, hogy miért kellene bekeríteni a telepet. Öt éve a város is azt tervezte, hogy telekkönyvezi, bekeríti és közművesíti a telepet, ha tud rá uniós forrást szerezni.

Mérgező, ezért illegális a szennyvíztelep mellett lakni

2004-ben a város a szennyvíztelep kerítése mellé telepítette a Zsögödről kilakoltatott romákat. A jogszabályok szerint a nyitott ülepítőmedencével rendelkező szennyvíztisztító állomás 300 méteres sugarú körzetében nem szabad lakhatási engedélyt kiállítani.

A rendszerváltás előtt disznópajták voltak azon a környéken, és az évek során azokat vásárolták fel a Tavasz utcába később beköltöző romák. Sokuk birtokolja a területet, amelyen lakik, de nincs lakhatási engedélye rá, mert azt tilos kiállítani ilyen közel a szennyvíztelephez. 

A helyszínen kiderült, hogy a Keresztény Segítség Alapítvány által megvásárolt terület zöme is beleesik a tiltott zónába, de évek óta ott él egy magyar család is két gyermekkel. Lakóautójuk, fészerük és tyúkóljuk van a területen. Ők tartották rendben a telket, a férj kerítette be. Azt ígérte az olasz tulajdonos, hogy nekik adja el, amikor összegyűjtik rá a pénzt. Most becsapva érzik magukat, hogy eladták a helyet a fejük fölül. Szerencsére Biró Albinnal is megegyeztek, hogy a rendbentartás fejében teljes mértékben használhatják az udvart.

Kérdésemre, hogy mekkora kellemetlenséget okoz nekik a szennyvíztisztító állomás közelsége, kivezettek a hátsó kapun, és megmutatták, hogy négy méter mély gödör tátong a kapujuktól körülbelül ötven méterre, amiből felbugyog a szennyvíz.

„Gondold el, hogy éveken keresztül szívjuk ezt a büdösséget, hát mennyire fertőző. Abba a gödörbe estek már bele lovak, de még gyerekek is. Szerencsére voltak felnőttek a közelben, hogy kihúzzák őket” ‒ mesélte a férj. 

Kiderült, hogy az eldugult csőrendszer miatt a mezőn is megáll a szennyvíz. A közelben lakó család előbb Borboly Csaba megyei tanácselnöktől kért segítséget, majd Korodi Attila polgármesterhez fordult. A városháza kiküldött egy szerelő csapatot, hogy új csövet fektessen le, de a hálózat dugulását ez nem oldotta meg. 

A gödröt lecsapolták, de az rövid időn belül újra feltelt szennyvízzel, mesélte a Tavasz utcai forrásunk. Megkeresésünkre Korodi azt mondta, a HARVíz uniós pályázatból felújítja a szennyvíztelep teljes infrastruktúráját, a gödröt annak részeként kezelik majd.

Megszüntetnék a gettót, de nem tudják, kivel és honnan kezdjék

A városháza a Tavasz utcai gettót is fel akarja számolni tizenöt éven belül, de Korodi még nem tudja, melyik nagy szociális szervezet segíti majd az ott élőket, hogy el tudjanak költözni. A Máltai Szeretetszolgálatnak nincs erre is kapacitása, de meg fogják keresni a Caritas-t, ígérte a polgármester.

Ahogy a somlyói telepre, úgy a Tavasz utcába is megrendeltek négy-négy darab, 12×3 métres konténert, amelyben fürdőszobákat és foglalkoztató helyiségeket fognak kialakítani, mondta Sógor Enikő alpolgármester. Ezeknek az árát, összesen 1,1 millió lejt a kormánytámogatásból fizetik ki.

Mindkét telepre visznek a konténerekből. A szaniter konténerekből telepenként egyet-egyet alakítanak ki női és férfi mosdónak, illetve mosókonyhának. Ezeket rotációban takarítják majd a közösség tagjai, mondta Székely Róbert, a Máltai csíkszeredai koordinátora. 

A másik két konténert egybenyitják oktatási központnak. Az alpolgármester azt tervezi, az egyik sarokban tanulórészt alakítanak ki a gyerekeknek asztalokkal, polcokkal, dobozokkal, hogy ne kallódjanak el a tanszereik és legyen egy csendes helyük figyelni.

Azt viszont nem tudják, hogy a Tavasz utcában ezt mikor tudják megcsinálni. A Keresztény Segítség Alapítvány telkére ugyanis nem lehet elhelyezni a konténereket, mert ideiglenes építkezési engedélyt kellene kérni rájuk, amit nem kaphatnak meg a szennyvíztelep közelsége miatt. A városvezetés arra is gondolt, hogy megvásárolná az ortodox egyháztól a szomszédos szabad területet, amelyen a romák lovai szoktak legelni. De annak is nagy része túl közel esik a szennyvíztelephez.

Lakossági fórum jöhet Csíksomlyóra, de romák nem

Ezután véglegesen eldőlt, hogy az arénában maradt romák a somlyói telepre költöznek vissza azokba a teherautó utánfutókba, amelyeket Simon Szilárd szerzett be. Így a következő lakossági fórumon már a csíksomlyóiakat kellett győzködni, de erre a beszélgetésre már nem engedték be sajtót.

A találkozó részleteit az alpolgármester osztotta meg velünk. A helyi lakosok azt panaszolták, hogy mindig büdös füst van, mert a telepen szeméttel fűtenek, az utcán emberi ürülék van, mert még fabudi sincs a telepen, és nagyon szemetes minden. „Ezeken lehet javítani: segítünk, hogy legyen tüzifájuk, mellékhelyiségük, tisztaság” ‒ igyekezett már ott nyugtatni a kedélyeket az alpolgármester.

Sógor Enikő felidézte, hogy a polgármesterrel együtt körülbelül két órán keresztül magyarázták, milyen terveik vannak a somlyói romákkal, és hogyan fognak együtt dolgozni a Máltai Szeretetszolgálattal. A beszélgetés viszonylag higgadtan zajlott, mire a fórum végén felállt egy férfi, feltartotta a mutatóujját, és kijelentette: „most megszavaztatok mindenkit, hogy nem akarjuk, hogy a konténerek oda kikerüljenek, nem akarjuk, hogy ez az informális telep be legyen azonosítva!”

Mint később megtudtuk, volt olyan szállítmányozási vállalkozó, akit ez a férfi indulatosan lehordott, hogy miért vontatta oda az utánfutókat. 

Civil adományok után fut a város, hogy kifizessék a vállalkozót

A tereprendezést a városháza állta: az Eco-Csík 34 kamionnyi szemetet szállított el a helyről, ahová később beállították az utánfutókat. Valószínűleg régen ott volt a falu szeméttelepe, magyarázta Sógor Enikő. Az így keletkezett gödröt 42 kamionnyi földdel és építkezési törmelékkel töltötték fel. A városvezetés nem árulta el, mennyibe került ez a munka, csak jelezte, hogy nagyon sokba.

A Somlyó 33-on végigvezető lekövezett utca a város tulajdonában van, így el tudták vinni az ivóvíz- és csatornahálózatot a telep végéig, ahol az utánfutók állnak. A hálózatra az utánfutókat darabonként 700 lejért kötötte rá egy vízszerelő.

A városháza az elején nem tudta, miből fogják kifizetni, felújítani és szigetelni az utánfutókat. Később szóban egyeztek meg Simon Szilárddal, hogy ő kifizeti az utánfutókat és a Csíkszeredába szállításukat, majd a Máltai Szeretetszolgálat visszafizeti neki az összeget, tudtuk meg az alpolgármestertől.

„Láttam, hogy az önkormányzat maximum jövő nyárra tudott volna összeget elkülöníteni a konténerek megvásárlására. Ezért megkérdeztem Korodit, elmehetek-e vállalkozókhoz pénzt gyűjteni, főleg azokhoz, akik miatt meghiúsult a krízisközpont. Civil szférában dolgoztam, tudom, hogyan kell adományt gyűjteni. Harminchárom vállalkozót kerestem meg, tizenhat embertől kaptam pénzt, 2 és 75 ezer lej közötti összegeket. Sokan a barátaim voltak, nem mind szeredaiak, és többen mondták, hogy inkább nekem akarnak segíteni, nem a romákon” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Kisebb összegeket adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat, a bukaresti Roma Education Fund és Csíkszereda testvérvárosának, Riehennek a ProCsík egyesülete.

December elején Sógor Enikő úgy nyilatkozott, hogy a várt 140 ezer euró nem jön össze, jó ha 80-100 ezer euró kigyűl év végére, amiből ki tudják egyenlíteni a Máltainál felgyűlt hiányt. Ugyanis nagy összegű hiány gyűlt fel, mióta a utánfutók felújításán dolgoznak, tudtuk meg Székely Róberttől. Ő december elején még úgy nyilatkozott, hét utánfutót fizettek ki Simon Szilárdnak, ezt Sógor Enikő is megerősítette. A vállalkozó azt állítja, az összes utánfutó árát megkapta a Máltaitól.

Raktérből lakás

A Máltai Szeretetszolgálathoz érkező támogatásokból vették meg a szigetelőanyagot, a fáskályhákat, valamint a gázkazánokat a fürdőszobákba. Az utánfutók leszigetelése a lakók feladata volt, ahogy a csapok, vécék, kagylók, padló és csempe beszerzése és felszerelése. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy nagyon odafigyeltek a kályhacsövek szigetelésére, ezért azt szakemberekkel végeztették el.

Az egyik utánfutót az Eco Tiny House cég szigetelte le kívül, belül gipszkartont és padlót szerelt be, mondta el Sógor Enikő. De több családnak helyi lakosok is segítenek, hogy meg tudják vásárolni a berendezést, mondta el Csata Orsolya.

A bútorokat a Gyulafehérvári Cartitas és a Benignitas Alapítvány használtbútor kereskedéseknél szerezte be. A roma családok a városi és megyei szociális munkásokkal választottak a bútorok közül. Ezek egy része adomány, egy részét a családok fizették ki.

Villany akkor is kell, ha nem lehet legálisan bekötni

Miután 2021 tavaszán több mint százan visszaköltöztek a somlyói telepre, rövidzárlat miatt leégett egy ház teteje. Sógor Enikő ekkor döntötte el, hogy a telepen legalább a villanyhálózatot rendbe kell tenni. Kiderült, hogy az önkormányzat nem tud beruházni ott, mert egyrészt nem az ő tulajdonában van a terület, másrészt a lakóknak sincs tulajdonjogi papírjuk, mert illegálisan építették a viskókat, házakat. 

Sógor Enikő magánszemélyként és egy évig keresett olyan villanyszerelőt, aki elvállalta a telep teljes újrahuzalozását. Végül minimális munkabérért egy fiatal németországi zenész vállalta, aki Sógorékhoz költözött albérletbe. A szükséges szerszámokat egy helyi cégtől kapta 25 ezer lej értékben, és az alkatrészeket is onnan szerezték a Máltainál összegyűlt támogatásokból.

A fiú idén nyáron nyolc héten át dolgozott a telepen. Barátnője főleg a fordításban segített, amíg harminchat házban teljesen kicserélte a villanyhálózatot. A városháza megegyezett a roma családokkal, hogy ingyen kapják a vezetékeket, házanként két csillárt villanykapcsolóval és két konnektort. Aki többet igényelt, az maga fizette. A romák a szerelő házanként 230 lejes munkadíját kellett, hogy kifizessék. Ezt részletekben törlesztik.

A házak áramfogyasztását jelenleg egyetlen villanyórán mérik, de ezen szeretnének változtatni, mondta el Sógor Enikő: „Az első háznál Czine Vili bácsinak van szerződése az Electricával, tőle jön a kábel a többi házhoz, és ő fizeti az összes fogyasztást. Most azt szeretnénk, hogy legyenek egyéni fogyasztók, csak az is nagyon lassú folyamat az Electricával.”

Mikor pár hét múlva a német fiú visszament, hogy az utánfutókba is beszerelje a villanyt, két háznál is kellett már javítania. Az egyiknél a lakók rosszindulatból belefúrtak a konnektorba, a másik ház teteje a szeptemberi nagy esőzések miatt beszakadt. A falak átáztak, javításukkor a kábeleket kitépték a falból. 

Az utánfutókba költöző családokat a szociális munkások nem tájékoztatták időben, hogy nekik kell fizetniük a villany beszerelését, ezért felháborodtak és becsapva érezték magukat. Ebben a helyzetben is az alpolgármester mediált.

Az utánfutókba költözők előre fizetik az áramot, amit majd felhasználnak. A Máltai Szeretetszolgálat szerződött az Electricával, közös órán mérik a fogyasztást, amit a Máltai fog kifizetni minden hónapban. Az utánfutókba viszont PrePay villanyórát kötöttek: a családok minden hónapban előre kifizetik az áramot, amennyit szeretnének felhasználni, és az óra ezt számolja visszafelé. Romániában ez még nincs bejáratva, de Magyarországon sikerrel alkalmazzák, tudtuk meg a Máltai Szeretetszolgálattól.

Egyesek ráfáztak a hőszigetelésre, másoknál még nincs víz

A romák az összes utánfutót leszigetelték, néhány mégis beázott. Székely Róbert elmesélte, hogy kétféle a szigetelőanyagot kaptak adományként, egyikkel a padozatot lehet szigetelni az épület alatt, másikkal a falakat és a tetőt. „Mi ezeket egyenként nem néztük meg, csak kiosztottuk a családoknak, ahogy kiszállítottuk, ők pedig elosztották maguk között” ‒ mondta a koordinátor. 

A romák közül páran Simon Szilárdot hibáztatták, hogy rossz minőségű utánfutókat adott el a Máltai Szeretetszolgálatnak. Simon viszont azt állítja, valószínűleg óvatlanul dolgoztak a romák az utánfutók tetején, és átfúrták. Végül nejlonnal, lécekkel, kátránnyal foltozták be, mondta el Székely Róbert.

„Menet közben derült ki, hogy ott valami repedés van, és beázik. Van, amelyiknek személyesen én vettem egy nagy darab nejlont, lécet, szeget, hogy ameddig gyűjtünk pénzt a javításra, legyen amivel leborítani, hogy ne ázzon. Mivel nem a városé  a terület, nem tudunk oda beruházni, ezért kell a Máltához forduljunk vagy a civil szervezetekhez és az emberekhez, hogy segítsenek” ‒ mondta Sógor Enikő a beázásokról.

Sok utánfutó bejáratától hiányoznak a lépcsők. A novemberi sárban már megtörtént, hogy az egyik terhes nő elcsúszott és kiesett. Sógor Enikő elmondta, hogy a lépcsőket rég megrendelték, de méretre kell szabni őket, és mindegyiket más dőlésszögben kell elhelyezni az egyenetlen talajon.

Novemberi ottjártamkor az első utánfutóba úgy költözött be két család, hogy még nem volt kész a fürdőszobájuk, mert arra már nem jutott pénzük. Sokaknak a gettó körülmények változatlanok, a vizet a telep egyetlen kinti csapjáról hozzák, és a kert végébe járnak elvégezni a dolgukat, mert még fabudi sincs. 

Jelenleg négy utánfutóban nincs még fürdőszoba, ezért ezekbe nem lehetett bekötni a vizet. Székely Róbert elmondta, a családok múlt héten is biztosították róla, hogy haladni szeretnének a munkával. Neki egyáltalán nem a pénzhiányra, hanem időhiányra hivatkoztak: mivel utolsókként kapták meg az utánfutókat, nem tudták a költözés előtt befejezni a fürdőszobákat. A szükséges anyagok a rendelkezésükre állnak, mondta Székely.

Részei vagyunk a mindennapjaiknak

A Máltai Szeretetszolgálat már 2021. májusában kiköltözött a Somlyó 33 mellé, hogy a telep lakóival foglalkozzon. A város oktatási alapjából nyert pályázati pénzen két fűthető konténert vett, és alkalmazott két szakembert. „Voltak előítéletek, de nem voltak elvárások” ‒ mondta Székely Róbert arról, hogyan fogadták a telepen a Máltai érkezését. Könnyebb egy olyan közösséggel elkezdeni a munkát, akikkel még senki sem foglalkozott, véli a szakember, aki a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót is vezeti.

Jelenleg Szász Zsuzsa gyógypedagógus és Fehér Várhelyi Zoltán szociális munkás foglalkozik 150 gyerekkel reggel tíztől délután ötig. A tipegőktől a tizennégy éves kamaszokig mindenki részt vesz a programjaikon. A középiskolások úgy döntöttek, hogy ők otthon szeretnének tanulni. Tartanak korai fejlesztő programokat, ifi klubbot, női klubbot, tornaórát és egyéni felzárkóztatást is.

A Máltai még 2021 őszén vásárolt egy régi házat a Somlyó utcai telep mellett, hogy foglalkoztató központot alakítson ki benne, és oda jegyezze be a csíkszeredai székhelyét. A ház nemcsak a romáknak lesz, hanem például zarándokszobát is kialakítanak benne ‒ mondta el Székely Róbert. Az adásvétel után derült ki, hogy nagyon sokat kell befektessenek: teljesen le kellett bontsák a tetőszerkezetet és a falakat. A renoválással jól haladnak, a munkások igyekeznek még idén visszafödni az épületet. 

Habár a szervezet hosszú távon akar a helyszínen dolgozni a csíksomlyói romákkal, tavaly év végétől idén novemberig nem tudott szerződést kötni a városházával. „A támogató hozzáállás megvan a polgármesteri hivatal részéről, de a bürokrácia is. Idén január óta a Máltai, mondjuk úgy, hogy önerőből van jelen Csíksomlyón” ‒ nyilatkozta Székely Róbert.

A szociális igazgatóság végül idén októberben adta meg a működési engedélyt a Máltai nappali központjára, és novemberben kötött egy éves szociális szolgáltatói szerződést a szeretetszolgálattal. Ebből a somlyói alkalmazottaik számát is szeretnék legalább megduplázni, mert két emberrel nem tudják teljesíteni az elvárásokat.

A Máltai hosszú távon az oktatásra, a foglalkoztatásra és a higiéniára épít. „Nagyon sarkítva ez arról szól, hogy benne vagyunk a közösség körforgásában, jelen vagyunk az életükben, alapvetően a mindennapi rutinjuk részévé válnak a kollégák” ‒ mondta Székely Róbert.

Segíteni fogják az embereket abban, hogy lakásokba költözhessenek, ehhez munkahelyre és biztos jövedelemre van szükségük. A sepsiszentgyörgyi programjaikhoz hasonlóan a szakképzések felé irányítják majd a felnőtteket. „Azt a rést kell legelőször kitölteni, hogy írni, olvasni tudjanak az emberek. Aztán jönnek a továbbképzések, ami a munkaügyön, külső cégeken és pályázatokon keresztül történik” ‒ magyarázta Székely Róbert.

A kérdésre, hogy mivel tudják motiválni a telep lakóit, Székely az utánfutókra mutatott: „ Muszáj lesz, mert a lakásokat berendezték, de annak lesz villany-, víz- és bérköltsége. Azokat ki kell fizetni, a pénzt elő kell teremteni. Meg kell tanulják, hogy a pénzüket osszák be, plédául tudja előre, hogy a kifizetett villanyból egy órát tévézik és betesz egy mosást. Úgy gondolom, hogy ez hosszú munka eredménye lesz, de azt akarjuk, hogy megtanulják, hogy itthon kell megteremteni ezt a pénzalapot, nem a félévenkénti külföldi munkával.”

„Szegregációban élők kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, ugyanazt az információt, de ugyanúgy tudjanak a kötelezettségeikről is. Sok veszekedés árán, de ezek fognak tudni működni”  ‒ magyarázta a szakember.

A házakban és viskókban élő családok közül is sokan szeretnék, ha bevezetnék hozzájuk a vizet és a csatornázást. A városháza közművesítette a telep utcáját, de a házakat akkor tudják rákötni a hálózatra, ha van fürdőszobájuk, saját nevükön kérvényezik a bekötést a HARvíztől, és ki is tudják fizetni. Sógor Enikő elmondta, a szociális munkások már segítettek néhány családnak benyújtani a kérvényt, és várják a HARVíz jóváhagyását.

Legnehezebb az lesz, ami eddig nem sikerült: lakást bérelni a városban. A Máltai terve szerint ők vennék ki a lakásokat a főbérlőktől, majd ők adják ki a roma családoknak, akiknek a beilleszkedését a beköltözéstől egy évig utánkövetik és segítik a szociális munkások.

Címlapkép: Bilibók Karola

The post Tűzkárosult romák Csíkszeredában: a gettóba visszavezető út jó szándékkal van kikövezve appeared first on Átlátszó Erdély.

Tíz hónappal ezelőtt az EVS program keretében Budapestről érkeztem Kolozsvárra önkénteskedni. Korábban több évig mint szociális munkás és programkoordinátor dolgoztam Pest megyei romatelepeken. Ezekben az években volt lehetőségem közelről megismerni a magyarországi ellátórendszer diszfunkcionalitását, és látni ennek hatásait a szegregátumokban felnövő gyerekek életére.

A Kolozsvár melletti pataréti telep számtalanszor felbukkant egyetemi tanulmányaim alatt mint a mélyszegénység és kirekesztettség állatorvosi lova, ám a romániai állapotokkal való szembesülésre a korábbi tapasztalatok és ismeretek sem készíthettek fel. Egy szamosfalvi iskolában önkénteskedve találkoztam Mădălin Herchivel, aki egy civil szervezet munkatársaként tanoda-jellegű délutáni foglalkozásokat tartott pataréti gyerekek számára.

Fiatal szakemberként rendkívül inspiráló kollégát ismertem meg Mădălin személyében, aki elhivatottsága, szakmai kompetenciája és embersége mellett azért is jelenthet követendő példát sokunknak, mert a szociális szféra lesújtó állapota ellenére – sőt talán épp amiatt – hazájában szeretne tenni a változásért. A hátteréről, a romániai rendszerről, a pataréti gyerekekről, a bizalomépítésről és a motivációról is beszélgettünk.

Kérlek, mesélj róla, honnan jöttél, és hogyan kerültél a szociális szférába!

Marosújváron, egy kis közösségben nőttem fel, a nagyszüleim neveltek fel. Nagyon sokszínű a családunk, vannak köztünk romák, románok, magyarok és nagyon sok vegyes hátterű ember. Amennyire románnak, annyira romának is tekintem magam.

Mikor elvégeztem a líceumot, gondolkodtam, mit csináljak, milyen úton induljak. Úgy éreztem, hogy segítenem kell az embereknek, mert én is kaptam segítséget, amikor szükségem volt rá. Az interneten nézelődtem az egyetemi szakok között, így találtam a szociális segítő szakmára, és rájöttem, hogy ez az, amit keresek. Úgyhogy 2016-ban beiratkoztam a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemre, ahol 2019-ben végeztem. Még egy vizsgám van hátra, utána hivatalosan is szociális munkás leszek.

Milyen volt neked az egyetem? Azt kaptad, amire számítottál?

Korábban is tudtam, hogy milyen fontos a szociális segítés, de azt nem, hogy milyen lesz az egyetem, vagy hogy működik a rendszer. Az alapokkal kezdtük, bizonyos helyzetekben, bizonyos kliensekkel hogy kell viselkedni, ilyesmik. Amit tanultam, részben tudtam hasznosítani, de a tanultak egy részének nem sok köze volt a valósághoz.

Az egyetemen a szociális munkát mint valami professzionális tevékenységet mutatták be nekünk, és az is, legalábbis annak kéne lennie. De Romániában, én úgy látom, nehéz profi módon csinálni, mert az állam részéről nincs bizalom a szociális szakemberek iránt, és működésképtelen az ellátórendszer.

Annak ellenére, amit a tanulmányaink során hallottunk, a terepen azt tapasztaljuk, hogy hiába szeretnénk embereknek segíteni, csak papírmunkára vagyunk jók, meg, nem tudom, egy irodában ülni és nagyjából semmit nem csinálni. A szociális munkások hozzáállása pedig szorosan összefügg a rendszerrel. Ha a rendszer nem működik, lehetsz elkötelezett, lelkes fiatal – egy évig, két vagy három évig –, de mikor azt látod, hogy muszáj alkalmazkodnod… Meg kell változtatni a rendszert.

Magyarországon is azt látom, amiről te beszámolsz, hogy a rendszer, amelynek meg kellene teremtenie a minőségi szociális munka kereteit, kizsigereli a szakembereket. Ilyen körülmények között, támogatás és megbecsülés nélkül az sem tud teljes értékű munkát végezni, aki még egyáltalán a pályán van, és vállalja az ezzel járó felelősséget és extrém érzelmi nyomást. Mesélj kicsit arról, hogy a romániai rendszer hogy működik most.

Hogy megértsd, hogy működik a rendszer, látnod kell Románia egészének működését is. Volt kommunista országról van szó, amely számos területen diszfunkcionális. A kommunizmus alatt nem létezett szociális ellátórendszer. Ceaușescu úgy gondolta, hogy Romániának nincs is ilyesmire szüksége, mert minden román jól van, az emberek semmilyen szociális segítségre nem szorulnak rá.

Ha egy ország nem helyez hangsúlyt a szociális ellátásra, nem lehet egészséges. Mindenhol vannak olyanok, akik képtelenek a társadalmi integrációra. Nekik felkészült szakemberekre van szükségük, meg egy rendszerre, amely megszervezi a profi segítségnyújtást. Nincs rendjén az, ahogy a kormányok ezt a kérdést kezelték.

[wp_ad_camp_1]

Félre ne érts, nagyon szeretem a hazámat, ezért lettem szociális munkás. Szeretném látni, hogy a klienseim változnak és a társadalom valódi tagjaivá válnak.

Van konkrét példád arra, hogy mi nem működik?

Először is nincs elég pénz. És most nem arról van szó, hogy mennyit keresünk. Ha a szociális szférában dolgozol, nem a pénz motivál, ezt minden romániai szociális munkás tudja. De a szociális projektek fenntartásához finanszírozás kell.

Egy példa: Romániában nincs egyetlen állami fenntartású drogrehabilitációs központ sem. Ami van, azt civilek működtetik, nem az állam. Ha drogfüggő vagy, az állam szerint mehetsz a pszichiátriára. De most komolyan?! A fiatal függők befekszenek a kórházba, kapnak pár gyógyszert, aztán visszamennek az utcára, és folytatják azt, amit egész életükben láttak, csináltak.

Amikor kiderült számomra, hogy nincs egy rehabunk sem, az azért elég sokkoló volt. Mert szociális munkásként szeretnék ezeknek az embereknek segíteni, de fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy hogyan. Ha én, Mădălin a román államnak szeretnék dolgozni, hova menjek? Igen, a magánszektorban találnék munkát, de ez nem elég! Egy civil szervezet pár embert ér el, az állam viszont tömegeket! Mert van hatalma, vannak erőforrásai, megtehetné. És mégsem teszi.

Az biztos, hogy jelenleg számtalan olyan állami feladat van, amelyet civilek látnak el, ez nálunk is jellemző. Az aktív civil társadalom persze jól működő demokráciákban is fontos. Viszont itt és otthon is tapasztalom, hacsak nincs kéznél egy civil szervezet, emberek tömegei maradnak ki az őket megillető, alapvető állami szolgáltatásokból: oktatásból, egészségügyi ellátásból, jogi képviseletből. Mi is hasonló helyzetben ismerkedtünk meg, te egy civil szervezet munkatársaként tartottál iskola utáni foglalkozásokat pataréti gyerekeknek, én pedig önkéntesen segítettem, leckét írtunk, készségfejlesztő tevékenységeket végeztünk. Mesélj kicsit az ottani tapasztalataidról!

Hét-nyolc hónapot dolgoztam eddig ezen a területen. Tudom, hogy nem sok, és mondhatják, hogy nem tudom, miről beszélek. De ahhoz, hogy bizonyos dolgok világossá váljanak, nem kell sok tapasztalat. Az egyetemi tanulmányaim alatt főleg a függők érdekeltek, de jött ez a munkalehetőség a gyerekekkel, és láttam, hogy így tudok tereptapasztalatot szerezni. Ez pedig nagyon fontos, függetlenül attól, hogy mely területen helyezkedem el később. 

Az elején kicsit izgultam, de amikor találkoztam a patai gyerekekkel… Nem tudom, hogy írjam le az érzést. Úgy éreztem, a lehető legjobb helyen vagyok, hogy szeretem ezeket a gyerekeket. A kezdeti időszakban persze teszteltek, kísérleteztek, hogy bízhatnak-e bennem. De miután sikerült bizalmi kapcsolatot kialakítani velük, megnyíltak, elkezdtek segítséget kérni és a tapasztalataimról kérdezni. Azt hiszem, volt hatásom rájuk.

Aztán a pataréti roma közösségben, a szülők részéről is nyitottságot, bizalmat tapasztaltam. Az életkörülményeik ellenére szinte minden család, amelyikkel beszéltem, szeretné, hogy a gyerekek iskolába járjanak, megfelelő oktatásban részesüljenek, hogy mire felnőnek, a társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak.

Amikor együtt dolgoztunk, láttam, hogy megvan az az egyensúly a gyerekekkel való kapcsolatodban, ami a hatékony és örömteli pedagógiai munkához kell: a tisztelet és a szeretet egyensúlya. A telepi gyerekekre különösen igaz, hogy fontos tisztázni a kereteket, amelyek között együtt vagyunk velük, viszont ha nem bíznak benned, nem fogsz tudni átadni nekik semmit. Mit tanácsolnál annak, aki a terepmunkásként szeretne bizalmat kapni?

Nagyon egyszerű. Azt gondolom, mindenki, főleg a gyerekek, tudják, hogy őszinte vagy-e. Tudják, hogy valódi vagy-e. Csak légy hiteles. Az egyetemen megtanultuk, hogyan kell profin viselkedni, dolgozni, rengeteg módját elsajátítottuk a kliensekkel való kommunikációnak, és ez hasznos tudás. Mégis azt gondolom, hogy a legfontosabb módszer az egyenesség.

A gyerekek próbára tettek, látták a nyíltságot, a szeretetet, hogy segíteni szeretnék. Picik voltak, mégis megértették, hogy bízhatnak bennem. Ez ennyire egyszerű. Azt kellett megtanulnom, hogyan legyek igazán őszinte. Mert szakemberként igyekszel nagyon profinak tűnni, profin beszélni, profin viselkedni, ami nem baj, mert tényleg segíti a munkádat, ha követed a szakmai protokollt. De a motor mindig a hitelesség legyen.

[wp_ad_camp_2]

Azon túl, hogy minden tereptapasztalat hasznára válik egy pályakezdő szociális munkásnak, mit adott még neked ez a munka?

Azt hiszem, tényleg ezekkel a gyerekekkel kellett először tereptapasztalatot szereznem. Hogy később függőkkel dolgozhassam, előbb látnom kellett a gyerekek ártatlanságát. Hogy tanulhassak tőlük, mert – erről meg vagyok győződve – ahhoz, hogy függőkkel foglalkozz, muszáj valamilyen szinten ártatlannak lenned. Ha eredményeket akarsz, gyermeki hittel kell a függőhöz fordulnod, és tényleg elhinned, hogy képes változni. Én is voltam ebben a helyzetben, tudom, hogy milyen.

A jövőben szeretnék egy olyan központot létrehozni, ahol ezek az emberek nemcsak gyógyulhatnak, hanem valóban visszailleszkedhetnek a társadalomba. Azt szeretném, hogy amikor kijönnek a rehabról, ne csak annak örüljenek, hogy megszabadultak a függőségüktől, hanem álljanak készen arra, hogy hassanak a társadalomra. Én tényleg hiszek ezekben az emberekben, és abban is, hogy képesek változtatni a világon.

Mi jelentett számodra kihívást a munkád során?

Nagyon nehéz volt kimenni Patarétre és szembesülni a közösség által elszenvedett hiánnyal, nemcsak az élelmiszer vagy ruházat, hanem főként az oktatás és a társadalmi integráció hiányával. És tudni, hogy nem tudok annyit segíteni, amennyit szeretnék.

Amikor fiatal vagy, elkötelezett, azt hiszed, bármit meg tudsz csinálni, aztán szembejön a valóság, és… pofán vág. De hát mit lehet tenni? Megpróbáltam ezeket az érzéseket valami produktívba fordítani. Azt kérdeztem magamtól, én milyen szerepet játszhatok a változásban.

Én is azt gondolom, hogy ahhoz, hogy segítő szakemberként tartósan a pályán maradj, egy sereg romantikus illúzióval le kell számolnod már az elején, de úgy, hogy közben ne veszítsd el a hited, mert anélkül nem megy. A telepeken tapasztalt problémák méretén, mennyiségén, rendszerszintű jellegén túl engem az is próbára tesz, hogy folyamatos ellenszélben dolgozunk. A telepeken változást előidézni alapból kihívást jelent, de mindezt olyan társadalmi közegben igyekszünk elérni, amelyik meg van győződve róla, hogy a változás lehetetlen, és rendkívül elutasító a szegregátumokban élőkkel szemben. Kutatások szerint, és én magam is ezt tapasztaltam, az átlag kolozsvári vagy nem tud Patarétről, vagy teljes averzióval, távolságtartással tekint az ott élőkre. Mit gondolsz erről?

Szerintem a pataréti közösségnek nem is kéne léteznie. Sok ember a szemétdombon él, tehát konkrétan, szó szerint szeméten él. Ez egy fertőzött terület. Vannak gyerekek, akiknek nincs cipője, nincs ruhája, és a szemétben úsznak. Egy olyan városban, mint Kolozsvár… Azt mondjuk, Kolozsvár Románia egyik legfejlettebb, legbefogadóbb városa, és a központban ez igaz is. Aztán arrébb mész tíz kilométerrel, tizenöt perc kocsival, és ott egy másik valóság.

Valamit tenni kell, nem létezhet egy helyen két valóság. Először is az embereket el kell költöztetni a fertőzött területről, aztán segíteni kell nekik munkát találni. Mondható, hogy ez a saját felelősségük lenne, és rengeteg pataréti már most igyekszik az abnormális körülmények ellenére normálisan élni: bejárnak a városba dolgozni, próbálnak integrálódni. Sokan viszont nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.

[irp posts=”27998″ name=”Patarét Kolozsvár lakmuszpapírja”]

Itt jön be a képbe a szociális munkás, aki segíthet a változásban, a beilleszkedésben. Ezért gondolom, hogy nagyon fontos a szociális ellátórendszer, mert sokan élnek közöttünk, akik nemcsak szegények, hanem az oktatásból is kimaradtak. Egy gyereknek, aki szemétdombon nő fel, nulla esélye van minőségi oktatáshoz jutni. Amit magad körül látsz, azzá válsz.

Úgyhogy azt gondolom, hogy a mi felelősségünk, állampolgárokként, szakemberekként, intézményekként, akik képesek vagyunk változásokat előidézni, hogy ezt megtegyük.

Mi motivál a munkád során?

Az az egyszerű tény, hogy tudom, ezt kell tennem. Hogy szeretnék hatást elérni, tényleg szeretnék. Tudom, hogyan kéne a dolgoknak mennie, és azt akarom, hogy úgy is menjenek. Látom, hogy egy csomó fiatal, a barátaim és kollégáim közül is, elhagyja Romániát, és ez nagyon szomorú. Én itt akarok maradni és itt akarok hatást elérni.

Azt is fontosnak tartom, hogy ne egyszerűen más országok szociális ellátórendszerét próbáljuk itt megvalósítani. Bár vannak jó, inspiráló példák, de én román rendszert szeretnék, az itteniek igényeihez illeszkedőt. Ami azokra lett kitalálva, akik Romániában élnek. Ez motivál, hogy folytassam, amit elterveztem, és amit meg is fogok valósítani.

A szerző a Centrul de Voluntariat Cluj-Napoca által koordinált EVS Seeds projektben önkéntes. A projektet az Európai Bizottság Erasmus+ programja támogatja. Az Európai Bizottság a publikáció tartalmáért és annak későbbi felhasználásáért nem vállal felelősséget, a cikk tartalma kizárólag a szerző álláspontját tükrözi.

The post „Szembejön a valóság, és pofán vág.” Egy szociális munkás pataréti tapasztalatairól appeared first on Átlátszó Erdély.