A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem könnyű összerakni, hogyan történhetett meg az, hogy a Kolozsvári Magyar Opera, majd a nagyrészt ugyanazon épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában sokan megfertőződtek.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Bár már szeptember végén tudni lehetett, hogy a Kolozsvári Magyar Opera társulatának legalább egy tagja megbetegedett, és mások is jelezték, hogy nem érzik jól magukat, október 3-án megtartották a Varázsfuvola bemutatóját, majd másnap, október 4-én a második szereposztással újból játszották ezt a Mozart-operát.

A 250 főből álló társulat 100 tagja tette ki magát a fertőzésnek ezen a hétvégén, azóta pedig dominó-effektus szerűen jelentkeznek a tünetek az alkalmazottaknál.

Az, hogy az opera vezetősége ennyire nagyvonalúan kezelte a helyzetet, annak a fényében is érthetetlen, hogy a koronavírus elsősorban a tüdőt támadja meg, emiatt az énekesek számára fokozott veszélyt jelent. Egy koronavírus okozta légúti szövődmény akár énekesi karrierjüket is derékba törheti.

Nem túlzás a 30 fertőzöttről szóló értesülés

Hétfőn még kiugróan magasnak tűnt a 30 fertőzöttről szóló lapértesülés, tegnap délután az opera igazgatója, Szép Gyula kénytelen volt elismerni, hogy ez a szám valósnak tűnik.

Miközben az opera társulata október 5-től szabadságra ment, az operával nagyrészt azonos tereket használó Kolozsvári Állami Magyar Színház próbái további három napig, október 7-ig folytatódtak. A társulat 30 tagja a Hegedűs a háztetőn című musical felújításán dolgozott.

És bár a színház vezetősége arra utasította a színészeket, hogy maszkban énekeljenek, nem tudni, hogy ezt betartották-e. A próbák csak akkor maradtak félbe, amikor kiderült, hogy a társulat egy tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Hivatalos kommunikáció hiányában nagyrészt a társulatok névtelenséget kérő tagjai, vagy névtelen forrásokra hivatkozó sajtóanyagok alapján lehet rekonstruálni, mi történt. Az opera részéről Szép Gyula igazgató, a színház részéről Borsos Levente műszaki igazgató válaszolt kérdéseinkre.

[wp_ad_camp_1]

Az események kronológiája:

Szeptember 30., szerda este: a Kolozsvári Magyar Opera társulata egy tagjának koronavírus-fertőzésre utaló tünetei jelentkeznek, erről értesíti az iskolát, ahol tanít.

A Transindex értesülése szerint ez az alkalmazott az opera igazgatóságának is jelezte, hogy nem érez szagokat és ízeket. Annak ellenére, hogy ezek jellemző tünetei a koronavírus-fertőzésnek, a vezetőség nem állította le a próbafolyamatokat, nem halasztotta el az előadásokat, nem ellenőrizte, hogy történt-e fertőzés, de nem is jelezte az alkalmazottai felé, hogy fennáll a fertőzés gyanúja.

Október 3., szombat: a Varázsfuvola bemutatója a Kolozsvári Magyar Operában. Ekkor már (állítólag) a társulat 4 tagja fertőzött, illetve tünetekkel rendelkezik. Ezt egy olyan személy kommentelte, aki vélhetőleg a társulat tagja (a nickje alapján nem sikerült megtalálni, így ezt az információt nem tudtuk ellenőrizni). Egy másik, név nélkül nyilatkozó forrás szerint a bemutatón a társulat több tagja nem érezte jól magát – igaz, tüneteik inkább klasszikus megfázásra utaltak.

Szép Gyula, az opera igazgatója állítása szerint október 3-án, szombaton késő délután/este, a bemutató előtt szerzett tudomást az első pozitív koronavírus-tesztről a társulatban. A megfertőződött kolléga 4-5 nappal korábban volt bent utoljára, és nem vett részt a próbákon. Érdeklődésünkre az igazgató elmondta, addig a kollégák közül senki nem jelezte, hogy egészségügyi problémái lennének. Az épületet fertőtlenítik.

Október 4., vasárnap este: újra játsszák a Varázsfuvolát, a második szereposztással. Az előadásban a társulat száz tagja vett részt (az opera alkalmazottainak száma 250), a nézőszám a terem kapacitásának kevesebb mint fele volt. Este értesítik az alkalmazottakat, hogy hétfőtől kezdődően a tevékenység leáll, mindenki otthon gyakorolja az aktuális repertoárt (Update 18:00, 14.10.2020: korábban tévesen azt állítottuk hogy szabadságra küldték a társulatot, a hibát javítottuk). Az éjszaka folyamán újból fertőtlenítik az épületet.

Október 5., hétfő: a Covid-gyanú beigazolódik annál a munkatársnál, akinél szerdán jelentkeztek a tünetek. Értesítik a színház alkalmazottjait, akik részben ugyanazokat a tereket használják az opera dolgozóival. Update 18:00, 14.10.2020: a Varázsfuvola rendezője Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, neki tehát minden információ rendelkezésére állhatott a koronavírus-fertőzésekről az opera társulatában.

Október 5.-7., hétfő-szerda: az opera további 4 alkalmazottjának lesz pozitív a tesztje. Közben a színházban hétfő reggeltől szerda délután 14 óráig tovább zajlanak a Hegedűs a háztetőn próbái. A zenés-táncos darabban a társulat nagy része, mintegy 30 színész szerepel.

A vezetőség kérése az volt, hogy mindenki maszkot viseljen a próbákon. „Nem álltunk rendőrként mindenki mellett, a felelősségtudatukban bízunk” – mondta kérdésünkre Borsos Levente műszaki igazgató.

Október 7., szerda dél: a színház műszaki személyzete egy tagjának, egy díszítőnek pozitív lett a tesztje. Leteszteltek 26 személyt (ez egy külföldi turné miatt be volt tervezve), akik közül további három alkalmazott lett pozitív. Erről csak másnap publikált közleményt a színház, bejelentve, hogy az október 9-24. közötti előadások elmaradnak.

[wp_ad_camp_2]

Október 8., csütörtök: a clujcultural.ro forrásokra hivatkozva megírja, hogy a Kolozsvári Magyar Opera kórusában, a zenekarban és a műszaki személyzet körében is van megbetegedés.

Október 9., péntek: Szép Gyula nyilvánosan is bejelenti, öt megbetegedés van az opera társulatában. Az opera Facebook-oldalán megjelenik egy közlemény, miszerint a járványügyi helyzetre való tekintettel az októberi előadások elmaradnak.

Pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy újabb alkalmazottja lett pozitív, így jelenleg a társulat öt tagja koronavírusos.

Október 12., hétfő: 30 COVID-fertőzött van a Kolozsvári Magyar Operánál, állítja forrásokra hivatkozva a Ştiri de Cluj. Az opera igazgatója ezt nem erősíti meg: öt esetről tud, a többi munkatárs állapotáról nincsenek információi, mondta el egy interjúban.

Október 13., kedd délelőtt: a Közegészségügyi Hatóság (DSP) megkereste az igazgatót, és elkérte az intézmény alkalmazottainak névsorát, valamint személyi számát.

Délután Szép Gyula a Transindexnek úgy nyilatkozik, eddig 18 pozitív teszteredményről szóló e-mailt kapott, így valószínűleg igaz az, hogy 25-30 személy lehet koronavírussal fertőzött a Kolozsvári Magyar Operában, mert a már ismert 5 mellett az igazgatónak azóta a műszakisok közül is információi vannak fertőzöttekről.

Update 18:25 14.10.2020: Szabadi Péter, az opera irodalmi titkára cáfolta azt az állításunkat, hogy a hozzá befutott, koronavírusos megbetegedésekről szóló információkat nem továbbította az igazgatónak. Elmondta, az alkalmazottaknak a személyzeti osztállyal és az igazgatósággal kell közölniük ezt. Ő magánbeszélgetésekből értesült arról, hogy 20-30 fertőzött lehet, illetve hárman küldtek neki hivatalos értesítést.

Október 14., szerda reggel: a társulat egy újabb tagja értesítette Szép Gyula igazgatót arról, hogy koronavírusos.

A Varázsfuvola bemutatója Tompa Gábor rendezésében. Fotó: Szabadi Péter

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Így vált koronavírus-góccá a Kolozsvári Magyar Opera appeared first on Átlátszó Erdély.

Van-e határ bántalmazás és katarzis között, és át szabad-e lépni? Rosmersholm reloaded

Veszélyes helyzetek és munkabaleset előzte meg, botrány követte a kolozsvári magyar színház jelenleg egyik legjobb előadásának bemutatóját. A másfél évvel ezelőtt történtek jól példázzák azt, hogy mennyire kiszolgáltatottak a színészek, valamint a műszak tagjai egy próbafolyamat során, és hogy a színház vezetősége hogyan söpri szőnyeg alá az aggasztó jelzéseket.

Elég sok résztvevővel beszélgettem az utóbbi hónapokban erről a próbafolyamatról, mindenkinek volt akár több sztorija is arról, hogy ha nem is történt baleset, de folyamatosan kísértett, vissza-visszatért, kvázi lebegett az egész fölött az, hogy valami itt történni fog.
Feszes próbafolyamat volt, amiről a színészek elmondták, gondolom, amit kellett. Nem volt munkavédelmi problémáról szóló jelentés. A rendező nyilván mindenkitől olyasmit kért, ami nagyon feszegette a színészi munka határait. Azt kell mondanom, hogy ebben az előadásban az összes színész olyan teljesítményt nyújtott, ami szinte minden esetben meghaladta addigi teljesítményét.
Nagyon magas követelmények voltak, de egy olyan egységes, erős munka született, melynek során sikerült kimozdítani a komfortzónából az egész társulatot. Zholdak nagyon igényes, pontos volt, és ezt egyes munkatársak, akik a színpad széléről figyeltek, és akiktől többet követeltek, mint addig, kényelmetlennek tartották.
2017. február 27-én súlyos munkabaleset történt a próbán. Az előadás egyik legintenzívebb jelenetét próbálták éppen, amikor a Rebekka szerepét játszó színésznő elesett. 20 percet kellett várni addig, amíg a mentőt kihívták. Miért történt ez?
Ezt nem tudom, nem voltam Kolozsváron. Gondolom, mindennek benne kell lennie abban a munkabaleseti jelentésben, azt kellene elolvasni. A mentők sokszor életmentésre sem érkeznek időben Kolozsváron.
Ezt a munkabalesetről szóló jelentést is kikértem, ezt sem adták ki.
Nem tudom, erre vonatkozóan mik a szabályok. Az érintett feleknek joguk van bármilyen esetben panaszt emelni, ez nem történt meg. Munkabalesetek vannak, előfordulnak különböző okokból, figyelmetlenségből, de munkabaleset szándékos előidézése, ilyen inszinuációt nem lehet bevezetni ebbe a diskurzusba.
A baleset kivizsgálása során intézményvezetőként beszélt-e Zholdakkal? Figyelmeztette arra, hogy ezeket a jeleneteket esetleg jobban meg kell koreografálni, vagy valamilyen más módon kell vigyázni arra, hogy a színészek ne sérüljenek?
Nem történt ilyen jellegű tájékoztatás írásban. Én bevezettem a munkanapló vezetését, ami az ügyelőknek a felelőssége és feladata. A munkanaplóban mindennek szerepelnie kell.
Akármi történik, az ügyelőnek kötelező ott ülni a rendező mellett, figyelni mindenre, és minden ilyen incidenst részletesen le kellene írnia. Ha ez nem történik meg, nincs mire reagálni. Hogyan beszéljek én Zholdakkal, amikor nem szerepelt sem a munkanaplóban, sem a vezetőségnek címzett jelentésben?
Szerepel a munkanaplóban ez a történet.
A munkanaplóban nem szerepel, hogy a rendező felelős lenne.
Az nem, de az, hogy baleset történt, az szerepel.
És utána ugye nem fordult elő újra. Ha megismétlődött volna, kiderült volna, hogy valami probléma van a jelenettel. Nem volt leírva olyan értelemben, hogy a rendező olyasmit kért volna, ami teljesíthetetlen, ami meghaladja a színészek teljesítőképességét, vagy a biztonságukat veszélyeztetné.
A próbafolyamat során beszélgetett, kommunikált-e Zholdakkal?
Próbafolyamat alatt nem kommunikáltam vele, azon túl, hogy kétszer telefonon megkérdeztem, hogy halad. A szereplőktől meg az asszisztenstől tájékozódtam, mindenki azt mondta, hogy nagyon nehéz, nagyon komoly, nagyon pontos, nagyon felkészült, előre eltervezett munkáról van szó. Hogy ez egy rendhagyó, rendkívüli munka, ami nagyon igénybe veszi az egész társulatot.
Ennek azt hiszem, a társulat is örült, mert minden nehézség ellenére egy olyan dolog kerekedett ki belőle, ami végül meghatározó élmény volt számukra. Egy szülés alatt az anya élete minden pillanatban veszélyeztetve van, de ha az újszülöttet pehelyként lehetne kifújni, az elég gyanús lenne. Nehézségek nélkül nem lehet komolyat létrehozni.
Nemcsak a színészekkel, hanem a műszakkal is hasonlóképpen bánt Zholdak.
Mit jelent ez a hasonlóképpen?
Egy pillanatban Zholdak különféle tárgyakat dobált ki mutatva, hogy mit vár el a színésztől, ezeket a műszak kellett kifogja. Többek között egy 5 literes, vízzel teli üveget dobott a műszak egyik tagja felé.
Van erről valamiféle…?
Igen.
Lett ennek következménye?
Az üveg szilánkokra robbant, és megsértette az egyik munkatárs karját.
Erről sem jelenik meg semmi írásban.
Vajon miért?
Nem tudom, ez az ügyelő feladata.
Nem lehet az, hogy a színházban olyan munkakultúra van, ami nem bátorítja a munkatársakat arra, hogy előjöjjenek ezekkel a problémákkal?
Nem, ellenkezőleg: itt olyan kultúra van, hogy minden transzparens kell legyen, ez a kultúra, ezt próbálom már évek óta bevezetni, és ezt nem tartják tiszteletben. Tulajdonképpen büntetni kellett volna ezért, mert benne van a munkaköri leírásukban a munkanapló pontos és tárgyilagos vezetése. Mindenkitől azt kérem, hogy kommunikáció és transzparencia legyen.
A rendező azt kéri, hogy álljon oda, és fogja ki ezt a felé repülő tárgyat. Egy ilyen esetben egyrészt kinek lenne a feladata megállítani a próbát, másrészt pedig de facto ki tudja megállítani ezt?
Egyrészt, ha én azt az előadást Amerikában csinálom, ott le van írva az ügyelőnek a hatásköre, a hatáskörrel pedig élni kell. Nem jó szó ez az ügyelő, előadás-vezetőnek vagy stage managernek kellene nevezni, ő vezeti az előadást. Ha ilyen kérés érkezik, akkor lehet azt mondani, hogy ezt az üveget most nem dobjuk.
Nem foghatom a kezét egy ilyen nemzetközileg elismert művésznek, az ő munkamódszerét én nem határozhatom meg. Ugyanakkor az ügyelő, a világosító, mit tudom én, díszítő is mondhatja, hogy én ezt nem tudom kifogni, ne haragudjon. Ez egy olyan emberi dolog, amivel mindenki élhet.
Rengeteg ilyen helyzet van, a színházi munkát nem úgy kell elképzelni, mint egy irodai vagy építőtelepi munkát. A színész állapota sokszor extrém, ő is felrobban sokszor, kiabálnak egymásra a munkatársak a jelenet hevében. Ez előfordul, és nem számít se bántalmazásnak, se agressziónak, hanem utána leülünk, megiszunk egy üveg sört, és megbeszéljük, hogy mi volt.

Amit én látok: van egy domináns rendező, aki rendkívül sokat kér úgy a színészektől, mint a műszaktól. A műszak és a színészek is ki vannak szolgáltatva intézményesen ennek a rendezőnek. Egy ilyen helyzetben kinek van de facto hatalma arra, hogy megállítsa ezt a rendezőt, szóljon, hogy most akkor itt megállunk? Az ügyelőnek valóban lett volna ilyen hatalma? Tudom, hogy papíron kellett volna legyen.
Igen. Lett volna. Elsősorban a tájékoztatás az ő feladata. A vezetőség felé számadással, felelősséggel tartozik. Ez így természetes, ugye?
Repül a vízzel teli üveg a személyzet felé. Az ügyelőtől az lett volna az elvárás, hogy írjon egy e-mailt a vezetőségnek arról, hogy volt egy ilyen?
Igen. Igen. E-mailt vagy egy jelentést.
Közbelépjen, vagy pedig jelentse a vezetőségnek?
Mind a kettő.
Tehát közbe is kellett volna lépjen.
Lehet, hogy van olyan, amikor nem tud közbelépni. Elképzelhető, hogy valaki váratlanul, hirtelen megfog egy üveget és odavágja. Azt valószínűleg nem lehet megelőzni. De ha ez megtörténik, akkor biztos, hogy valamilyen intézkedés vagy valamilyen kivizsgálás történik. Én most hallom először ezt ilyen verzióban.
Benne van a próbanaplóban ez is.
De ilyen verzióban, hogy szilánkra tört, megfogta … én ilyen verzióban most hallom először. Ennek a részletes leírása nincsen így meg. Én ezt… nem tudom, hogy kinek a forgatókönyve.
Maga a kérés benne van a próbanaplóban.
De az meg is oldódott. Nem fordult elő azután.
Tudomásom szerint ez benne van az előadásban is.
Ja, hát az más. Az egy másik dolog. Az előadásban már a színész van ott. Ezek mind olyan kérdések, hogy mit nevezünk veszélyesnek. Nagyon sok ilyen előadás van. A Cirque de Soleil mindegyik előadását le kéne állítani, mert ott folyamatosan mindenki életveszélyben van.
Ott szakképzett akrobaták biztosítva dolgoznak.
Itt is arról van szó. Egy színészi folyamatban ki kell próbálni dolgokat, és meg kell tanulni.
Térjünk a bemutatóra. A sajtóban olvastuk az egyik verziót arról, hogy mi történt ezen a bemutatón. Ön igazgatóként mit tud arról, ami ezen a bemutatón történt?
Ugye itt volt a teljes vezetőség a bemutatón. A szünet vége felé a technikai igazgató odajött hozzám mondván, hogy Zholdak bement az öltözőbe, és valami incidens történt.
A színpadra ment fel.
Közben én Zholdakot láttam az előcsarnokban, megkérdeztem, hogy minden rendben van. Mondtam, hogy nyugodjon meg, mert láttam, hogy ideges. Utána folytatódott az előadás.
Ha a szünetben valami komoly incidens történik, ami veszélyezteti valakinek a fizikai integritását, leállítjuk az előadást. Ez is az ügyelőnek a feladata. Az előadás továbbment.
Az előadás után bementem az öltözőbe, ott elég feszült volt a légkör, mert az előadás izgalma is benne volt. Odamentem a színésznőhöz, megkérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, hogy minden rendben, túl vagyunk rajta.
(felolvas egy előre kikészített lapról) 11:03-kor, az előadás után, az ügyelő ezt írja a bemutatóról a munkanaplóba: bemutató, előadás, háromszázhatvanhárom eladott jegy, Kroll szerepében Bács Miklós, legközelebbi próba-előadás március 28, kedd, Kroll szerepében Viola Gábor.
Ebből mit olvas ki az, aki nem a kulisszák mögött volt, hanem a nézőtéren? Ebből azt olvassa ki, hogy az előadás rendben ment. Közben reggel öt órakor, amikor már nemsokára megjelenik az újság – ez nem véletlenül történik így –, egy kiegészítést ír a saját e-mail címéről, méghozzá azt, hogy szünetben a rendező bántalmazta a színésznőt, és az ügyelőnek ki kellett hívnia a rendőrséget.
Az ember nem kel fel öt órakor, hogy olvassa az e-maileket, amikor én ezt az e-mailt olvastam, már az egyik sajtóorgánumban is megjelentek az olyan bombasztikus címszavak, hogy színészverés a kolozsvári magyar színházban.
A színésznő sem akkor, sem azóta nem kívánt nyilatkozni erről. A közelében voltak fiúk, akik szerint a rendező üvöltözött vele, de nem bántalmazta.
Ha valóban ilyen súlyos baleset történt volna, az ügyelő kihívja a rendőrséget, de olyankor, amikor már zajlik a második rész.
Nem lehet az, hogy sokkos állapotban volt mindenki?
(gúnyosan nevet) Jajj de, persze. Csak én mondom, hogy ha sokkos állapotban van…
De ez nem vicc.
… akkor lehet, hogy nem alkalmas arra, hogy ilyen felelősségteljes feladatot lásson el. Ez talán úgy volt kiszámítva, hogy a rendőrség olyankor jöjjön ki, amikor senkivel sem tud szóba állni.
Mi akadályozta volna meg azt, hogy szabályosan járjunk el? Tájékoztassuk a vezetőséget, mert ez kötelesség. Súlyos probléma van, veszélyeztetik a fizikai épségét valakinek? Azonnal leállítjuk az előadást.
(Az interjú elkészültének a pillanatában még nem jelezte Imre Éva, hogy beszélne arról, ami az első felvonás utáni szünetben történt, így az incidensre vonatkozó kérdésünket az egymásnak ellentmondó, hol rángatásról, hol pedig ütésről szóló beszámolók alapján tettük fel. Utólag az Imre Éva hozzászólásából kiderült, Zholdak nem ütötte meg, hanem megrángatta a színésznőt, mi a kérdésünknek az eredeti változatát hagytuk benn a szövegben – szerk. megj.)
Tehát ön szerint az, hogy a rendező felmegy a színpadra, és minimum megrázza, egyesek szerint meg is üti a főszerepet játszó színésznőt, nem bántalmazás?
Ezt a színésznő, ő állította valahol?
Egybehangzóan állítják.
Nem állítják egybehangzóan.
Azt, hogy erősen megrázta, többen állítják, akik jelen voltak. Ön szerint ez nem bántalmazás?
Én nem voltam jelen. A színésznő nem mondott ilyesmit, és a fiúk közül néhányan azt mondták, hogy megakadályozták a kontaktot.
Nem lehet az, hogy a színésznő azért nem akart ezzel előjönni, mert ez egy akkora trauma volt számára, hogy nem szeretne beszélni róla?
Ne nyilatkozzunk helyette már, ez is olyan borzasztó. Én azt gondolom, hogy a sajtó részéről erkölcstelen és felelőtlen dolog történt: a tények kivizsgálása helyett azonnal bombasztikus híreket gyártott, és félretájékoztatta a közvéleményt.
Ugyanaz a portál, és ugyanaz az újságíró, aki azt írta, hogy színészverés folyik a magyar színházban – ezzel a címmel –, ugyanaz az újságíró, aki közben lemondott főszerkesztői tisztségéről, megrágalmazta teljesen alaptalanul az egyik színészt szexuális zaklatással …
Ez egy másik történet. Ne keverjük össze.
Összefügg, mert ugyanennek a kampánynak a része. Tehát összefügg!
De miért kell összeesküvés-elméleteket látni?
Nem összeesküvés-elmélet ez, ezek tények. Ha ártatlan is a színész, ha rákattintok a nevére – ugyanúgy, ahogy rákattinthatunk a Rosmersholmra –, akkor rögtön nem az jelenik meg, hogy itt egy rendkívüli előadásról van szó, hanem az jelenik meg, hogy itt bántalmazták, verték a színészt.
Ön szerint az előadásokat csak dicsérni lehet? Ez a sajtó dolga? Minden másról hallgatni kell?
Nem kell dicsérni: az előadást le kell írni, elemezni kell, elemeire szedni, bírálni, kideríteni. Ezt a feladatot ma már alig végzi el valaki, helyében a személyes támadás van, mert az kényelmesebb is, és talán több olvasót hoz ebben a világban.
Bántalmazás történt-e vagy sem?
Fizikai bántalmazás nem történt.
Tehát nem ért hozzá (a színésznőhöz) a rendező.
A legközelebb álló emberek tanúsága szerint nem történt olyan bántalmazás. Megakadályozták, lehet… Ha odamegy és üvöltözik a színpadon, akkor megzavarhatja az előadás további lebonyolítását. Ezért mi a honoráriumából levontunk.
Mennyit vontak le a honoráriumából?
5 százalékot vontunk le. Igazából előbb egy írásbeli figyelmeztetésre volna szükség, de mivel nem alkalmazottunk, ezért egyenesen egy összeg levonásáról döntöttünk.
Tehát azért vontak le, mert megzavarta az előadást?
Megzavarta. Semmiképp nem tartom helyesnek, hogy valaki odamenjen a színpadra, és üvöltözzön – a színésznek arra van szüksége, hogy figyeljen, koncentráljon, és nem szabad semmilyen módon zavarni.
Akik közel voltak ‒ Viola Gábor, Bács Miklós, Bodolai Balázs ‒, megakadályozták, lenyugtatták a rendezőt, aki kiment onnan. Mi a nézőtéren ültünk, az ügyelőnek minimum kötelessége minimum egy szöveges üzenetet írni, hogy baj van, tessék feljönni a színpadra.
Adatigényléssel kikértem a kifizetési bizonylatokat, hogy lássuk, valóban megtörtént-e a levonás, a színház ezt is megtagadta.
Igen, megtörtént, van határozat róla.
Megnézhetjük?
Ezt a jogtanácsos dönti el. Ha az intézménynek bizonyos, nem nyilvánosságra tartozó dokumentumai közé tartozik…
Az információ már nyilvános, most mondta el. Meg szeretnénk bizonyosodni, hogy valóban így van.
Az információ nyilvános. Amennyiben ez jogszerű, akkor a határozatot szerintem meg lehet mutatni.
(A színház később valóban kiadta az 5 százalékos levonásról szóló döntést, azt az első cikkünkben publikáltuk – szerk. megj.)
Azt is tudom, hogy a bemutatón történtek miatt létrejött egy vizsgálóbizottság, amelynek ön volt az elnöke. Pontosan mit vizsgált ez a bizottság?
Elsősorban meghallgattuk a szereplőket, azt, hogy ki mit mond arról, ami ott történt.
Zholdakot behívták a bizottság elé?
Zholdakot nem, de az asszisztensével és vele személyesen is beszélgettem. Amikor ezt a döntést megfogalmaztuk, hogy idegesen bement és ez elfogadhatatlan, akkor ő ezt aláírta. Elismerte, hogy egy extrém állapotban nem megfelelően viselkedett, de hogy megütötte vagy megpofozta volna a színésznőt, az egyszerűen félretájékoztatás. Legyünk pontosak.
De senki nem tudja, hogy gyakorlatilag mi történt.
De, azok, akik ott voltak, azok tudják, azokat kell pontosan megkérdezni. Ha a színésznő le kívánja írni ezt, tanúk is vannak, ugye.
Mi van akkor, ha a színésznő fél attól, hogy ha egy ilyen történettel a nyilvánosság elé lép, akkor az intézményen belül valamiféle megtorlás fog következni?
Senkinek semmilyen ilyen jellegű megtorlásban eddig része nem volt.
Azt tudom, hogy az ügyelőt, Tatár Ágotát az incidens után kétszer hívta be beszélgetni, mind a kétszer megfenyegette.
Nem fenyegettem meg egyáltalán. Azt mondtam, hogy nem járt el szabályosan, mert ez az igazság. Nem tájékoztatta a vezetőséget ezekről a …
Úgy tudom, hogy az ügyelő a saját felettesét, Borsos Leventét azonnal hívta telefonon, aki oda is jött.
A rendőrséget nem a Borsos Leventével való egyeztetés után hívta ki, hanem a saját kezdeményezésére, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor folytatódott az előadás, még volt egy óra. Ő nagyon jól tudta, hogy nem történt annyira súlyos baleset, amiért igazából ki lehetne hívni a rendőrséget.
Ha tényleg ennyire aggódott volna azért, hogy mi történik a színésznővel, akkor nem hagyja ki a mondatot a munkanaplóból, hogy itt súlyos bántalmazás történt.
Nem lehetséges, hogy egyszerűen trauma alatt…
Hát ez az, hogy egy nagyon pontos tervet idéz elő ez a trauma. Azt, hogy pontosan olyankor hívom ki a rendőrséget, amikor senkivel nem bír szóba állni, se az érintettekkel, se az állítólagos elkövetővel, se a vezetőséggel, senkivel. Csak vele, aki egyébként otthagyja az előadást, amit nem szabadott volna. A rendőrség azt kérdi, hol a panaszos. Nincs. Vártak valamennyit, de hát az előadás még nem járt le. Akkor elmegyünk.
Innen látszik az, hogy ez – és nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani – egy elég összehangolt dolognak tűnik: a sajtóban rögtön mindenki ugrik, mindenki továbbfejleszti a történetet, sokan úgy is, hogy senkit meg se kérdeztek.
Ennek persze voltak következményei szakmai szempontból is, például egyesek akkora nyomást gyakoroltak az UNITER zsűrijére, hogy nem jelölték az előadást, ami szerintem ebben az évadban Romániában az egyik – ha nem a – legkiemelkedőbb előadása.
Megfordult az ön fejében, hogy esetleg azért történt ez az egész, és azért van ez a látszólag zavaros történet, mert itt mindenki fél őszintén előállni azzal, ami történik, mert félnek attól, hogy megtorlás érkezik majd a színház vezetősége részéről?
Erre senkinek semmi alapja nincs. Én csak annyit tudok erre mondani, hogy ne féljenek, mondjanak el mindent. Én soha nem akadályoztam, sőt bátorítottam mindenkit, hogy a teljes transzparencia…
Az adatigénylésemre érdemben nem válaszoltak. Kikértem egy sor dokumentumot, igazából semmit nem adtak ki.
Azt gondolom, hogy ami szabályszerű, azt ki kell adni. Ami magánjellegű adatokat vagy szerzői jogokat sért, azokat nem. Ennek a határozatnak utánanézek, és szerintem nyugodtan meg lehet nézni.
Térjünk vissza a beszélgetésre az ügyelővel, Tatár Ágotával. Az első beszélgetésen ez hangzik el, idézem: „ha én minden kis kihágást elkezdek kiszellőztetni, akkor én nem hiszem, hogy ti valaha is munkát kaptok egy komolyabb intézménynél”. Ebben egyrészt benne van az, hogy Ágota ki lesz rúgva, másrészt hogy az igazgató szólni fog más intézményeknek arról, hogy Ágotát ne alkalmazzák. Ez nem fenyegetés?
Nem, nem fenyegetés. Az egy súlyos kihágás volt, hogy megkerülte a vezetőséget ilyen döntésekben.
Én úgy tudom, hogy aki bűncselekmény szemtanúja, az köteles kihívni a rendőrséget.
De nem volt bűncselekmény. Ezért nem hívta ki akkor, amikor a rendőrség szembesülhetett azokkal, akik az úgynevezett áldozatok.
Ha valaki bántalmaz egy másik személyt, az bűncselekmény.
De ahhoz, hogy a bűncselekményt bebizonyítsa valaki, lehetőséget kell adjon, hogy szembesüljenek a rendőrséggel, tehát hogy kivizsgálják az ügyet. Nyilatkozat, jegyzőkönyv… Megvolt erre a lehetőség, nem élt vele, holott az ő hatásköre.
Ha valaki így megkerüli a vezetőséget, lehet, hogy kevésbé bízok meg benne akármilyen szempontból. Tatár Ágotát nem rúgta ki senki, ő még másfél évig itt dolgozott, és lejárt a szerződése, semmi egyéb.
Lejárt, és aztán nem hosszabbították meg ezt a szerződést. Miért?
Azóta is nagyon sok panasz érkezett érkezett rá, nagyon hanyagul vezette a munkanaplót, sokan panaszkodtak alkoholfogyasztásról, egyéb dolgokról. Azonkívül pedig a posztokkal is bajban vagyunk, azokra a posztokra fel kellett vennünk egy színészt. A szerződése 2018. augusztus 31-ig tartott. Erről sem kívánok többet mondani.
Miért nem kapott az ügyelő egy példányt a vizsgálóbizottság döntéséről? Egyáltalán: volt valamilyen írott dokumentum a vizsgálóbizottság munkájának eredményéről?
Van egy jegyzőkönyv, amit archiváltak. A határozatot a nyilvánosság, illetve a rendező tudomására hoztuk, ez volt a konklúzió, ezt foglaltuk írásba.
Kikértem ezt a határozatot is, ezt sem adták ki.
Erről beszéltünk az előbb, nem? Utánanézek, és amennyiben ez nem ütközik semmilyen jogsértésbe, akkor kiadható.
(Itt alighanem egy félreértésről van szó, az igazgató a Zholdakot elmarasztaló határozatról beszélt, amit később valóban kiadtak. Annak a bizottságnak az anyagait amelyek Tatár Ágotát vizsgálták továbbra sem kaptuk meg – szerk. megj.)
Nyitókép: Tompa Gábor igazgató (balra) és Andriy Zholdak a Rosmersholm bemutatója utáni fogadáson. Fotó: Biró István

The post „Nem foghatom a kezét” ‒ Tompa Gábor a Zholdak-botrányról appeared first on Átlátszó Erdély.

„A játék során Kroll és Rebekka dulakodása közben 10.20 perc körül (…) elveszítette az egyensúlyát, majd a hátára esett. Mentőt hívtunk, amely elszállította. A próba 10.36-kor megállt” – ez a szűkszavú bejegyzés áll a kolozsvári magyar színház Rosmersholm című előadásának 2017. február 27-i próbanaplójában.

Ekkor már másfél hónapja zajlott a színészeket fizikailag és lelkileg is felőrlő, a színjátszás, színész és rendező viszonyának írott és íratlan szabályait folyamatosan feszegető próbafolyamat. További egy hónap múlva mutatták be a darabot, amikor az első felvonás szünetében Andriy Zholdak rendező gallérjánál fogva megragadta és megrázta a főszerepet játszó színésznőt.

A bemutatón történtek akkor nagy sajtónyilvánosságot kaptak; azért érezzük szükségét másfél év múlva erre visszatérni, mert jó okunk van azt gondolni, hogy ami a bemutatón történtekről nyilvánosságra került, csak töredékét képezi annak a bonyolult viszonyrendszernek, melyben a színészek dolgozni és alkotni kényszerültek Andriy Zholdak vezetésével.

Azért gondoljuk, hogy a próbafolyamat alatt, valamint a bemutató után történtek így utólag is a nyilvánosságra tartoznak, mert csak így lehet valamennyi reményünk arra, hogy valamilyen vita kezdődik arról, hogy mi az az áldozat, ami az alkotómunka során még elfogadható. Talán a jövőben a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei és műszaki dolgozói kevésbé lesznek kiszolgáltatottak.
Cikkünk nem esztétikai szempontok mentén íródott. Nem kívánjuk a „rendezői színházat”, Andriy Zholdak rendezői módszereit, korábbi megnyilatkozásait és botrányait elemezni, ahogy az általa rendezett Rosmersholm művészi értékét sem vitatjuk.

Másrészt nem szeretnénk abba a relativizáló csapdába esni, melyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetése előszeretettel hangoztat, miszerint a színház hazai és nemzetközi sikerei, egy értékes előadás megszületése minden más szempontot, így a színészek és a műszaki személyzet testi-lelki sérelmeit felülírja.

A munka során kikértünk a színháztól egy sor közérdekű dokumentumot, valamint igyekeztünk megszólaltatni úgy a színészeket, mint a műszaki személyzetet, akik részt vettek a próbafolyamatban.
Imre Éva színésznő a bemutató után most először vállalta, hogy beszél arról, ami az első felvonás után, a szünetben történt. Megkerestük kérdéseinkkel Andriy Zholdak rendezőt, és Tompa Gábor igazgatóval is készítettünk egy interjút, melyet a továbbiakban, külön anyagként publikálunk.

„Nem foghatom a kezét” ‒ Tompa Gábor a Zholdak-botrányról

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! Meddig tart a színházi ember döntési szabadsága, felelőssége, és hol kezd működni a tekintély és hatalom a színházban? Rosmersholm reloaded: Tompa Gábor igazgatót kérdeztük. Az alábbi interjú 2018. november 30-án, pénteken készült, akkor, amikor még nem rendelkeztünk minden lényeges információval, például Imre Éva még nem szólalt meg.

„Tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége”

De térjünk vissza 2017. február 27-ére, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe. „Az előadás legbonyolultabb és legintenzívebb pillanatát próbáltuk két vagy három napja, azt, amikor Kroll megrángatja Rebekkát” – emlékezett vissza Kovács Kinga, aki rendezőasszisztensként vett részt a próbákon.

„Valami volt a levegőben. Tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége. Ahogy bementünk, még el sem kezdődött, odasúgtunk egymásnak szinte egyszerre, hogy bármi van, azonnal be fogunk menni, és ezt leállítjuk” – így a rendezőasszisztens.

Kroll szerepére kettős szereposztás volt, a jelenetet az egyik férfi színész próbálta hosszabb ideig. A rendező február 27-én azt kérte, a másik színész is játssza el a jelenetet. (A színészek neveit természetesen ismerjük, azonban úgy döntöttünk, nem publikáljuk: a történtek szempontjából a nevek nem relevánsak, viszont a színészek színpadi megítélését befolyásolhatják – szerk. megj.)

„Sokáig feküdt a földön, zokogott”

„Ekkor a színészek már olyan érzelmi állapotban voltak, hogy nem tudták, mit csinálnak” – emlékezett vissza Tatár Ágota, aki ügyelőként volt jelen a próbán. Az ügyelő visszaemlékezése szerint a mozdulatsort, melynek során Kroll a gallérjától fogva megrángatja, majd megforgatja Rebekkát, nem koreografálták meg: valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy a színésznőt partnere úgy engedte el, hogy az erre nem volt felkészülve, így a földre esett.

„Sokáig feküdt a földön, zokogott, és ismételgette, hogy nem tud megmozdulni. Azt hittük, eltörött a gerince” – állítja az ügyelő.

Úgy tudjuk, a próbáról, így a balesetről, valamint a balesetet követő percekről a színház videófelvétellel is rendelkezik. Mivel belső használatra készült, a felvételt nem láttuk, így az ügyelő, Tatár Ágota beszámolójára hagyatkozunk, aki jelen volt a helyszínen, majd az esetről készült felvételt többször is megnézte.

Jégspray-es zsibbasztással folytatták volna a próbát

Az ügyelő többször is megkérdezte, hívhatja-e a mentőt, azonban erre kezdetben nemleges választ kapott.

A rendező jégspray-es zsibbasztást kért, és folytatta volna a próbát, a színház elsősegélynyújtásért felelős alkalmazottját, majd a technikai igazgatót hívták a helyszínre.

A színésznőt meg is mozdították, noha köztudott, hogy gerincsérülés gyanúja esetén ez szigorúan tilos. Tatár Ágota csak 20 perc múlva kapott engedélyt arra, hogy mentőt hívjon.

A próba abbamaradt, az esetet munkabalesetként kivizsgálták. A próbanapló e-mailen, belső levelezőlistára kiküldött bejegyzésére a színház igazgatója két rövid e-mailben reagált. Ezek:

Tompa Gábor:
Követte valaki az (…) állapotát???
Az ügyelő válasza:
Ket szinesz es a ket rendezoasszisztens egesz estig ott volt vele a korhazban
Tompa Gábor:
Ertem – mar beszeltem Kingaval (a rendezőasszisztens – szerk. megj.), csak kovetni kell, hogy mi a diagnozis es mennyire sulyos. Holnap szabadnap, tehat donteni lehet,hogy ki vegye at ha muszaj.
Koszonom.

A színésznő sérülése szerencsére nem volt nagyon súlyos, azóta teljesen felépült, azonban Rebekka szerepét nem játszhatta el.

Kíváncsiak lettünk volna, hogy a színház vezetése ezután a baleset után milyen biztonsági intézkedéseket foganatosított, illetve hogy Zholdakot figyelmeztették-e arra, hogy a színészek testi épségét nem veszélyeztetheti a munka során.

„A munka során a megelőzésre van helyezve a hangsúly” – nyilatkozta Borsos Levente technikai igazgató, aki elmondta, Zholdakot bevonták a baleset kivizsgálásába, és utána a rendezői instrukciókat módosították.

De kérte-e a színház Zholdaktól, hogy ügyeljen a koreográfiára, hogy ilyen eset többé ne forduljon elő? – kérdeztük. Borsos válasza:

„Az, hogy hivatalos kérés Zholdak fele érkezzen, hogy erre ügyeljen, ez kevésbé így működik. Úgy működik, hogy okés, ez most megtörtént, erre vigyáznunk kell, hogy ez ne tudjon megtörténni. Zholdakról mint alkotóról beszélünk a baleset kapcsán, ő is felmérte, hogy hova jutott, mi történt. A jelenetet át is gondolta. Ezekből mindenki tanul, olyan helyzetek adódnak, amelyekre talán nem gondolt senki előre, de megtörtént, oké, egy újabb történet, amire figyelni kell.”

Egyszerre erőszakos és érzékeny színházi ember

Természetesen nem állítjuk azt, hogy a rendező felel azért, hogy egy rosszul kiszámított mozdulatsor miatt baleset történt. Azonban tény, hogy a próbafolyamat résztvevői számos olyan pillanatról és helyzetről számoltak be, mely akár súlyos sérüléssel is végződhetett volna, és melyet a rendező kért, vagy idézett elő heves és kiszámíthatatlan viselkedésével.

A teljes képhez hozzá kell tenni, hogy úgy a színészek, mind a műszak tagjai, akikkel a cikk elkészítése során beszéltünk, ambivalens érzésekkel rendelkeznek a próbafolyamatról: egyszerre erőszakos és érzékeny színházi embernek írják le az ukrán rendezőt, aki rendkívül sokat kért, azonban szakmailag legalább ugyanannyit nyújtott.

„Hallottam pár rémtörténetet, és meg is született bennem egy jó adag előítélet és utálkozás (Zholdakkal szemben – szerk. megj.). Az első találkozásról csak annyi emlékem van, hogy próbáltam eldönteni, mit érzek ezzel az emberrel kapcsolatban”, emlékezett vissza a Beaté szerepét játszó Sigmond Rita.

„Olyan igaz dolgokat mondott, amelyek a lelkemig hatoltak és meghatottak, tiszteltem első pillanattól fogva, ugyanakkor rettegtem tőle meg attól, hogy hozzám szóljon, és persze ott volt a jó adag előítélet és utálkozás is, amit említettem.

Nem tudtam eldönteni, hol tartok, mi az álláspontom, és arra emlékszem, hogy elhatároztam: megpróbálok csak arra figyelni, amit akkor és ott ő mondott és jelentett számomra.

Én a bemutató előtt három héttel kerültem az előadásba. Ez a három hét életem legintenzívebb próbafolyamata volt, reggeltől estig bent voltunk majdnem minden nap. Minden pillanat tele volt tartalommal, súllyal.

Többnyire kívülről néztem a próbákat, és vártam egyszerre izgatottan meg rettegve, hogy színpadra kerüljek. Azért volt különleges más próbafolyamatokhoz képest, mert 100 százalékos hittel beleadtam magam. Ilyen még soha nem volt addig.

Jelen voltam végig, minden pillanatban, ezt a légkör és ő is megkövetelte, de belső késztetésként is ezt éreztem. Bizsergett az agyam, lelkem, testem, szóval olyan dolgokat éreztem, amiért én választottam ezt a szakmát, visszaköszönt a szenvedélyem. Egy olyan minőség és mélység előtt találtam magam, amit addig ilyen szinten soha nem tapasztaltam. Amire éheztem, évek óta. Szóval lubickoltam benne. Ez volt a pozitív része.

A negatív része az volt, hogy ez az ember két személyiséget hozott magával, egy bölcs, mély, nyitott, igazi színházi embert, és egy üvöltő, agresszív, félelmetes, gyerekes ördögöt. Mindkettővel meg kellett küzdeni. Meg akartunk küzdeni. Nekem ez volt a nagy dilemmám igazából.

Nem érdekelték a határok. Emlékszem, olyanokat mondott, hogy mi a kutyái vagyunk, és hallgassunk rá, mint a kutya a gazdájára. Vagy hogy vérszerződést kötünk vele. Számomra ez túlzás.

Ami a módszereit illeti… soha nem tudtam eldönteni. Néha az volt az érzésem, hogy előre megfontolt módszereket használ, a megalázás, az ego levetkőztetése, az érzelmi poklokig való juttatás, néha meg az, hogy mindent impulzusszerűen, abban a pillanatban dönt el, mint egy megszállott, olyan volt gyakran.
Neki az volt a legfontosabb, hogy mi eljussunk abba az őszinte pontba, ami megszüli az előadás vagy a szereplő lényegét, igazát, és ezért mindent megtett. Mi is.”

A Rosmert alakító Bodolai Balázs így emlékezett vissza a próbafolyamatra: „Zholdak szokatlanul nyíltan beszélt mindenkivel, és gyakran ordibált. Egyiket sem könnyű hosszabb távon elviselni, és egyenesen lehetetlen, ha közben nem látja az ember a közös erőfeszítésből születő munkát.

A fizikai kontaktust kerülte a színészekkel, és a munkán kívül nem érintkezett, nem beszélgetett. Soha nem szólt előre, ezért néha sokkoló hatást váltott ki, mikor például váratlanul elkezdte a porceláncsészéket a díszletfalhoz csapni. Megijedtem, a kolleganőm mellett centikkel süvítettek el váratlanul a csészék. Ez már a határon van, megfagy a levegő, de mivel senki sem sérült meg, megy tovább a munka.

Még volt néhány ilyen alkalom, de nem emlékszem ezekre, csak arra az érzésre, hogy megfagy a levegő. Kiszámíthatatlan volt a légkör körülötte, és emiatt tartott tőle az ember. De ez a kiszámíthatatlanság nem tartalmazta azt a lehetőséget, ami a bemutató szünetében történt. Legalábbis számomra nem. (…)

Zholdak nyilván határeset. Abban a rendszerben, amiben mi dolgozunk (egy évre szóló szerződések, amivel mindent bevállal az ember: amibe kiosztanak, ott leszek; semmit nem lehet tudni előre), egy ilyen munkában csak akkor elképzelhető a részvétel, ha úgy történik, mint itt: ki lehet szállni.

Ez nem a mindenkori munka velejárója, cseppet sem magától értetődő. Persze ettől még nem lesz fekete-fehér a dolog. Még nekem sem. Akkor nagyon szerettem volna ott lenni. Pont ott, ahol voltam. Úgy éreztem, ez sikerült, maradéktalanul jelen lenni, és ez a legjobb dolog a világon.

Viszont azóta is folyamatosan vitázok magammal. Vajon helyesen cselekedtem? Nem lett volna egészségesebb eltolni mindazt? Most azt mondom magamnak: ha már a próbák folyamán is lett volna olyan, mint a bemutató szünetében, akkor nyilván azonnal felálltam volna. De ez alaptalan.

Ki tudja igazából? Nem volt ilyen szélsőséges gesztusa a próbák alatt, és mivel az esettel egyenesen jött a botrány is az ügy kapcsán, ezért elképzelhetetlen csak önmagában vizsgálni a dolgokat.”

„Én vagyok a felelős, azonban én nem tudom, mi fog történni a következő pillanatban”

A február 4-i munkanaplóban ez a bejegyzés áll:

Két díszítőt kérek minden próbára, a mai próba szerint több jelenetben szükség van díszítőre jobb és baloldalon, ahová a színészek a játék során törékeny tárgyakat (befőttesüveg, székek stb.) dobálnak ki, rendezői instrukció szerint ezeket a tárgyakat el kell kapni dobás után.

„Meghűlt bennem a vér”, emlékezik vissza Tatár Ágota erre a próbára. „Zholdak ordítva felment a színpadra, improvizálva eljátszotta, amit látni akart. Beállított a két ajtóba két díszítőt, azt mondta, amit dobok, fogjátok ki. Kidobott egy pár cipőt – oké, elkapták. Széket – ez is oké. Ezután fogott egy ötliteres befőttesüveget, víz is volt benne, és azt hajította a díszítő irányába” – így az ügyelő.

A befőttesüveg a díszítő mellé csapódott, egy üvegszilánk megsértette a karját (a balesetről egy másik verziót is hallottunk, eszerint az egyik szék horzsolta fel a díszítő karját).

A színház szabályzata szerint az ügyelő felel a munkatársak biztonságáért, elvben neki le kell állítani a próbát, ha azt látja, a rendező balesetveszélyes dolgot kér. „Én kellett volna megakadályozzam? Én vagyok a felelős, azonban én nem tudom, mi fog történni a következő pillanatban” – így Tatár Ágota.

Meddig szabad feszíteni a húrt?

Ha egy domináns rendező vezeti a próbafolyamatot, és ő egy hirtelen ötlet által vezérelve balesetveszélyes dolgot kér, egy ilyen helyzetben az ügyelő megállíthatja a próbát?

„Meg tudja tenni, de az ilyen típusú kezdeményezések 5-10 perces veszekedésbe torkollnak, és aztán újrakezdjük. Van nyomás mindenképp az ügyelőn” – válaszolta kérdésünkre Kovács Kinga rendezőasszisztens.

Mennyi veszélyt lehet bevállalni egy jó előadás érdekében? Meddig szabad feszíteni a húrt? „Nem tudom. Nincs rá se mérce, és visszatérve a felelősségekre szerintem mind kicsit magányossá válunk egy ilyen folyamatban, mert nem tudjuk, hogy ki állíthatja le és milyen pillanatban azt, ami veszélyesnek tűnik” – tette hozzá Kovács Kinga. A rendezőasszisztens így folytatta:

„Lehet, hogy az ügyelő feladata lett volna azt mondani, hogy akkor most megálltok, de ilyenfajta közbelépésre nem volt példa. Zholdak erre rájátszott – így él, így dolgozik. Tulajdonképen a dolgok egyfajta folyamatos misztifikációja történt. Senki nem tudta igazán megőrizni az ítélőképességét. Nincsenek kapaszkodók arra nézve, hogy mit lehet tenni, mit kell tenni, hol vannak a határok. Azt hiszem, örök kérdőjel marad mindenki számára, hogy mi is történt ott.”

A Rosmersholm március 24-i bemutatójáról ez áll az előadás próbanaplójában:

Szunetben a rendezo a megbeszeles soran Imre Evat verbalisan es fizikailag bantalmazta, a masodik reszt rogton a tortenet utan folytattuk. En mint ugyelo serelmeztem, hogy barmelyik kollegamat ilyen szintu agreszio erheti eloadas kozben, ezert kihivtam a rendorseget. A sertett harom honapig barmikor jelezheti a rendorseg fele az ot ert bantalmazast.

„Az előadás szünetében összehívott bennünket a rendező megbeszélésre” – emlékezett vissza Imre Éva. „Körben álltunk, instrukciókat adott a második rész folytatásához. Dühösnek tűnt, ahogyan sokszor. Hirtelen megmarkolta a kabátom gallérját és rázni kezdett, hasonlatosan a Kroll-Rebekka jelenethez. Ha jól emlékszem, arról beszélt, hogy intenzívebben kell játszanunk. Nem ütött meg. Rövid ideig tarthatott, de számomra lelassult az idő. Bodolai Balázs közbelépett, és kérte Zholdakot, hogy hagyja abba. A rendező ezután elment.”

Bodolai Balázs így emlékezik vissza a történtekre: „A bemutató szünetében hátrajött a rendező. Ezt már megszoktuk, két nappal korábban, az első nyilvános főpróba alkalmával ugyanez történt. Akkor is kiértékelte mindenkinek az első részben a színpadon nyújtott munkáját, a maga nagyon egyenes, nagyon direkt, kegyetlenül őszinte módján, és utasításokkal látott el mindenkit a második rész kapcsán.

A színpadon játszó öt színész, a hatodik (dupla szereposztás), a tolmács és a rendező kört formált. Ideges volt, nem volt megelégedve az első résszel, és sorra vette a szereplőket. Mikor Imre Évához ért, teljesen váratlanul megragadta két kezével a ruháját, és nagyon durván rángatni kezdte.

Ilyen még soha nem fordult elő, és a jelenlévők készenléti állapota sem volt erre hangolva. Az első másodpercben a testek sóbálvánnyá meredtek. A második másodpercben (…) megszólalt, és a rendezőt a nevén szólította, nagyjából olyan intonációval, mikor rászólunk valakire, hogy ne tegye azt, amit éppen tesz. A harmadik másodpercben megszólalt (…) is.

A negyedik másodperc kifeszült a levegőben. És az ötödik másodpercben a rendező elengedte azt, akit megragadott. Még szólt néhány szót, és elviharzott. Ezzel az erőszakos gesztussal teljes sokkot idézett elő minden jelenlévőben. Eltelt néhány perc, nem tudom pontosan, hogyan, az ügyelő jelezte, hogy mindenki a helyén, és elindult a második felvonás.”

A rendező tagadta, hogy bántalmazta volna a színésznőt

„Engem telefonon értesített  az előadás ügyelője, hogy ez történik. Természetesen felmentem a színpadra, ahol egyik fél sem volt már jelen, színész kollégákkal beszéltünk arról, hogy az előadás akkor folytatódjon vagy ne folytatódjon. A magam részéről a továbbiakban értesítettem az igazgató Tompa Gábort. A színész úgy döntött, az előadást folytatja, innentől kezdve folytatódott az előadás” – emlékezett vissza Borsos Levente.

A technikai igazgató ezt követően az udvaron beszélgetett mintegy 15 percig a rendezővel. „Megkérdeztem, mi történt. Bármi is történt, ez nem megengedett a színházban. Ő a maga részéről azt mondta, hogy nem, amivel vádolják (hogy a színésznőt bántalmazta – szerk. megj.), az nem történt meg. A beszélgetésünk lényege az volt, hogy tartsa ahhoz magát, hogy nem megengedett”  – így Borsos.

A bemutatón történtek azonnal sajtótémává váltak: először a Krónika írt az esetről, később pedig meglehetősen sok anyag dolgozta fel ezt a történetet. Az eset publicitásához hozzájárult, hogy Tatár Ágota ügyelő értesítette a rendőrséget, és egy járőr kiszállt a színházhoz, míg folyt az előadás.

Az kevesebb nyilvánosságot kapott, hogy a bemutatón történteknek utóélete is volt. Tompa Gábor az bemutató után két alkalommal, először március végén, aztán április 3-án is behívta magához az ügyelőt, ahol hosszasan és meglehetősen keresetlen hangnemben beszélt vele a történtekről. A beszélgetésekről hangfelvétellel rendelkezünk.

Az igazgató „házon belül” oldotta volna meg

Tompa főként azt sérelmezte, hogy az ügyelő ahelyett, hogy erről előzetesen egyeztetett volna a színház vezetőségével, egymaga döntött arról, hogy kihívja a rendőrséget. „Ennek az intézmény látja kárát” – mondta, hozzátéve, hogy az ügy kiteregetése a sajtóban „megengedhetetlen”.

Tompa elmondta, a színészek fizikai bántalmazása nem megengedhető, azonban ezt az incidenst a nyilvánosság kizárásával, „házon belül” kellett volna megoldani. „Elegen vagyunk, hogy egy ilyen helyzetet megoldjunk”, fogalmazott.

Az ügyelő közbevetésére, hogy senki nem csinált semmit, Tompa azt válaszolta, hogy kellett volna, hiszen „azért vagyunk”, van elég „erős ember”. „Töketlenek vagyunk, ha én ott lettem volna, biztosan másképp történt volna, de más is megteheti ugyanezt”, fogalmazott az intézményvezető, később hozzátéve, hogy „százszoros többségben vagyunk egy olyan emberrel szemben, akit ha én megfogok a nyakánál fogva, akkor összeszarja magát”.

Az ügyelőnek arra a kijelentésére, hogy amit belülről oldanak meg, azt bagatellizálják, valamint hogy nem hajlandó ennyi verbális agressziót elviselni, Tompa így válaszolt: „ez egy téves elképzelés, te egy intézményt nem képviselhetsz ilyen mentalitással”.

Tompa hozzátette, a bántalmazott színésznő „nem fog csinálni semmit, mert nincs értelme”, valamint „az érzés mellett van egy gondolkodás is, ezt össze kell hangolni”.

Akinek nem tetszik, mehet vidéki rendezőkkel dolgozni

Az igazgató szerint azzal, hogy az esetnek sajtóvisszhangja lett, „frusztrált lila pinák fognak csámcsogni hetekig, csomó színház-ellenes izé…, alig várják ezt”. Amúgy nem érdekes, mit ír a Szabadság, vagy mit beszél egymás között „három baszatlan bloglakó”, „kékharisnya”, „életmű nélküli doktorok, akik tanítják a színészetet és akik frusztráltak, mert életükben nem csináltak két alkotó lépést”.

Ezen a beszélgetésen az igazgató azt is elmondja, a bántalmazást kockázatként kell felfogni, ha nem, vidéki rendezőkkel lehet dolgozni, ami „nem az a színház”. „Tudom, hogy miről van szó, és azt is tudom, hogy ha ez sikerül, akkor érdemes volt vállalni ezt a kockázatot. Annak alapján, amit láttunk, mindenképpen érdemes volt” – érvelt Tompa, aki azt is fájlalta, hogy egy „kolozsvári magyar intézményhez a román rendőrséget” kellett kihívni.

Az igazgató szerint a botrány nem tesz jót sem az intézménynek, sem a színésznőnek, „egy olyan nyomást tettünk rá a nyilvánossággal, ami nem szükséges számára pszichésen, hogy tovább folytassa a munkáját. Itt nagy esélye van, akkorát lépett előre (…) nem tökömvakareszkuval lépett előre, hanem igenis Zholdakkal”.

Tompa azt is sugallja, hogy az a színész, aki nem vállalja be ezeket a dolgokat, mehet székelyföldi színházakba játszani.

A beszélgetés végén az igazgató meg is fenyegeti az ügyelőt: „ha én minden kis kihágást elkezdek kiszellőztetni, akkor ti nem hiszem, hogy valaha is munkát kaptok egy komolyabb intézménynél.”

Előre közli az igazgató a vizsgálat eredményét

A hivatalos vizsgálat elindulásának napján a bizottság vezetője, Tompa Gábor újból behívta Tatár Ágotát. A beszélgetés felvételét meghallgatva végig az volt az érzésünk, hogy az igazgató már tudja, mi lesz a kivizsgálás eredménye.

Közölte például, hogy ő utánajárt az ügynek, vizsgálat indul, egyben előre leszögezte azt is, hogy „többszörös mulasztás történt (az ügyelő) részéről az eljárást illetően”. Az igazgató szerint akkor van rendben az, ha egy alkalmazott kihívja a rendőrséget, „ha súlyos eset, valaki veszélyezteti bárkinek az épségét”, de „ez nem történt meg”.

Közli azt is, hogy a bántalmazás időpontja és a rendőrség kihívása között 1 óra 40 perc telt el, ezalatt az idő alatt az ügyelőnek konzultálnia kellett volna a vezetőséggel.

„Megnyomod a nukleáris gombot saját szakálladra, hogy képzeled ezt?”, kérdi Tompa.

Elhangzik, az ügyelő célja nem a helyzet megoldása, hanem a botránykeltés volt, így az intézmény imidzsén esett csorbáért felelnie kell. „Eldöntöttem, hogy teljes körű kivizsgálást indítok, amiben rendőrség, bíróság, minden benne lesz”, így az igazgató, hozzátéve, „az összes vétkest be fogjuk perelni”.
A bemutató után egy héttel, a második beszélgetés napján Tatár Ágotát ez a bizottság írásban szólította fel arra, hogy egy sor kérdésre válaszoljon a történtekkel kapcsolatban.

Az ügyelő válaszai alább olvashatóak:

„A rendező kiabálni kezdett Imre Évára, majd közelebb lépett hozzá és lökdösni, rángatni kezdte, majd megütötte a vállát és mellkasát. A körülötte állók nem tettek semmit, a rendező kirohant, őt követte a rendezőasszisztens Vajna Noémi. Telefonon hívtam a színpadra Borsos Leventét, aki nemsokára megjelent. Az előadást folytattuk a második résszel. Legtöbbünk sokkos állapotba került. Én kevéssel az előadás vége előtt kihívtam a rendőrséget, mert féltem, hogy az eset megismétlődhet, hiszen a rendező a második rész alatt ismét feljött a kulisszák mögé.

Továbbá szerettem volna, ha a rendőrség tudomást szerez a történtekről és felvesznek egy jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg. Rövid beszélgetés után, ami köztem és a rendőrök között az intézmény kapusfülkéje előtt zajlott, a rendőrök elmentek, én pedig visszamentem a helyemre a színfalak mögé.

Bántalmazás történt, Andryj Zholdak rendező megütötte és verbálisan is bántalmazta Imre Éva színésznőt, de nem csupán kettejük ügye ez: mindannyiunkat érintett és lesokkolt a történet. A fellépő konfliktusos helyzetet tudomásom szerint ott helyben senki nem kezelte.

A történtek után Borsos Levente a színház udvarán kérdőre vonta a rendezőt, ennyiről van tudomásom, de nem voltam ott. A kiérkező rendőrökkel csak én beszéltem. A rendőrségi jelenlétet azért tartottam fontosnak, mert azt akarom, hogy nyoma maradjon ennek a történetnek.

A rendező nem tisztelte sem a főszereplőt, sem a többi színpadi munkatársat azzal, hogy félbeszakította a szünetet egy ilyen antiszociális megnyilvánulással.

Ha belső ügyként kezeljük, azt jelenti, támogatjuk és egyetértünk az agresszióval és bántalmazással. Szerintem pedig a művészet és a színházi munka nem erről szól.

Az, hogy ez az agresszió megtörtént, legnagyobbrészt annak a felelőssége, aki rendezni hívta Andryj Zholdakot.

Engem munkatársként és ügyelőként, nőként mélyen megalázott és megrázott ez a viselkedés a rendező részéről. Mi mindannyian azért dolgoztunk, hogy az ő művészi elképzelései mentén létrehozzuk az általa rendezett előadást. Felelős felnőtt emberek vagyunk, vigyázunk az előadások belső épségére, normális lefolyására. Ebben éppen a rendező akadályozott meg. Semmilyen sokkterápiát nem fogadok el senkitől azért, hogy az adott előadás «jobban» menjen.

A munkanaplóban nem jeleztem a konfliktusos helyzetet, mert még mindig sokk hatása alatt voltam. A rendőrséget azért hívtam másfél órával a történtek után, mert azt akartam, hogy az előadás végén tudjanak szóba állni a sértettel is. Ez nem történt meg, mert nem várták meg, amíg az előadás befejeződik.

Egy későbbi órában az éjszaka folyamán, kiegészítésként az aznapi munkanaplóhoz röviden leírtam a történteket. A munkanaplónak mindig a teljes transzparenciára kell törekednie, nem maradhatott ki hát ez sem. A bemutatón történt eseményekről a kollégákon és a rendőrökön kívül senkinek nem beszéltem.”

A vizsgálóbizottság munkájának az eredményét, a döntést azóta sem közölték Tatár Ágotával. Az évad végén, 2018. július 7-én értesítették, hogy munkaszerződését, melyet addig évente hosszabbítottak, nem újítják meg.

5 százalékos fizetéslevonás a rendezőnek

Zholdak számára is voltak következményei annak, ami a bemutatón történt. Az eset után négy nappal, március 28-án készült el az incidens kivizsgálásáról szóló jegyzőkönyv (megtekinthető itt). Ez a meglehetősen szűkszavú dokumentum egy „rendező és színészek közötti konfliktusról” beszél, eszerint a rendező a színházzal kötött szerződésének két paragrafusát is megsértette, emiatt honoráriumából 5 százalékot vonnak le.

A cikk megírásához egy sor dokumentumot kértünk ki a színháztól, ezeknek a kiadását nagyrészt elutasították. A színházigazgató Tompa Gábor, valamint a színház által meghívott vendégrendező közötti levelezés kiadását amiatt tagadták meg, hogy az magán e-mail címekről történt, így az „személyes levelezés”.

A színház a második vizsgálóbizottság feljegyzéseinek kiadását is elutasította, így nem tudjuk, hogy a bemutatón történt bántalmazást alaposabban kivizsgálták-e.

Zholdak képviselőjével is leveleztünk. Kiderült, a rendező jelenleg rendez, nem olvas e-mailt, de amint lesz erre ideje, megmutatják neki a kérdéseinket. Jeleztük, hogy amennyiben később válaszolni szeretne, az Átlátszó Erdélyen teret adunk a reakciójának.

Imre Éva akkor úgy döntött, nem szólal meg nyilvánosság előtt, most azonban nyilatkozott az Átlátszó Erdélynek:

„Az eset után nem sokkal áldozatként említettek. Nekem akkor nehezemre esett volna azonosulni ezzel a szereppel, napokkal később pedig arra lettem figyelmes, hogy a középpontban már a színház, illetve a színház vezetősége áll. Ennek a harcnak nem akartam a részese lenni, és véleményt nem formálhattam, hiszen akkor még nem láttam elég tisztán a saját helyzetem.

Másodlagosan pedig egy ilyen intenzív próbafolyamat után szerettem volna levegőhöz jutni, pihenni, újra erőt gyűjteni és gondolkodni azon, hogy tulajdonképpen mi is történt velem az elmúlt pár hónapban. Egyszerűen időre volt szükségem.

Az eset után három hónapig tehettem volna feljelentést, viszont sok vívódás után úgy döntöttem, hogy nem teszem meg. Az ok, amiért nem akartam elindítani egy hosszas jogi eljárást, hogy a hónapok elteltével értelmét vesztette számomra a háborúzás, mivel egyre ragaszkodóbbá váltam az előadás iránt. Az előadás nagyon fontossá vált, mert csakis a szakmámra összpontosíthattam és általa az engem ért sérelmeket sikerült feldolgoznom.

Azért lépek most nyilvánosság elé, mert fontosnak tartom eloszlatni a bemutató estéjét övező tévhiteket, melyeket volt alkalmam több változatban is hallani, és azt remélem, hogy hamarosan lezáródik majd ez az ügy. Én szeretném lezártnak tekinteni a történteket. A rendező a bemutató után elment, és nekünk továbbra is játszanunk kell az előadást legjobb hitünk és tudásunk szerint.”

Epilógus

„Az üvöltésekre emlékszem a legjobban. Nagyon durván üvöltött és szidott, amikor valami nem tetszett neki ‒ emlékezik vissza Sigmond Rita színésznő.

De mi volt a határ?

Sokszor gondolkodtam ezen, hogy számunkra mi volt a határ.

Én sokszor sírva mentem ki próbákról, annyira dühös voltam. Dühös voltam magamra, hogy miért nem állok ki a kollégáimért és üvöltök vissza rá, hogy fejezze be. De úgy éreztem, nem az én feladatom. Amiatt is dühös voltam, hogy miért nem szólok a vezetőségnek.

Féltem.

A próbafolyamat alatt azon vettem észre magam, hogy elfogadtam ezeket a határátlépéseket. Egy folyamatos belső harc volt, az biztos, de amit ő nyújtott, az túlságosan fontos volt. Végre a szakmámat gyakoroltam, a szenvedélyemet, túlzásnak fog hangzani, de minden napot katarzisként éltem meg. És ezt mind úgy, hogy alig voltam színpadon.

Egy embernek, aki elveszíti hitét abban, amit csinál, persze, hogy felébredés és örömforrás egy ilyen. Amikor valamiben benne vagyunk, nagyon nehéz átlátni a dolgokat. Most utólag ki tudom jelenteni, hogy természetesen le kellett volna állítani Zholdakot, sokszor. Ez nem fekete-fehér, és ez így emberi.”

The post Van-e határ bántalmazás és katarzis között, és át szabad-e lépni? Rosmersholm reloaded appeared first on Átlátszó Erdély.