V. C. A. bosszúból a szakításért meztelen képeket osztott meg a lányról annak rokonaival és ismerőseivel. A képeket eszkort oldalakra is feltöltötte a lány telefonszámával és lakcímével együtt. Azt mondta, bármit megtehet, nem lesz következménye, sok pénze van és a szülei befolyásos emberek. Nem M. Ș. D. volt az egyetlen fiatal lány, akinek a meztelen képét megosztotta másokkal.

Románia egy hónappal korábban, 2016 szeptemberében ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. Az Isztambuli Egyezmény célja a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az őket segítő intézmények kiépítése, az elkövetők felelősségre vonása. Az egyezmény hangsúlyozza, hogy az erőszak nem magánügy, hanem állami felelősség, ezért konkrét intézkedésekre kötelezi a tagállamokat. Munkacsoport ellenőrzi, melyik ország hogyan hajtja végre ezeket. Legutóbb két éve készült jelentés Romániáról. 

„Nem vagyok annyira erkölcstelen, hogy saját kezűleg öljek meg valakit.” 

„A helyedben kiugranék az erkélyről.” 

„Amúgy is áldozatnak való vagy.”

Mindeközben V. C. A. ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tartotta lelki terrorban volt barátnőjét. Három napot adott, hogy visszatérjen hozzá, utána arra törekedett, hogy zaklatással öngyilkosságba hajszolja. Még egy hónapon át terjesztette a lány meztelen képeit. M. Ș. D. a szakítási bosszú után azonnal feljelentette volt barátját – ez 2016 október végén történt. 

A lány tortúrájában komoly szerepet játszott a romániai hatóságok inkompetenciája. Ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrég elmarasztalta Romániát, és kártérítés fizetésére kötelezte. Az EJEB 2024 decemberében úgy ítélte, hogy a hatóságok felelőtlen, áldozathibáztató eljárásával és az agresszor aránytalanul kicsi büntetésével Románia megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Konkrétan annak 8. cikkelyét, amely a magánélethez való jogot védi. 

Mi történt nyolc év alatt?

A rendőrség halogatta a nyomozás elindítását, majd folyamatosan megalázta az áldozatot. Arra kérték, hogy kinyomtatva hozza be a rendőrségre a képeket. Azt hangoztatták, hogy ő is hibás, hogy ilyen helyzetbe került. Később megpróbálták rávenni, hogy vonja vissza a feljelentést, és fogadja el az agresszor által felajánlott pénzt. Azt mondták, úgysem lesz eredménye az ügynek, csak akkor, ha valóban öngyilkosságot követ el – ezzel csak erősítve az amúgy is lappangó gondolatot. 

A nyomozást 2020-ban lezárták, többek között arra hivatkozva, hogy nem minősül bűncselekménynek olyan fotók terjesztése, amihez jogszerűen fértek hozzá, azaz valaki önszántából küldte el a terjesztőnek. Az agresszor így megúszta 60 nap közmunkával és nyilvános bocsánatkéréssel. A sértett többször is fellebbezett, de hiába, a hatóságok végül arra hivatkozva zárták le az ügyet, hogy elévült. Ezért M. Ș. D. feljelentette Romániát az EJEB-nél. 

Kettőt előre, egyet hátra

Ugyanebben az időszakban Románia konkrét intézkedéseket is hozott, egyelőre felemás eredményekkel. Például minden megye szociális igazgatóságán kijelölték a bántalmazásos ügyek munkacsoportját: szociális munkások, pszichológusok, jogászok tájékoztatják és segítik az erőszak áldozatait. 

Az viszont esetleges maradt, hogy hol működtet védett házakat az önkormányzat, hol civil szervezet, és mely megyékben hiányzik teljes mértékben ez a szolgáltatás. A tanácsadó központok és védett házak nyilvánosan elérhető adatbázisa minden bizonnyal hiányos, mert a feltöltött dokumentumok 2018-asok. 

Az áldozatok és szemtanúk országosan egységes zöld számon (0800 500 333) kérhetnek tanácsot. Míg 2016-ban 1228 tényleges segítséget kérő hívást fogadtak, tavaly már közel 6300-at. A segélyhívót idén akarták hatékonyabbá tenni, de a törvénytervezet vitáját eddig hétszer halasztották el. A tervezet szerint a segélyhívószámot kifüggesztenék iskolákban, kórházakban, buszmegállókban. A helyi és megyei önkormányzatokat arra köteleznék, hogy minden év végén beszámoljanak arról, mennyit költöttek a családon belüli erőszak megelőzésére. 

Bevezették az agresszorok elektronikus nyomkövetését, egyszerűsítették a távoltartási végzés megszerzését. 2024 decemberétől pedig az intézményekben anonim módon is lehet jelenteni a szexuális zaklatást és visszaélést. 

2024 júniusában lépett hatályba az első európai uniós szintű irányelv a nők elleni és családon belüli erőszak ellen. Előírja például, hogy minden tagállam büntesse az online zaklatást, intim tartalmak terjesztését az érintett beleegyezése nélkül, a deepfake tartalmak terjesztését, de például a kényszerházasságot is. 

Amikor a védelemre hiába vársz

Egy másik áldozat, P. 2018-ban tett feljelentést férje ellen, aki őt és az akkor alig pár éves gyerekeiket is rendszeresen bántalmazta. Bár a távoltartási végzést megkapták 9 hónapra, a bántalmazót csak majdnem két évre rá hallgatta ki a rendőrség először. A férfi elismerte, hogy halálosan megfenyegette a feleségét. 

A nyomozás 5 évig tartott, majd lezárták elévülés és elegendő bizonyíték hiányára hivatkozva. Annak ellenére nem minősült elegendőnek a bizonyíték, hogy a gyerekekről készült pszichológiai jelentés alátámasztotta, hogy bántalmazták őket. Az ügy lezárása után két héttel az apa meglátogatta a gyerekeket, és ismét erőszakosan viselkedett, ezért újból távoltartási végzést kapott. 

Bár annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény hatására kibővítették a családon belüli erőszak fogalmát egy sor bántalmazástípussal, és azt is törvénybe foglalták, hogy a családon belül elkövetett bántalmazás súlyosbító körülményt jelent, az említett ügy ideje alatt mindössze egy távoltartási végzésről döntött a bíróság a nő és a gyerekek javára. Az EJEB ezért tavaly 12 500 euró erkölcsi kártérítésre ítélte Romániát.

Szinte minden második romániai nő érintett

A családon belüli erőszak lefedi a fizikai, szexuális, gazdasági, szociális, társadalmi és lelki bántalmazást. 2020-tól az online bántalmazást is. Ezek akkor is kapcsolati vagy családon belüli erőszaknak minősülnek, ha jelenlegi vagy volt élettársak, házastársak között történtek függetlenül attól, hogy az elkövető együtt él vagy élt-e az áldozattal. 

Egy friss kutatás szerint az Európai Unióban tízből három nőt ért már erőszak valamilyen formában saját bevallásuk szerint. Az is kiderül, hogy Románia az átlagot felfelé húzza: itt minden tíz nőből négy érintett. Közülük legalább egy szexuális bántalmazást élt át. 

Ha kizárólag a párkapcsolaton belüli erőszakot nézzük, ideértve a lelki terrort is, a helyzet még súlyosabb. A kutatás szerint a romániai nők majdnem fele élt már át valamilyen erőszakot intim kapcsolata során, ami szintén jóval magasabb az EU 30 százalékos átlagánál. 

Távoltartási végzés – túl szép, hogy igaz legyen? 

Azóta, hogy 2003-ban megjelent a távoltartási végzés a román jogrendszerben, tizenöt év kellett, hogy gyakorlati védelmet hozzon a bántalmazottaknak. Az előzetes távoltartási végzést 2018 óta a rendőr is kiállíthatja már a helyszínen, legfeljebb öt napra, ha a helyzetet kockázatosnak ítéli. Tavaly nyáron a bírósági távoltartási végzés maximális időtartamát a korábbi hat hónapról egy évre emelték. 

Tavaly augusztus végén lépett hatályba, hogy távoltartási végzést más agresszorok esetében is ki lehet állítani, hogy jobban védjék a fenyegetés, ismételt – akár online vagy telefonon történt – zaklatás, a szóbeli és pszichikai erőszak áldozatait. Az előírt távoltartás ideje alatt az agresszor köteles távol maradni az áldozattól, annak otthonától, munkahelyétől vagy más, rendszeresen látogatott helyeitől. Az agresszort kilakoltathatják a közös lakásból, és akár elektromos nyomkövető viselésére is kötelezhetik. 

Bíróságra került ügyek elemzésében viszont olyan esetekre is rámutattak, ahol bár indokolt lett volna a távoltartási végzés, azt mégsem hagyták jóvá. 

Egy nő kérelmét 2021-ben annak ellenére utasították el, hogy számos bizonyítékkal rendelkezett. Volt élettársa fizikailag bántalmazta, amelyről két évvel korábban orvosi jelentés is készült. Miután a nő szakított vele, halálos fenyegetéseket küldött üzenetben. Késsel fenyegette meg a nőt annak munkahelyén két héttel a távoltartási végzés kérvényezése előtt. A hatóságok mégis úgy ítélték meg, hogy elmúlt a veszélyhelyzet. 

Egy másik esetben a férj hatéves gyermekük szeme láttára bántalmazta terhes feleségét. A házasság alatt a férj rendszeresen fenyegette a nőt és korlátozta a szabadságában, például nem engedte a rokonaihoz a kislányával. A távoltartási végzést mégsem hagyták jóvá. Az elutasítás indoka: a két fél nem elég érett, képtelen a kommunikációra, a nő elszigetelése a családjától pedig nem számít traumának. Sőt a férj azért sem jelent veszélyt, mert külföldön dolgozik, és azzal magyarázta agresszív magatartását, hogy felesége nem értékelte a család fenntartásáért hozott áldozatát. 

Csak a bizalom hiányzik?

Tavaly októberig a rendőrség 111 029 családon belüli erőszakos ügyben avatkozott be. Ennek nagyjából fele bizonyult bűncselekménynek – kétezerrel több eset az előző év ugyanezen időszakához képest. 

Ez a növekedés figyelhető meg végig az elmúlt években: mind a rendőrségi beavatkozás, mind a bűncselekménynek minősülő esetek száma is évről évre magasabb. A rendőrség ezt a növekedést azzal magyarázza, hogy az áldozatok tájékozottabbak, inkább megbíznak a hatóságokban, és ezért hamarabb lépnek. 

Viszont aggasztó, hogy annak ellenére, hogy egyre több családon belüli erőszakot jelentenek, a bíróságra került esetek száma nem növekszik. 

A Filia Központ nőjogi civil szervezet kutatásából kiderül, hogy az áldozatoknak nagyjából 30-40 százaléka elutasítja az ideiglenes távoltartási végzést. Akkor is, ha a rendőrség magas kockázatúnak ítéli meg a helyzetüket. Ezek az áldozatok nem bíznak a hatóságokban, mivel arányos büntetés hiányában egy darab papír szerintük nem tartja távol a bántalmazót. 

Erre engednek következtetni a rendőrség statisztikai adatai is. A tavalyi év első 10 hónapjában a bíróság több mint 11 ezer távoltartási végzést bocsátott ki. Ezeknek szinte 40 százalékát megszegték. Ez az arány nagyjából az elmúlt évekre is igaz. 

A helyben kiállított, legfeljebb 5 napra szóló távoltartási végzéseket arányában kevesebbszer szegték meg, viszont tavaly ezeknek nagyjából 60 százalékát nem hosszabbították meg.

A nyomon követett agresszorok is megszegik a távoltartási végzést

Az elektromos nyomkövető bilincseket 2022 óta három szakaszban tesztelték, október 1-én terjesztették ki az ország összes megyéjére. Ezzel igyekeznek betartatni az agresszorokra szabott távoltartási végzéseket. Viszont 2024 augusztusáig tízből csak egy távoltartott személyre tettek nyomkövetőt, és ezeknek a bántalmazóknak is több mint a fele megszegte a végzést. Az összesen 643 törvénysértés közül mindössze 81 esetben vették őrizetbe a végzést megszegőket.

A nyomkövető rendszer önmagában nem hatékony, ha nincs személyzet, aki betartassa a távolságot. Vannak olyan települések, ahova legközelebb 30-40 km-ről tud kijönni a rendőrség. Ennyi idő alatt a legrosszabb is megtörténhet, ha az agresszor megszegi a rá kiszabott határozatot. A rendőrség adatai szerint nagyjából 13 ezer új rendőr hiányzik a védelmi struktúrából.  

Papíron kipipálják, de a helyszínen nem tudnak róla

Három éve nyitották meg az első központot a szexuális bántalmazások áldozatainak. Ma tíz ilyen központ van az országban, különböző megyék sürgősségi kórházában az ANES, az esélyegyenlőségi ügynökség szerint. Az ANES ezeket a központokat 2,5 millió euróból, norvég alapból hozta létre az Isztambuli Egyezményben szabott kritériumok teljesítésére. 

Ezekhez a központokhoz nagyon kevés áldozat fordul, mutatta ki a PressOne. A rendőrségtől kapott információik alapján 2020-2024 áprilisa között naponta öt ember vált szexuális bántalmazás áldozatává. Az elméletileg működő tíz központ ez idő alatt 72 esetet regisztrált, bár a kórházak és az ANES eltérő statisztikát mutatott a lapnak. 

Amikor a PressOne újságírója magát áldozatnak álcázva sorra felkereste ezeket a kórházakat, mindössze három esetben kapott érdemi információt tényleges szolgáltatásokról. Karácsonykőn például a pszichiátriára küldték, a pszichiáter a szociális munka osztályra, a szociális osztály vissza a pszichiátriára. Marosvásárhelyen és Szatmáron nem is hallottak erről a központról. 

Leírtuk, mit akarunk, de nem tudjuk, honnan indulunk

Az ANES 2023-ban publikálta a 2027-ig szóló országos stratégiát a nemek közötti egyenlőtlenség és a családon belüli erőszak felszámolására. A stratégia célja „egy modern és demokratikus Románia, amelyben a nők és férfiak esélyegyenlősége a haladás alapja, és amelyben a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak jelenségét egyre kevésbé tolerálja a társadalom”. Ez a cél „kollektív és intenzív erőfeszítést igényel”.

Amikor azonban az ehhez kapcsolódó célkitűzéseket részletezik, a legtöbbnél olyan rizikófaktorok szerepelnek, mint az aktorok érdektelensége, finanszírozási problémák, elégtelen személyzet, területi egyenlőtlenség, valamint az egységes statisztikai adatok hiánya.

Úgyhogy 2024 februárjában meg is állapodtak az érintett intézmények a releváns statisztikai adatok összehangolásában, meghatározott feladatokkal. Például az ANES koordinálja a statisztikai adatok gyűjtését, tárolását és jelentését, valamint a releváns mutatók rendszeres továbbítását nemzeti és nemzetközi szervezetekhez. 

A rendőrség adatokat szolgáltat a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri intézkedésekről és bűncselekményekről, beleértve az áldozatok és elkövetők nemét és kapcsolati státuszát. Az egészségügyi minisztérium a családon belüli erőszakkal összefüggő kórházi eseteket és diagnózisokat jelenti, míg a Legfelső Bírói Tanács negyedévente jelentést készít a bírósági ügyekről nem, életkor, áldozat-agresszor közötti kapcsolat szerint. 

A nők elleni erőszak túlmutat a családon belüli erőszak jelenségén 

Ezt pedig úgy tűnik, hogy a romániai törvényalkotók nem veszik figyelembe. Annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény is előírja, hogy a nők elleni erőszak bárminemű formáját meg kell előzni és fel kell számolni, ehhez pedig átfogó intézkedésekre és adatokra van szükség, az országos stratégia is csak a családon belüli erőszak felszámolására fogalmaz meg célkitűzéseket.

A statisztikai adatokat előállító és egységesítő különböző állami szervekből álló munkacsoport is csak a családon belüli erőszak adatait központosítja. Az viszont mindenképp előrelépés, hogy a távoltartási végzéseket kiterjesztették a családon belüli erőszakon kívüli esetekre is.

Az Isztambuli Egyezmény előírásainak betartását monitorozó kutatócsoport, a GREVIO legutóbbi jelentésében egy sor javító szándékú javaslatot fogalmaz meg Románia számára. A GREVIO 

• felhívja a hivatalok figyelmét a statisztikai adatok gyűjtésére;
• felszólítja a román hatóságokat, hogy növeljék a központi és helyi költségvetési forrásokat a nők elleni erőszak megelőzésére és leküzdésére, 
• vegyék figyelembe a költségvetés tervezésnél a nemi szempontot is, 
• és ne csupán külföldi támogatásokra támaszkodjanak az egyezmény előírásainak teljesítésére. 

A GREVIO javasolja a segélyhívószám kiterjesztését többféle erőszakra és más kisebbségi nyelvekre. Kifogásolja, hogy a családon belüli erőszak problémáján túl kevesebb hangsúlyt fektetnek más jellegű agresszió megfékezésére, mint például a kényszerházasság, a kényszerabortusz, kényszersterilizálás. A GREVIO kiemelte, hogy a szakszolgáltatásokat hozzáférhetőbbé kell tenni a többszörösen hátrányos helyzetű nők: a vidéken élő, idős, roma, bevándorló nők számára. 

Mit tesz az RMDSZ a nőkért?

Családon belüli erőszak, nők elleni erőszak, kiskorú édesanyák, nemi egyenlőtlenség – ezeknek nyoma sincs az RMDSZ következő négy évre szóló józan ész programjában.  A nők csak anyaként, a családvállalás és munkavállalás közötti egyensúly kontextusában jelennek meg. Annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek ez a programja szociálisan egészen érzékenyre sikeredett: az egyenlőtlenség problémájával indít, kitér a lakhatási válságra, a mélyszegénység felszámolására, az idősgondozás támogatására.

Az RMDSZ viszont a törvényhozásban felvállalta a nők elleni erőszak témáját az Isztambuli Egyezmény ratifikálása óta. Nőszervezete közéleti kampánnyal, képviselői pedig kisebb botránnyal kezdték ezt 2017 tavaszán. Az első kezdeményezésük ugyanis

az első pofon törvényeként híresült el.

Bár a törvénytervezet az áldozatokat valóban védő intézkedéseket tartalmazott, volt egy olyan rész, amin a közvélemény egy része felháborodott. 

A tervezet „az első pofont elnézte”. Vagyis ha az agresszornak korábban nem volt erőszakos ügye, az áldozat pedig megbocsát és visszavonja a feljelentést, akkor az agresszor mentesül a büntetőjogi felelősség alól. Vagyis a tervezet figyelmen kívül hagyta, hogy a bántalmazó akár manipulációval vagy kényszerítéssel is elérheti, hogy a másik fél visszavonja a feljelentést. 

Ez mégis előrelépés volt, mert a korábbi törvény alapján annyiszor úszhatta meg az agresszor, ahányszor visszavonták a feljelentést ellene. A közfelháborodás is előrelépést jelzett: hogy a társadalom egy része már nem fogadja el, hogy akár csak egy pofon is elcsattanjon a családban.

A végső törvénybe végül az RMDSZ javaslatait is beemelték 2018-ban, a feljelentés visszavonásának lehetősége az első bántalmazásnál pedig a mai napig fennáll. Hiszen lehetnek olyanok, akik megváltoztatják erőszakos viselkedésüket, ahogy megtapasztalják, hogy agressziójuk nem marad a családon belül.

Ez a törvény a fizikai, szexuális, pszichikai, gazdasági, szociális és szellemi erőszakot is családon belüli agresszióként azonosítja. Lehetővé tette az azonnali távoltartási végzést, látlelet kiállítását a sürgősségi osztályokon, kötelezte a hatóságokat adatgyűjtésre, a zöldszám és a megyei intervenciós csapatok létrehozására.

A kampány segít, de nem elég

Ugyanebben az időben indította el az RMDSZ Nőszervezete a Nők Elleni Erőszak Elleni Kampányát (NEEEM). 2021-ben a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára ismét kampányvideókkal készültek, ahol nők mesélik el a bántalmazó kapcsolatból való kilépésük történetét. A kommentekben többen számolnak be arról, hogy ők is hasonlókat éltek át. 

Volt azonban olyan eset is, amikor a Nőszervezetet konkrétan megkeresték, és nem segített. „Írtam az RMDSZ Nőszervezetének, láttam, hogy van egy kampányuk, hogy a Nők elleni erőszak nem magánügy. Választ nem kaptam a levelemre. Beszéltem telefonon vezető beosztásban lévőkkel, azt mondták, visszahívnak. De azóta még nem kerestek. Akkor is vártam volna a hívásukat, ha nem tudnak segíteni” – mesélte el Pethő Attila áldozata a történetét a Ligetnek. A nő 2022-ben hozta nyilvánosságra a terrort, amelyben élt. Az a Pethő Attila bántalmazta éveken keresztül, aki Fideszes politikussal fotózkodott Budapesten, miközben itthon körözték. 

Csak a nők dolga?

Az elmúlt négy évben az RMDSZ képviselői több olyan törvénytervezetet támogattak, amelyek a nők helyzetének javítását célozzák. Ezek javarészt családtámogatási tervezetek, de előfordultak javaslatok a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzésére és felszámolására. 

Az erőszak megelőzése és felszámolása úgy néz ki, mintha csak a nők dolga lenne az RMDSZ-ben: főleg Csép Éva Andrea, néha Biró Rozália kezdeményezett ilyen célú törvényeket más pártok képviselőivel együtt. Csép az egyik legaktívabb parlamenti politikusa a pártnak a mennyiségi mutatók alapján. Nehéz követni, mennyire aktívak a kezdeményezők és a társuló támogatók a különböző javaslatok kidolgozásában, de a sajtóban Csép Éva Andrea beszél ezekről a leggyakrabban. Támogatta például, hogy 

• a családon belüli erőszak fogalma több bántalmazási típust fedjen le, 
• kibővítsék a távoltartási végzés maximális időtartamát,
• kiterjesszék az előzetes távoltartási végzést a nem családon belüli erőszakos cselekedetekre is.

Ahogy azt is, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai gyors segélyhez férjenek hozzá, és ingyenes jogi segítséget kapjanak a családon belüli erőszak áldozatai. 

42 parlamenti képviselő javasolta a kiskorú édesanyák kiszolgáltatottságának csökkentését abban az értelemben, hogy a legalább 16 éves édesanyák jogilag is rendelkezhessenek magukról és gyermekükről. Ezáltal rendezhetik a hivatalos ügyeiket, és a gyermeknevelési támogatásokhoz is hozzáférnek. Korábban a kiskorú édesanya szülei vagy felnőtt párja láthatta el ezeket a feladatokat, de az indoklásban szereplő esettanulmányok rámutattak, hogy ez a fajta kiszolgáltatottság gyakran a bántalmazás melegágya. 

Kezdeményezőként szerepel Csép mellett Biró Rozália neve is annál a javaslatnál, amely jobban népszerűsítené az erőszakesetekben hívható zöld számot, és pontosítaná a különböző intézmények feladatait a családon belüli erőszak visszaszorításában. A szavazást viszont erről a javaslatról már hetek óta halogatják a parlamentben. 

Pénz nincs, csak képmutatás

Egyes javaslatokat azzal süllyesztettek el, hogy a kormány szerint nincs rájuk pénz. Például azt, amely a rászoruló nőknek biztosított volna havonta szociális vouchereket higiéniai eszközökre, a menstruációs szegénység ellen. Bár a szenátus elfogadta, és különböző szakbizottságok is pozitívan bírálták el, a kormány 2021 végén mégsem támogatta. Főként arra hivatkozott, hogy ezeket az intézkedéseket fedezzék a helyi büdzséből, ha igény van rájuk, de országos szinten nincs rá keret. 

A törvénytervezetet javarészt az USR kezdeményezte, de ott szerepelt Csép Éva Andrea és két-három PSD-s, PNL-s képviselő neve is. A tervezetet nem meglepő módon az a kormánykoalíció kaszálta el, amelyből néhány héttel korábban lépett ki az USR, de amelyben az RMDSZ benne maradt még egy ideig. 

Szintén részben a pénz miatt kaszálták el azt a javaslatot is az abortuszhoz való hozzáférés támogatásáról, amely egyébként nem kerülne sok pénzbe. Csép Éva Andrea itt is szerepel a kezdeményezők között. Ez a javaslat szankcionálná azokat az orvosokat, akik állami kórházban lelkiismereti okokra hivatkozva nem végzik el az abortuszt, de ugyanők magánkórházban igen. 

A probléma meglétét maga a tervezet indoklása is a Jurnalul Decretului tényfeltáró projekttel támasztotta alá. Ez megállapította, hogy 2017-2021 között azokban a Neamț megyei állami kórházakban, ahol van nőgyógyászati részleg, egyetlen terhességmegszakítást sem végeztek, míg ez idő alatt a privát kórházban kétezret. Miközben jelentős az átfedés a magán és az állami praxisban dolgozó orvosok között. 

A tervezet kötelezné a megyei és városi kórházakat, hogy azokban legalább egy orvos végezzen terhességmegszakítást. Olyan weboldalt is szorgalmaz, ahol az egészségügyi minisztérium a családalapításról, a fogamzásgátlás lehetőségeiről és a terhességmegszakítás folyamatairól tájékoztatja az érdeklődőket. 

A törvénytervezetet azonban sem a szenátus, sem a kormány nem támogatja arra hivatkozva, hogy nincs elég számszerű adat a jelenségről, és hogy a romániai orvosok elkötelezettek a szexuális nevelés és a nők egészsége iránt. Persze arra is hivatkoznak, hogy erre sincs anyagi keret. 

A novemberi kampányhajrában megkerestük Csép Éva Andreát és külön az RMDSZ Nőszervezetét. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékelik az elmúlt éveket a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak felszámolásával kapcsolatos törekvések tekintetében, mivel járult hozzá az RMDSZ és miket terveznek a következő 4 évre a témában. A kampányhajrára hivatkozva nem kaptam válaszokat. Kérdéseimre az ANES sem válaszolt, holott az ügynökség nem kampányüzemmódban működött. 

A törvény önmagában nem elég

Azt, hogy a romániai igazságszolgáltatásban dolgozók egyéni felelősségén is sok múlik, az Emberi Jogok Európai Bíróságának számai is mutatják. Az EJEB statisztikáját nem bűncselekménytípusok szerint állítják össze, hanem azok a jogok szerint, amelyeket a beperelt állam nem tudott megvédeni, vagy saját maga sértett meg.

2023-ban az EU-s tagállamok közül Romániának volt a legtöbb kivizsgálás alatt lévő ügye a strasbourgi bíróságon, összesen 4171. Ugyancsak Romániát ítélték el a legtöbbször, összesen 74 alkalommal. Az ítéletek majdnem fele embertelen bánásmód miatt született, de a tisztességes jogi eljáráshoz, illetve a magán- és családi élethez való jog megsértése is többször előfordult. 

The post Amúgy is áldozatnak való vagy? appeared first on Átlátszó Erdély.

A bíróság tanúként hallgatott meg engem 2021 februárjában, a Lukács Antal udvarhelyi kórházigazgató vs. UH.ro perben, amit aztán az UH megnyert.

A beszélgetés egyik pontján a következő párbeszéd zajlott (a magyar fordítás a román verzió alatt):

Bírónő: Aţi avut şi alte surse în afară de cele pe care le-aţi indicat?
Ufó: Da, am avut surse şi din interiorul spitalului, care mi-au confirmat anumite lucruri, dar nu pot să vi le spun pe nume. Pot să vă spun mai multe dacă mergem între patru ochi şi vorbim, dar …
Bírónő: Nu putem merge între patru ochi.
Ufó: Atunci îmi pare rău dar trebuie să-mi protejez sursele, şi domnul director este cunoscut, este notoriu că e răzbunător. Nu pot să-mi permit să vă spun numele surselor din cadrul spitalului, şi nici măcar funcţiile lor.
Bírónő: V-am atras atenţia la început, că aveţi obligaţia să spuneţi adevărul, şi consecinţele penale ale unei mărturii mincinoase. Asta înseamnă că trebuie să spuneţi tot adevărul pe care-l ştiţi.
Ufó: Eu din câte ştiu am obligaţia să-mi protejez sursele. Iertaţi-mă, dar …
Bírónő: (cuvant neînţeles) sunteţi …, aveţi vreo scutire legală de la obligaţia de a spune adevărul?
Ufó: Eu cred că există lege care spune că am obligaţia să-mi protejez sursele. Mai bine mor decât să-mi spun sursele în faţa avocatului inamic, care …
Bírónő: Riscaţi o condamnare penală, decât să spuneţi adevărul?
Ufó: Da. Nu să spun adevărul, să-mi dezvălui sursele.
Bírónő: V-am întrebat direct, care sunt sursele dumneavoastră, şi aţi zis că refuzaţi să răspundeţi.
Ufó: (suspin)
Bírónő: Nu v-am întrebat direct?
Ufó: Nu mă înţelegeţi greşit, am obligaţia să-mi protejez sursele. Serios. Domnul director vânează acei oameni care din interiorul spitalului mai scot câte o informaţie. Şi doamna avocat a domnului director, data trecută când ne-am întâlnit, numai asta vroia să ştie: Cine? Cine? Cine? Cine? Cine? Nu-mi permit … deci oamenii ăia îşi riscă jobul, îşi riscă viaţa. Eu nu-mi permit să-i menţionez …
Bírónő: Eu zic să nu exagerăm şi să nu dramatizăm. Vă rog.
Ufó: Eu am obligaţia … Serios: mai bine merg la închisoare decât să-mi dezvălui sursele şi să-i pun în … risc.
Bírónő: (începe consemnarea)

Magyarul:

Bírónő: Voltak más forrásai is az említetteken kívül?
Ufó: Igen, voltak forrásaim a kórházon belül is, akik megerősítettek bizonyos dolgokat, de nem mondhatom meg a nevüket. Többet tudok mondani, ha kimegyünk négyszemközt beszélgetni, de…
Bírónő: Négyszemközt nem mehetünk.
Ufó: Akkor sajnálom, de meg kell védenem a forrásaimat, és az igazgató úr köztudottan bosszúálló. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megmondjam a kórházon belüli források nevét, de még a funkciójukat sem.
Bírónő: Már az elején felhívtam a figyelmét arra, hogy kötelessége igazat mondani, és hogy a hamis tanúzás büntetőjogi következményekkel jár. Ez azt jelenti, hogy a teljes igazságot kell elmondania, amit tud.
Ufó: Amennyire én tudom, kötelességem megvédeni a forrásaimat. Bocsásson meg, de…
Bírónő: (érthetetlen szó) Önnek.., van valamilyen jogi felmentése az igazmondási kötelezettség alól?
Ufó: Azt hiszem, van egy törvény, amely kimondja, hogy kötelességem megvédeni a forrásaimat. Inkább meghalok, minthogy elmondjam a forrásaimat az ellenfél ügyvédje előtt, aki…
Bírónő: Inkább kockáztatja a büntetőjogi ítéletet, minthogy elmondja az igazat?
Ufó: Igen. Nem hogy az igazat mondjam, hanem hogy felfedjem a forrásaimat.
Bírónő: Direkt megkérdeztem, hogy mik a forrásai, és azt mondta, hogy nem hajlandó válaszolni.
Ufó: (sóhaj)
Bírónő: Nem kérdeztem meg direkt?
Ufó: Ne értsen félre, kötelességem megvédeni a forrásaimat. Komolyan. Az igazgató úr vadássza azokat az embereket a kórházon belül, akik információkat adnak ki. És az igazgató úr ügyvédnője, amikor legutóbb találkoztunk, csak ennyit akart tudni: Ki? Ki? Ki? Ki? Ki? Nem engedhetem meg magamnak… tehát ezek az emberek a munkahelyüket, az életüket kockáztatják. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megemlítsem őket…
Bírónő: Én azt mondom, ne reagáljuk túl és ne dramatizáljunk. Kérem!
Ufó: Kötelességem… Komolyan: inkább megyek börtönbe, minthogy felfedjem a forrásaimat, és kitegyem őket… kockázatnak.
Bírónő: (elkezdi a lejegyzést)

Fordítás: DeepL (nagyon jó fordító, szívből ajánlom).

A vallatás roppant kellemetlen volt.

A bírónő már kezdettől fogva ellenségesen viselkedett, és játszotta a nagy kutya – kis kutya játékot. Úgy viselkedett velem, mint egy kapcával. Mire a beszélgetésnek erre a részére értünk, már úgy össze voltam törve, hogy a szavak sem jutottak rendesen eszembe.

Mikor elkezdett zsarolni a büntetőjogi ítélettel, és csapdákat állított fel, hazugság kategóriába sorolva a források védelmét, erősen igazságtalannak éreztem ezt az egész román igazságszolgáltatást. Kellett figyelnem, hogy ne törjek ki, és ne mondjam meg az övéhez hasonló stílusban, hogy fingja nincs a szakmánk működéséről és annak jogi hátteréről.

Az ügyvédnőnk felkészített, hogy semmi pénzért ne pofázzak vissza, és kontrolláljam az érzéseimet. De azért benne is dúlt a harc, fél szemmel láttam, hogy pár centit emelkedik meg a székében, hogy szóljon közbe és védjen meg, aztán visszaül, aztán megint megemelkedik picit, megint visszaül.

Utólag bevallotta, többször is közel volt, hogy közbelépjen, de visszafogta magát, mert tudta, hogy nem segít az ügyünkön, ha közbeszólásával felbosszantja az egyébként is nagyon ellenséges bírónőt. S közben bízott benne, hogy valahogy kibírom ezt a támadást.

A forrásvédelem törvényessége

Miért éreztem igazságtalannak a bírónő hozzáállását? Mert a törvények megengedik nekünk újságíróknak, hogy megvédjük a forrásainkat, és ő ezt, főleg, ha ilyen ügyei vannak, kellene, hogy tudja. Vagy ha nem tudja, akkor óvatosabban kellene, hogy bánjon ezzel a kérdéssel, nem ennyire magabiztosan és keménykezűen.

Őszintén, a vallatás pillanatában én sem tudtam volna megmondani, hogy hányas törvény hányas cikkelye garantálja, hogy megvédhetem a forrásaimat. De aztán elkezdtem utánanézni. Az ügyvédnőnktől kaptam egy jó könyvet, Sorin Alexandru Vernea: Dreptul comunicării. Nagyon szépen összeszedi egy csokorba az adott témájú törvényeket. A források védelménél a következő törvényeket sorolja fel:

8/1996

504/2002

Ezek hazai, romániai törvények. Nemzetközi szinten az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára hivatkoznak, amely az európai egyezmény 10. cikkelyére hivatkozva szavatolja az újságírók forrásának a védelmét.

És végül van az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (2000) 7 sz. Ajánlása.
Amit az említett könyv szerzője a soft-law kategóriába sorol, de ebben van a legszebben leírva, hogy miért és hogyan kellene megvalósítani a források védelmének jogi hátterét.

Romániában ez a terület is, mint szinte minden más, tele van joghézagokkal. A 8/1996-os törvény a szerkesztőre és producerre vonatkozik, akik a szerző kérésére megőrizhetik a forrás titkosságát. De nem mondja ki tisztán, hogy az újságíró is megőrizheti a forrás titkosságát, ha a forrás kéri.

Az 504/2002-es törvény, amelyik nagyon szépen leírja, hogy az újságíró megőrizheti a forrásai titkosságát, és hogy a bíróság csak milyen esetekben kötelezheti őt a titok felfedésére, az audiovizuális törvény, és nem alkalmazható az online és a nyomtatott sajtóra, írja a fentebb említett könyv szerzője.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európa Tanács ezeket a dolgokat sokkal tisztábban látja és fogalmazza meg, de az rajtunk sokat nem segít, ha a mi jogrendszerünkbe ez nincs beépítve, és a kisvárosi bírók ezzel nincsenek tisztában.

Bosszúálló vezetők kihasználják a bíróságot

Egy környékünkbeli intézményvezető, akit egy anyagomban megemlítettem, tavaly megkérdezte, hogy ki volt a forrásom, aki őt nem túl szép kontextusban említette. Mondtam, hogy nem mondhatom el. Hát beperelhet, s megtudja, mondta lazán. Mert ő már perelt be egy udvarhelyi újságírót, és abból a bíró kiszedte a forrás nevét, és végül az illetőt, azaz a forrást ő számonkérte és jól megríkatta. Mondtam neki, nyugodtan pereljen, lássuk, belőlem ki tudja-e szedni a forrásom.

Nagyon aggasztó, hogy gyakorlattá vált ez, hogy bosszúvágyó emberek a bíróságot használják az újságírók ellen. Kizsaroltatják az újságírók forrásait, majd hatalmukkal visszaélve bosszút állnak rajtuk. És szomorúnak találom, hogy ebben a bíróság partner.

Írtam a bíróságnak, hogy miről fog szólni ez az anyag, és átküldtem a beszélgetést a bírónővel. Lehetőséget adtam nekik, hogy megvédhessék magukat, kifejthessék a véleményüket. Elmondhassák az érveiket, miért van szükség az újságírók ilyen szintű megfélemlítésére, fenyegetésére bűnügyi perrel, mi ennek a célja. Megírtam nekik, hogy aggasztó ez a jelenség, hogy az udvarhelyi bíróságot erre használják a bosszúvágyó intézményvezetők. Felajánlottam nekik, hogy ha személyesen szeretnének találkozni egy beszélgetésre, akkor szívesen állok a rendelkezésükre. Levelemet legalább hatszor megnyitották, de nem válaszoltak rá, és a személyes találkozó lehetőségével sem éltek.

Miért fontos nekünk, újságíróknak, hogy megvédjük a forrásainkat?

Mert hiteles információ nélkül nincs hiteles újságírás. De hiteles forrás nélkül nincs hiteles információ. És a leghitelesebb források legtöbbször azok az emberek, akik a történések tövéről szállítják az információkat. Akik napi szinten találkoznak a témával. Abban az intézményben dolgoznak, vagy valakijük révén kapcsolatban állnak azzal az intézménnyel, amelyikből adatokat szeretnénk. Vagy üzleti okokból kiszolgáltatottjai, esetleg áldozatai annak az intézménynek.

Ezek az emberek ki vannak téve az intézményvezetők kényének-kedvének. Főleg egy ilyen nemes, bosszúállásra épített erdélyi magyar környezetben, ahol mindenki fél mindenkitől, még a saját árnyékától is. Mert ha kiderül rólad, hogy szóba álltál egy oknyomozó újságíróval, akkor az a minimum, hogy megkeserítik a munkahelyi életed, de ha tehetik, ki is rúgatnak.

Ha olyan szakmában dolgozol, ami eléggé központosított, mint például az egészségügy vagy a tanügy, akkor akár a karrierednek is búcsút inthetsz, mert megfelelő személyek ajánlására sehol nem fognak többé alkalmazni. De a párod vállalkozása is számíthat a különféle szervek látogatására, a közegészségügytől a számvevőszékig, és akár üzleti partnereket is veszíthet megfelelő jóakarók ajánlásának hála.

Ilyen aljas játékokra épül egész erdélyi magyar társadalmunk. Egyre inkább olyan emberek kerülnek pozícióba, akik ebbe a rendszerbe passzolnak, akiknek van gyomruk ezt szolgálni. És az RMDSZ egyeduralomra törése, illetve a Fidesz irányába mutatott szervilizmusa is megerősíti ezt a jelenséget. Vagy tagja vagy a rendszernek, és szolgálod azt, vagy ha picit is kritizálod, akkor ellenségként vagy kezelve, és elkezdenek kicsinálni. Így nem csoda, ha egyre kevesebben vannak olyan bolondul tökösek, hogy búcsút intsenek a karrierüknek vagy a nehezen felépített vállalkozásuknak csak azért, hogy névvel vállalhassák az igazságot.

Ezért mi nagyon komolyan vesszük a források védelmét,

átvállaljuk a felelősséget a hiteles forrásainktól. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy amint napvilágot lát egy információ, amint nyilvánosságra kerül egy-egy ügy, azonnal hadjárat indul, hogy megtalálják a szivárogtatót, és megbosszulják forrásaink őszinteségét vagy igazságigényét.

A mi felelősségünk az, hogy ez ne történhessen meg, vagy legalábbis ne rajtunk keresztül, vagy a mi mulasztásunk miatt történjen meg.

Ez nemcsak, hogy törvényes jogunk, de szakmai kötelességünk is. Minden valamirevaló újságírói etikai kódex foglalkozik ezzel, és kimondja, hogy az újságírónak kötelessége megvédeni a forrásait. Alább egy részlet a Főszerkesztők fórumának etikai irányelveiből, amelyet szerkesztőségünk irányadónak tart.

A források védelme szakmánk legalapjának legalapja, enélkül újságírás és főleg oknyomozó újságírás nincs. Aki kiadja a névtelenséget kérő forrását, az teheti le a tollat, és kereshet más szakmát magának, mert ebben a szakmában már úgyse fogja komolyan venni senki.

Lehet hazudozni névtelenül?

Alapvetően bárki kérhet névtelenséget, de ez nem jelenti azt, hogy bárki hazudozhat a névtelenség védelme alatt, és semmi baja nem esik.

A névtelenség leple alatt kapott információkat sokkal alaposabban ellenőrizzük, mint a névvel felvállalt információkat vagy véleményeket. És ha kiderül, hogy egy forrás szándékosan hazudott, félrevezetett, vagy személyes bosszúból megpróbált átverni a névtelenség leple alatt, hát, annak a forrásnak a védelméért biztos, hogy nem fogunk büntetőpert vállalni. És következő alkalommal a névtelenséget sem biztosítjuk neki.

Ahogy el fogok gondolkodni azon is, hogy ezeknek a kórházi alkalmazottaknak a következő megkeresésre is hogyan reagálok. Mert amíg engem a bírónő bűnügyi dossziéval fenyegetett, mert nem adom ki a nevüket, addig ők a kórházigazgató kérésére leveleket írtak, hogy az igazgató milyen fasza csávó, és hogy a kórházban mennyire rendben van minden. Leveleket, melyeket az igazgató azért kért, hogy benyújtsa őket a bíróságon bizonyítékként ellenünk.

Így adódott, hogy azok a kórházi alkalmazottak, akik pár hónappal azelőtt könyörögtek, hogy írjam meg a gondokat, mert ha nem, az egész kórház megszívja az igazgató hozzáállása miatt, később leveleikkel tanúskodtak ellenem a bíróságon, és még a saját Facebook-oldalukon is lelkesen megosztották ezeket a leveleket, önszántukból. Ezek után még én védjem a névtelenségüket, büntetőpert reszkírozva, aminek a vége börtönbüntetés és pénzbírság lehet.

Ok, megtettem, mert az ígéretem kötelezett, és mert az információik igaznak bizonyultak. De azért megjegyzem, a következő névtelenség-igényekre való tekintettel, hogy a névtelenség biztosításáért cserébe nem kérek hátbaszúrást.

Ezeket azért írtam le, hogy ne higgye senki azt, hogy bármit megtehet a névtelenség leple alatt. Főként azt nem, hogy hazudhat. De ezen kívül minden marad a régi:

A névtelenséghez való jog a továbbiakban is minden jóhiszemű és valós információt adó forrásunknak kijár. És ha kell, bármi áron, akár börtönbüntetés árán is megvédjük forrásaink névtelenségét. Köszönjük az információkat minden volt és jövendő forrásunknak!

Itt írtuk le, hogyan lehet velünk kapcsolatba lépni biztonságos csatornákon.

The post Felpaprikázódott bírónő próbálta kizsarolni a forrásaink nevét appeared first on Átlátszó Erdély.