De igazán akkor kezdtek érdekelni, amikor életem első hódjával nem az erdő mélyén, a vadonban, hanem a kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetem udvarán futottam össze 2022-ben. Arra lettem figyelmes hogy egy csapat lány sikoltozik: – Patkány, patkány! – és nem mernek átmenni a hídon, amelynek közepén egy fiatal hód sütkérezett. Egyáltalán nem zavartatta magát. Ugyanebben az időszakban a Rózsák parkjánál is láttak egyet. Onnantól célzottan figyeltem a Szamost és a csatornákat. 

Néhány hónap múlva újból találkoztunk. Nem a legromantikusabb helyen, a Törökvágás aljában, két gyárterület között a Nádas-patakban. Először láttam urbánus közegben azt, ahogy a hódok tevékenykednek, fákat rágnak, gátat építenek. A vadon titokzatos építőmesterét most egy betonfalakkal határolt, a gyárépületek eldugott szemétlerakójaként szolgáló patakban láttam újra.

Ekkor döntöttem el, hogy hódokkal szeretnék foglalkozni. 

Az elkövetkezendő három évben elkezdtem felmérni a kolozsvári hódokat a Szamos és Nádas partján, és a tanyánk melletti vad hódokat a Vargyas-szoros és Kirulyfürdő környékén. 

Idén következik Kolozsvár többi patakának a felmérése is. Bárhova megyek, mindig vetek egy pillantást a folyókra, hátha kapok hódokra utaló nyomokat – olyan mint valami kincskereső játék. Izgalmas hódokat keresni a városban, mindig ott vannak, ahol senki sem jár, a legvisszataszítóbb, eldugottabb helyeken, ahol mindig van felfedeznivaló.

Mivel sokan kártevő óriásrágcsálóként gondolnak rá, hasznosnak találtam, hogy beszéljünk egy kicsit azokról a tévhitekről, amelyek erről a szigorúan védett fajról, a hódról terjednek. A hódok jelenlétének pozitív és negatív hatásairól, valamint az utóbbiakkal kapcsolatos megoldásokról fogok a továbbiakban értekezni.

A gazdák, az önkormányzatok és a vízügy bundás kis réme

Az elmúlt években több hóddal kapcsolatos hír is bejárta a sajtót. Ezekből általában az tetszik ki, hogy az önkormányzatoknak fogalmuk sincs, mit kell tenniük, ha megjelenik egy hód. És egyáltalán nem könnyű a helyzetük, ha belegondolunk, hogy micsoda következetlenségek vannak a szabályozásban. 

Legutóbb Kolozsváron szült indulatokat, hogy egy Mező (Câmpului) utcai kert végébe beköltözött hód kirágott több gyümölcsfát is. A környéken élő közösség két csoportra szakadt. Voltak, akik örültek az állatnak, és voltak, akik attól tartottak, hogy a hód ügyködésének következményeként megemelkedik a vízszint, és kár keletkezik az ingatlanokban. Erre nem sok esély van. Arra már több, hogy a gazdák kertjében a gyümölcsfákat megrágja az állat, vagy mocsarassá válhat a terület.

A kolozsvári városháza nem mondhatni, hogy helyesen járt volna el. Hatástanulmány készítése és – szükség esetén – a hód áttelepítése helyett ráküldte a városi köztisztasági vállalatot, hogy rombolja le a hód által épített gátat. Védett fajról lévén szó, ez teljes mértékben illegális.

Ráadásul a városházának sikerült kétszer is szabályt szegnie. Igaz, másodszor már zöldterület-rendezésnek álcázták a hód elüldözésére tett erőfeszítéseket. Mentségükre legyen mondva, nagyjából mindenki ezt teszi Erdélyben, aki „konfliktusba” kerül a hóddal, ugyanis

jelenleg nagyon bonyolult a helyzet megoldása. 

Mivel szigorúan védett faj, egyetlen hatóság sem léphet fel ellene. Tilos mind benne, mind élőhelyében kárt tenni. Az egyetlen intézmény, ami mégis tehet valamit, az a hódok betelepítését is koordináló Állami Erdészeti Kutató és Fejlesztő Intézet (ICAS), ő végezheti el a hatástanulmányt a Román Akadémiával közösen.

Az áttelepítés is az ICAS feladata lenne, de egy általunk megkérdezett szakértő szerint erre nem sűrűn van példa. Már csak azért sem, mert fölösleges: a szabadon hagyott remek élőhelyet egy másik hódcsalád vagy egyed kisvártatva elfoglalná.

A gazdák leggyakrabban nem is járják be a hivatalos utat. Egyszerűen elbontják a hódvárat, mint Székelyföldön gyakran megtörtént az általunk megkérdezett forrás szerint. Az is baj, hogy hódkárra nem tér ki a hazai szabályozás, tehát, ha egy gazdának a hódok miatt a terményben kára keletkezik vagy víz lepi el a szántóját, legelőjét, nem lesz kihez forduljon, hogy pénzt kapjon a kieső haszon helyett. Pedig, ha ez meglenne, elképzelhető, hogy toleránsabbak lennének az emberek ezzel a hasznos állattal szemben.

Háborús hangulatban – tényleg invázió a hódok terjedése?

Nemcsak Kolozsváron konfliktusos a viszony, az elmúlt időszakban Nagyváradon is gyakran vált a hód a hírek főszereplőjévé. Sokat árt az ember-hód viszonynak, hogy a helyi vagy az országos sajtó sokszor tendenciózus címekkel számol be az állatok jelenlétéről. Nem ritkán háborús nyelvezettel tálalják a történteket: például a ziare.com azt a címet adta a cikkének, hogy A hódok elözönlöttek egy várost, és valóságos katasztrófát okoznak.

Vagy úgy hoznak le cikket, hogy abban a szakértők, például vadgazdák szempontjai meg sem jelennek. A fenti esetben az egyedüli megszólaló Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője, aki korábbani azzal szerzett országos hírnevet, hogy afrikai szafarin vett részt, és a Covid-lezárás idején illegálisan horgászott.

Amúgy a vízügynek is sokszor fő a feje a hódok miatt, hiszen azok gyakran gátat építenek a folyóvizekre, amelyeknek a medrét a hatóság kötelessége lenne tisztítani, de egy védett állattal szemben tehetetlenek. 

Hosszasan lehetne sorolni, különböző sajtótermékek miként lőttek bakot a téma kapcsán. De vannak még súlyosabb esetek is, amelyekre érdemes felhívni a figyelmet. Két évvel ezelőtt például maga a Környezetvédelmi Őrség is kártevőnek nevezte a hódokat az aranysakálhoz hasonlítva őket, és kezdeményezte, hogy legyen társadalmi vita a témáról. Azt suggalta, hogy a hód védett státuszát érdemes lenne felülvizsgálni. Tehát a környezetvédelmi őrség nem a természetvédelmi szempontokat helyezte előtérbe, hanem a gazdasági érdekeket.

Mivel ennyi tévhit övezi, vegyük sorra őket, majd térjünk ki a valós veszélyekre és a megoldásokra is.

1. Invazív faj

Számos médiatermék előszeretettel használja az invázió szót a helyzet kezelhetetlenségének hangsúlyozására, helytelenül. Először is tisztázzuk, hogy mi számít invazívnak: olyan élőlények, amelyek nem őshonosak egy adott területen, de az emberi tevékenység vagy valamilyen más tényező folytán oda kerültek, és irdatlan módon szaporodnak. Az invazív fajok gyakran negatívan befolyásolják az ökoszisztémát, mivel veszélyeztetik az őshonos fajokat, megváltoztathatják az élőhelyeket, zavarhatják az ökológiai folyamatokat. 

Az eurázsiai hód ezzel szemben az egész európai kontinensen elterjedt volt, így Románia területén is, melyről régészeti leletek és településnevek is tanúskodnak: Bréb – régi magyar nevén Hatpatokfalua, azaz Hódpatakfalva, de a román Wikipédia szerint Bibarcfalva neve is onnan ered. A húsa, pézsmája és szőre miatti vadászásban teljesen kipusztult az 1800-as évek elejére.

Pézsmaanyagát, a castoreumot területjelölésre használja. Ez egy erős illatanyag, melyet a parfümgyártásban, gyógyászatban alkalmaztak. 

1998-2003 között visszatelepítési programot indítottak a Maroson, Olton és a Jalomicán, amelynek eredményeként sikerült újból elterjedniük az országban. Mára a legtöbb folyó mentén találkozhatunk velük.

A hódok gátépítő tevékenysége révén úgynevezett hódmocsarak jönnek létre. A gátak által kialakult vízfelületek kiváló szaporodási és táplálkozási területeket biztosítanak a vízi élőhelyet igénylő növények és állatok számára. Ezek az élőhelyek különösen fontosak az egyre gyakoribb szárazság idején, amikor számos vízhez kötött faj, köztük több kétéltű is veszélybe kerülhet. A hódgátak egyik legnagyobb előnye, hogy a legszárazabb időszakokban is képesek fenntartani a vízszintet, ezáltal megelőzhetik a béka- és gőtepopulációk tömeges pusztulását.

A hódmocsarak olyan élőhelyeket alakítanak ki, amelyek a folyószabályozások előtti időszakban természetes jelenségnek számítottak: lápos legelők, árterek, holtágak stb. Mindez hozzájárul a biológiai sokféleség fenntartásához és az ökoszisztéma stabilitásához. 

Tehát a hód nem tekinthető invazív fajnak: visszatelepített őshonos állat, amely ma már ismét alapvető, hasznos része az ökoszisztémának. Természetes módon segíti a vízi élőhelyek megőrzését és a helyi fajok túlélését.

2. Nagyon elszaporodtak a hódok

A hódpopuláció valóban növekvő tendenciát mutat. Ennek egyik oka, hogy természetes ellenségeik, mint például a farkasok, a közelmúltban jelentősen visszaszorultak. Az, hogy egyre inkább települések közelében is megjelennek, több tényezőre vezethető vissza.

Ebben elsősorban a természetes élőhelyek, különösen a szabályozatlan folyók eltűnése játszik szerepet. A természetes, változatos struktúrájú folyók, melyek még rendelkeznek „hagyományos” partvonalakkal, képesek kialakítani olyan homokpadokat és sekély területeket, amelyek ideális környezetet biztosítanak a hódok számára. Lehetővé teszik a fűzfaligetek növekedését, amelyek alapvető táplálékforrást jelentenek számukra.

Mivel az ilyen élőhelyek már jórészt foglaltak, a hódok kénytelenek olyan helyeken élni, amelyek közelebb esnek az emberi településekhez, például városok folyóvizeiben vagy csatornáiban.

Az urbanizált környezet emellett védelemként is szolgál a hódok számára, mivel a települések környékén kevesebb a természetes ragadozó. Ezt a hódok ügyesen kihasználják, és így egyre inkább alkalmazkodnak az emberi környezethez.

Bár a populáció növekedése sokszor túlzottnak tűnhet, az igazi probléma nem az egyedek száma, hanem a természetes élőhelyek folyamatos csökkenése. A jövőben fontos lenne élőhely-restaurációs programokat indítani, hogy minél több természetes élőhely maradjon meg, ezáltal is megteremteni a lehetőségét annak, hogy a hódok távol maradjanak a lakott területektől.

3. A hód minden fát eltüntet a partról

A hódok táplálkozása szelektív, nem minden fát tüntetnek el, ami eléjük kerül. Kedvenc táplálékuk a puha fa, mint a fűzfélék és bizonyos gyümölcsfák. Ha elég bokor áll rendelkezésre, akkor inkább a vékonyabb fásszárúakat részesítik előnyben. Azonban, ha nem találnak elegendő kisebb fát, akkor kénytelenek a hosszú életű, nagy füzeket is megdézsmálni. Ekkor a hódok a nagy fákat vízbe döntik, és a felső, vékony ágakat és a kérget fogyasztják el.

A fásszárúak fogyasztása szezonális. A nyári hónapokban, amikor bőven van vegetáció, főként lágyszárúakkal táplálkoznak. A fák rágása a téli hónapokhoz köthető, mikor talajszinten szinte teljesen eltűnik a vegetáció.

A hódok tevékenysége talán nem lenne annyira szembetűnő, ha megmaradtak volna a parton lévő fűzfaligetek, amelyek természetes élőhelyet biztosítottak számukra. Mivel ma már csupán néhány fa maradt a folyók mentén, a hódok munkálkodása sokkal inkább észrevehető.

Így a hódok nem csupán az őket érintő problémákra mutatnak rá, hanem egy sokkal tágabb problémára is. A folyók szabályozása és a természetes homokpadok, árterek eltűnése alapvetően megváltoztatta a vízi élőhelyek struktúráját, és ezzel együtt a hódok számára elérhető táplálékforrást. A jelszó továbbra is az: élőhely-restauráció. 

4. Nem épít gátat

Bár sokan hiszik azt, hogy csak az észak-amerikai hódok építenek hatalmas gátakat, amelyek gyakran szerepelnek a természetfilmekben ideális helyszínül szolgálva a lazacokat fogó grizzlyknek, az igazság az, hogy az eurázsiai hódok is képesek ilyen építkezésre. De nem minden esetben építenek gátat.

A hódok általában a partokba vájnak üreget, amelynek bejárata a víz alatt található, míg maga az üreg magasabban, szárazabb területen helyezkedik el. Az üreg megfelelő kialakítása érdekében szükséges, hogy a part függőleges legyen, és a vízszint elég magas legyen a biztonságos közlekedéshez. Amennyiben a part nem elég meredek, vagy a vízszint nem elég magas, a hódok gátépítéshez folyamodnak. A gát megemeli a vízszintet, lehetővé téve számukra, hogy biztonságosan közlekedjenek a vízben, és biztosítani tudják a víz alatti üregbejáratukat.

A nagyobb víztestek, például folyók és tavak mentén, ahol a partok alkalmasak az üregvályásra és megfelelő a vízszint, a hódok nem építenek gátat. Ilyen helyeken inkább hódvárakat találunk, amelyek kupola formájú ághalomként jelennek meg. Ezek a természetes üregek biztosítják a hódok számára a megfelelő élőhelyet, miközben nem szükséges gátépítés a vízszint emeléséhez.

Ezzel szemben a kisebb vízhozamú patakok és csatornák mentén a gátépítés gyakoribb. Fontos azonban megjegyezni, hogy a patak mérete nem mindig arányos a gát méretével. Gyakran előfordul, hogy a kis vízhozamú patakokon hatalmas gátakat találunk.

5. Nem minden hód, ami annak tűnik 

Hód, vidra, nutria…Sokan tévesen azt gondolják, hogy a hódok halakat is esznek, gyakran összekeverve őket a vidrákkal. A vidra szintén vízi életmódot folytató emlős, a menyétfélék képviselője, amely főként halakkal, kétéltűekkel táplálkozik. Ezzel szemben a hódok étrendje kizárólag növényi eredetű.

Egy másik vízi rágcsáló, amelyet gyakran összekevernek a hódokkal, a nutria, más néven hódpatkány. Bár a nutria is vízi környezetben él, és hasonlít a hódra, étrendje inkább növényi eredetű, főként vízi növényekből és gyökerekből áll. Szintén a partba váj üreget, de nem épít gátat. A hódok és a nutria külső megjelenése hasonló, így nem ritka, hogy róluk készült fényképek keverednek egymással a hódokkal foglalkozó újságcikkekben.

6. A hódok áttelepítésének van értelme

A hódok relokálása, vagyis áthelyezése egy másik területre gyakran felmerül, amikor problémát jelentenek a települések közelében. A relokálás különleges minisztériumi és akadémiai engedéllyel történhet, de a gyakorlatban ritkán kivitelezik. Akkor sem feltétlenül oldja meg a helyzetet, hiába tűnik elsőre állatbarát megoldásnak.

A hódok territoriális állatok, ami azt jelenti, hogy minden egyed saját területet igényel, és nem tolerálja, ha más hódok belépnek a területére. Ha egy hódot egy másik hód territóriumába helyeznek, akkor az valószínűleg kiszorítja a betelepített állatot.

Ezen kívül a hódok rendkívül jól alkalmazkodnak a vízi élőhelyekhez, és képesek gyorsan terjeszkedni. A relokálás során ezért fennáll a veszély, hogy a hódok visszavándorolnak a korábbi élőhelyükre, mivel rendkívül jól orientálódnak a vízi közegben. Ha nem ők, akkor egy másik egyed fog visszatérni, és belakja az üresen maradt területet. Emiatt a relokálás nem nyújt tartós megoldást a problémára, és más megközelítésekre van szükség a hódok és az emberi környezet közötti konfliktusok kezelésére.

Ezért szeretjük a hódokat

1. A hódok rendkívül értékes szereplők az ökoszisztémákban, és páratlan tájépítészeknek számítanak. Képesek olyan vizes élőhelyeket létrehozni, mint a lápok, mocsarak és árterek, amelyek jelentős szerepet játszanak a biológiai sokféleség fenntartásában. A gátjaik nemcsak számukra biztosítanak biztonságos környezetet, hanem egy sor más faj számára is ideális élőhelyet teremtenek. 
2. A hódok építette gátak képesek megakadályozni a víz gyors lefolyását, segítik a vízmegőrzést, megelőzik a vízhiányt, stabilizálják a vízszintet és megakadályozzák az árvízveszélyt. 
3. A fák vízbedöntésével folyamatosan alakítják a tájat és szerepet játszanak a fásszárúak közti versengés szabályozásában, élőhelyet nyújtanak számos lebontónak: gombáknak, gerincteleneknek, stb.

Potenciális veszélyek

A vízbe dőlt fák, amelyek a medret torlaszolják, árvíz esetén potenciális veszélyforrást jelenthetnek, mivel akadályozhatják a víz áramlását, és hozzájárulhatnak az áradás mértékének növekedéséhez. 

Az ilyen fákat eltávolítani szükséges, hogy megakadályozzuk a vízfolyás elzáródását. Ugyanakkor bizonyos esetekben érdemes meghagyni néhány fát a vízben, mivel azok mikroorganizmusok és növények számára biztosítanak élőhelyet, amelyek elősegítik az ökológiai egyensúly fenntartását. A bedőlt fák tehát nemcsak a vízfolyás akadályozásában, hanem a helyi biodiverzitás fenntartásában is szerepet játszanak.

A hódok által épített gátak, amelyek távolabb esnek az emberi településektől és mezőgazdasági területektől, árvíztörőként működhetnek, lassítva a víz áramlását, és csökkentve az áradások hatását. Így, bár a hódgátak egyes területeken problémát okozhatnak, más helyeken hasznos szerepet tölthetnek be a vízszint szabályozásában.

Megoldások

A partmenti fák védelme érdekében célszerű őket drótkerítéssel vagy más tartós anyaggal körbetekerni. Ez megakadályozza, hogy a hódok hozzáférjenek a fához és leharapják annak kérgét, így védik a fákat a  károsodástól. A gyümölcsösök, partmenti kertek esetében is javasolt a drótkerítés, amelyet alaposan be kell ásni a földbe, hogy a hódok ne tudjanak alatta átásni és bejutni a területre.

A jövőre nézve rendkívül fontos lenne mihamarabb elindítani egy átfogó élőhely-restaurációs programot, amely segíthet helyreállítani a hódok számára ideális élőhelyeket, miközben csökkenti a települések és mezőgazdasági területek közelében felmerülő problémákat. Az ilyen programok hozzájárulhatnak a természetes vízfolyások fenntartásához, a vízszint szabályozásához és a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

Azokon a területeken, amelyeket hódgátak árasztanak el, a hódokkal kíméletes vízszint-szabályozó megoldásokat érdemes bevetni.

A hódok védelme és az esetleges problémák kezelése érdekében elengedhetetlen, hogy a helyi közösségek, hatóságok és természetvédelmi szakemberek együttműködjenek. Ha a lakosság tudatosan és objektíven ismeri fel a hódok ökológiai szerepét és a velük kapcsolatos valós problémákat, akkor képes lesz konstruktívan reagálni a helyzetekre, és olyan megoldásokat találni, amely mind a hódok, mind az emberi közösségek érdekeit figyelembe veszik.

The post Beszélnünk kell a hódokról!  appeared first on Átlátszó Erdély.